Mintegy száz japán parlamenti képviselő látogatott el kedden a Jaszukuni-szentélybe a Pearl Harbor elleni japán támadás nyolcvanadik évfordulója alkalmából.
Zoom
Fotó: Australian Associated Press
A képviselők annak a parlamenti csoportnak a tagjai, amely rendszeresen ellátogat a Jaszukunihoz a második világháború lezárásának évfordulóján, azaz minden év augusztus 15-én, valamint a tavaszi és őszi fesztiválok idején is.
Ocudzsi Hidehisza, a Kisida Fumio miniszterelnök vezette Liberális Demokrata Párt magas rangú tagja azt mondta, küldöttségük a háborús halottak szellemeihez ment imádkozni azért, hogy megvédjék Japánt a koronavírus-járványtól. Hozzátette, reméli, hogy nemsokára maga a miniszterelnök is felkeresi a szentélyt.
Ez volt a csoport első látogatása a Jaszukunihoz a pandémia kitörése óta.
A dél-koreai külügyminisztérium mély sajnálatát és aggodalmát fejezte ki a látogatás miatt, amely a tárca szerint megpróbálja elkendőzni a japán gyarmatosítás idején elkövetett fosztogatásokat és agressziót. A közleményben hozzáteszik, Tokiónak inkább őszinte megbánást kéne mutatnia háborús múltja miatt azért, hogy visszanyerje a nemzetközi közösség bizalmát.
Kína és a két Korea a 20. századi japán háborús agresszió szimbólumának tartja a Jaszukuni-szentélyt, amelyet a 19. század közepe és 1945 között elesett, nagyjából 2,5 millió japán katona emlékére emeltek Tokió központjában. A szentély megítélése attól ellentmondásos, hogy emléket állít olyan japán vezetőknek is, akiket háborús bűnösként elítéltek a II. világháború után.
Jóllehet Kisida és kabinetminiszterei nem voltak jelen a látogatásnál, a miniszterelnök októberben a sintó vallásban szentként tisztelt örökzöld szakaki fát jelképező, páros "maszakakit" adományozott a szentélynek.
Azóta, hogy Abe Sindzó, akkori japán kormányfő 2013-ban nemzetközi botrányt okozott a szentélyben tett látogatásával, hivatalban lévő japán vezetők nem keresték fel személyesen a Jaszukuni-szentélyt. Év elején azonban Abe öccse, Kisi Nobuo védelmi miniszter ellátogatott ide.
(MTI nyomán)