Csaknem félmillió lakossal, azaz 1,2 százalékkal csökkent tíz év alatt Lengyelország népessége a tavalyi népszámlálás újabb részeredményei szerint.
Lengyelországnak 2021-ben 38 036 118 lakosa volt - közölte sajtóértekezletén Dominik Rozkrut, a lengyel központi statisztikai hivatal (GUS) elnöke.
Az ismertetett adatok szerint 9,4 százalékkal nőtt a főváros lakossága, Varsóban jelenleg 1,86 millió ember él. Megnőtt emellett az olyan nagyvárosok népessége, mint Krakkó, Wroclaw és Gdansk. Más nagyvárosokban - Poznanban, Szczecinben, Lublinban - viszont kevesebben élnek, mint az előző népszámláláskor.
A városokban a lengyel lakosság 59,8 százaléka él, ez 1 százalékkal kevesebb mint 2011-ben. A jelenség a GUS szerint azzal is összefügg, hogy a lakosok egy része a városok melletti új lakótelepekre költözött át.
Több mint 1,73 millióval nőtt Lengyelországban a lakások száma, jelenleg csaknem 15,23 millió lakás áll rendelkezésre.
A lengyelek több mint 20 százaléka 60 évnél idősebb - erősítették meg. A GUS már januárban ismertette a népszámlálás első részeredményeit: ezek szerint jelentős változások észlelhetők a lakosság kor szerinti összetételében. A 18 éven aluliak aránya 18,7 százalékról 18,2 százalékra csökkent, a munkavállalási korban (18-59 év a nők, 18-64 év a férfiak esetében) lévők csoportjának részesedése pedig tíz év alatt 64,4 százalékról 60 százalékra zsugorodott.
Ezzel szemben az idősebb, 60 év feletti korosztály a lakosság 21,8 százalékát teszi ki, ami csaknem 5 százalékos növekedést jelent az előző népszámláláshoz képest. Ez azt jelenti, hogy egy évtized alatt több mint 1,8 millió emberrel bővült az idősebbek csoportja.
(MTI)