Lengyelországban egy újabb menekülthullámra készülnek az ukrán energetikai létesítmények elleni orosz támadások miatt. Mateusz Morawiecki miniszterelnök közölte, hogy változnak az ukrán menekültek fogadásának feltételei Lengyelországban. Ennek értelmében 2023 márciusától fizetőssé válik a kollektív szállásadó intézményekben való elhelyezésük – írja az Unian nyomán az Index.
A lengyel hatóságok csökkenteni akarják országuk állampolgárainak adóterheit az Ukrajnából érkező magas számú menekült miatt. Az indítvány szerint fizetniük kell azoknak az ukrán menekülteknek, akik több mint 120 napig kollektív befogadó intézményekben tartózkodnak. Először a megélhetési költségeik 50 százalékát, néhány hónap múlva pedig a 75 százalékát kell fedezniük. Mindez nem vonatkozik a fogyatékkal élőkre, gyermekekre, terhes nőkre, nyugdíjasokra és a nagycsaládosokra.
Egy esetleges újabb menekülthullámra készülünk, hiszen Ukrajnában több millió ember nem jut áramhoz, vízhez. Annak megfelelően kell alkalmazkodnunk a helyzethez, hogy a lengyel adófizetőket minél kevesebb hátrány érje a szükséges segítségnyújtások idején – közölte a lengyel kormányfő.
A lengyel határőrség tájékoztatása szerint a háború kezdete óta mintegy nyolcmillióan érkeztek Ukrajnába, és 6 millió 200 ezren távoztak onnan.