Kína a gyenge kereslet és a kis finomítói árrés miatt olyan mélyen diszkontált áron vásárolja az ESPO típusú orosz könnyű nyersolajat, amilyenre hónapok óta nem volt példa, és bár a finomítók által fizetett ár meghaladhatja a nyugati országok által bevezetett árplafont, nem törődik vele, a korábbi üzletmenetet folytatja Oroszországgal - jelentette szerdán a Reuters iparági szakértőkre hivatkozva.
A nyugati államok hordónkénti 60 dolláros árplafonja hétfőn lépett hatályba, így próbálják akadályozni Oroszországot ukrajnai katonai műveletének finanszírozásában - emlékeztetett a hírügynökség.
Kína, az orosz olaj - ezen belül is az ESPO - egyik legnagyobb importőre, de nem követi a nyugati országok által meghatározott árplafont. A kereskedők közlése szerint a két ország az eddig szokásos üzletmenetet fogja folytatni.
Az orosz Távol-Keleten megtermelt ESPO-t a földrajzi közelsége és amiatt kedvelik a kínai olajiparban, mert a finomítás során a legnagyobb hozzáadott értéket lehet vele elérni.
Peking "zéro-Covid" egészség- és gazdaságpolitikája azonban gyengítette az ország gazdaságát, és visszaesést okozott nyersolaj iránti igényében is.
A Reuters forrásai szerint az alacsony kereslet miatt egy decemberi szállítmányt a februári ICE Brent nyersolaj árához képest is hat dollárral alacsonyabb áron adtak el.
A hatdolláros kedvezmény azt jelenti, hogy Kína hordónként 68 dollárért vásárolhatja az orosz olajat, amely nyolc dollárral még így is magasabb, mint a nyugati árplafon. Az egyik független finomító vezetője azt mondta erre: "az üzemeket nem érdekli az árplafon, csak a számok számítanak, és az, hogy mekkora lesz a nyereség".
A Brent ára kedden 80 dollár alá csökkent, ami január óta a legalacsonyabb szint. A kereskedők szerint az ESPO alacsony ára hamarosan még több kínai vevőt vonzhat, miután azt remélik, hogy a járványügyi korlátozások lazítása miatt a kínai gazdaság is gyors bővülésnek indul.
Viktor Kurilov és Jorge Leon, a Rystad Energy elemzői viszont kedden azt írták: "Várható, hogy az orosz nyersolaj bizonyos vásárlói a következő hetekben óvatosak lesznek, amíg az ilyen kereskedelem jogi következményei világosabbakká nem válnak".
"Az árplafon bevezetésével Kína, India, Törökország kedvezőbb alkupozícióra tett szert" - tették hozzák az elemzők.
Kínában az ESPO olajnak is egyre nagyobb versenyben kell helytállnia főleg az olcsó iráni olajjal szemben, amely a múlt héten 10 dollárral volt olcsóbb a Brent olajnál. A Vortexa Analytics tartályhajók nyomon követésére specializálódott vállalat adatai szerint az iráni olaj kínai importja novemberben 4,7 millió tonnával havi rekordot dönthetett.
(MTI)