Az Európai Unió (EU) energiaellátása a tél folyamán biztosított, jövőre azonban akár 30 milliárd köbméter gáz hiányával is számolni kell - jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke az EU gázellátásának 2023-as kilátásairól tartott sajtótájékoztatóján hétfőn.
Zoom
Fotó: EPA-EFE/Kenzo Tribouillard
Ursula von der Leyen a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) adataira hivatkozva azt mondta, az Európai Unió elegendő gázt biztosított az idei télre, de jövőre gázhiánnyal nézhet szembe, ha Oroszország tovább csökkenti a szállítást.
Közölte, az EU talán már márciusban tendert indíthat gázvásárlásra, a közös beszerzés azonban addig nem valósítható meg, ameddig az EU-tagországok nem fogadták el az alapjául szolgáló rendeletet. A bizottsági elnök reményét fejezte ki, hogy az Európai Bizottság vonatkozó javaslatának elfogadása akár már a következő napokban megtörténhet.
"A 2023-as év nagyon nehéz lesz az EU számára a gázellátás szempontjából. Most politikai megállapodásra van szükség, nagyon remélem, hogy a következő napokban megoldás születhet" - fogalmazott a bizottság elnöke, majd hozzátette: a megállapodásnak figyelembe kell vennie a kereslet alakulását, az ellátásbiztonságot és a pénzügyi stabilitás kockázatait.
Kijelentette: "a felkészülés a jövő télre már most kezdődik". Az Európai Uniónak ezért mihamarabb felül kell vizsgálnia költségvetését, és fontolóra kell vennie egy új alap létrehozását, amely jelentős további energetikai befektetéseket támogatna, hogy felgyorsulhasson a függetlenedés az orosz gázellátástól - tette hozzá az uniós bizottság elnöke.
Fatih Birol, a Nemzetközi Energiaügynökség ügyvezető igazgatója a sajtótájékoztatón közölte, noha ezen a télen Európa valószínűleg nem szembesül energiahiánnyal, a jövő év az ellátás szempontjából sokkal nehezebbnek bizonyulhat.
Az orosz gázimport fokozatos csökkentésére, a cseppfolyósított földgáz (LNG) esetleges hiányára és a "szokatlanul enyhe" idei időjárásra hivatkozva úgy fogalmazott: "a válság még nem ért véget. A következő év sokkal nehezebb lehet, mint az idei volt".
Rendkívüli intézkedések meghozatala nélkül a gázhiány Európában nem csak 30 milliárd köbméter lehet, hanem akár 60 milliárd köbméter is - figyelmeztetett. Hozzátette: jövőre megszűnhetnek azok a körülmények, amelyek idén még lehetővé tették, hogy az uniós tagországok a tél beállta előtt megtölthessék gáztározóikat.
Végezetül hangoztatta: az EU-nak mihamarabb ki kell bővítenie meglévő programjait az energiahatékonyság előmozdítása érdekében, és további felújítási támogatásokat kellene biztosítania. Gyorsabban kellene jóváhagynia a megújuló energiaforrások kiaknázását célzó kezdeményezéseket, továbbá jobb és több kampányt kellene indítania az energiatakarékosság érdekében - tette hozzá az IEA ügyvezető igazgatója.
A németek még mindig nem spórolnak eléggé
Az eddiginél nagyobb mértékben kell csökkenteni a földgázfogyasztást Németországban az ellátásbiztonság megőrzéséhez - mondta egy hétfői interjúban a közüzemi hálózati felügyelet (Bundesnetzagentur) vezetője.
Klaus Müller a Der Tagesspiegel című lapban közölt interjúban kiemelte, hogy az ország a néhány hónappal korábbi állapotokhoz képest jóval felkészültebben vág bele a télbe, hiszen már Norvégia, Hollandia, Belgium és Franciaország felől is jó a földgázellátás, a háztarások és a vállalatok pedig kevesebbet fogyasztanak, mint egy éve.
Azzal kapcsolatban, hogy a legutóbbi mérések szerint a fogyasztás az év 48. hetében 13 százalékkal maradt el az utóbbi négy év átlagától, az előző héthez viszonyítva pedig a hideg idő miatt még nőtt is, méghozzá 14 százalékkal, a hatóság vezetője hangsúlyozta, hogy ennél nagyobb megtakarításra van szükség.
Az ellátásbiztonság fenntartásához 20 százalékkal kell visszafogni a földgázfogyasztást - mondta, hozzátéve, hogy ha a várttól elmaradó csökkenéssel zárult hét csak kivétel lesz, akkor nem kell aggódni, de a fagyos hideg a következő napokban is megmarad, "ezért fontos, hogy ne lankadjunk, egész télen folytassuk a takarékoskodást".
Mint mondta, a földgáztárolók töltöttsége történelmi csúcson, 95 százalékon van, de mínusz tíz Celsius-fokos hőmérsékletnél már jelentősen emelkedik a fogyasztás, ami ellátásbiztonsági kockázatot jelent, különösen, ha hosszan tart a fagyhullám.
(MTI)