Kína konkrét erőfeszítéseket fog tenni, hogy politikai megoldást lehessen találni az ukrajnai háborúra - idézte szombaton a kínai külügyminisztérium Li Hujt, a kínai kormány eurázsiai ügyekért felelős különmegbízottját, aki az elmúlt hetekben Kijevben, Moszkvában és Varsóban is járt.
Kína mindig is méltányos és objektív álláspontot képviselt Ukrajna kérdésében, a béke oldalán állt és tárgyalásokra buzdított - tudatta a tárca szerint Li Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel. Li Lavrov mellett két orosz külügyminiszter-helyettessel is beszélt a két oldalú kapcsolatokról és az ukrajnai válságról.
A külügyi tárca közleménye szerint Peking a továbbiakban is minden érintett féllel párbeszédet folytat, köztük Oroszországgal is.
"Kína mindig is az ENSZ Alapokmánya céljaihoz és elveihez tartotta magát, objektív és méltányos álláspontot képviselt, aktívan fellépett a béke és a tárgyalások előmozdítása érdekében, a dolog súlyának megfelelő álláspontot alakított ki, és mindig is határozottan a béke és a párbeszéd oldalán állt" - idézte Li Hujt a kínai külügyminisztérium.
(MTI)