Az ukrajnai konfliktus elfogadhatatlan eszkalációjának nevezte Szergej Lavrov orosz külügyminiszter vasárnap a nyugati országoknak azt a tervét, hogy F-16-os vadászgépeket szállítanak Ukrajnának.
"Természetesen ez elfogadhatatlan eszkaláció. Úgy gondolom ennek ellenére, hogy vannak még értelmes emberek Nyugaton, akik ezt megértik, ám mindent Washington, London és az ő Európai Unión belüli szatellitjeik, elsősorban a balti államok, Lengyelország diktálnak, akik közvetlenül a terepen hajtják végre az Egyesült Államok által kitűzött feladatot: Oroszország meggyengítését, azt, hogy stratégiai vereséget okozzanak neki" - mondta az orosz külügyminiszter a Rosszija 1 televízió Moszkva. Kreml. Putyin című heti magazinműsorában.
Lavrov felhívta a figyelmet arra, hogy nyugati politológuskörökben már Oroszország "dekolonizációjáról" beszélnek. "Országunk feldarabolását értik ez alatt. A tűzzel játszanak. Efelől nem lehet kétség" - tette hozzá.
Lavrov kifejezte reményét, hogy a józan emberek kezdenek majd eltávolodni a Nyugat által létrehozott "neonáci rezsim" támogatásától. "A terepen kialakult valóság megértéséhez az első lépésnek" nevezte, hogy Mark Milley, az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottságának elnöke - első hivatalos személyként - kijelentette: Ukrajna nem számíthat arra, hogy belátható időn belül visszakapja az 1991-es határokon belüli összes területét.
Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője ugyanebben a műsorban azt hangoztatta, hogy a nyugati országok "tágabb értelemben" háborút folytatnak Oroszország ellen.
"Minden fronton háború folyik ellenünk: legyen szó a gazdaságról, az államközi kapcsolatokról, a tulajdonviszonyokról" - fogalmazott, hozzátéve, hogy a nyugati államok szerinte "semmitől sem riadnak vissza".
Úgy vélekedett, hogy Oroszország ennek ellenére nem engedhet az indulatainak, összeszedettnek és erősnek kell maradnia, a saját érdekei szerint kell cselekednie és álláspontját világossá kell tennie a Nyugat számára. Leszögezte, hogy az ukrajnai "különleges hadművelet" céljai továbbra sem változtak.
Igor Konasenkov altábornagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője a vasárnapi hadijelentést ismertetve az ukrán fegyveres erőknek az elmúlt nap során elszenvedett emberveszteségét több mint 540 főben nevezte meg. Mint mondta, elérte a 340-et azoknak a katonáknak a száma, akik a Donyeck körzetében vívott harcokban estek el. A megsemmisített ukrán katonai célpontok között nevezte meg külföldi "zsoldosok" egy ideiglenes szállását a Harkiv megyei Bohoduhivban, valamint két vezetési- és megfigyelőpontot, továbbá négy lőszerraktárt.
Az enerhodari hatóságok közölték, hogy vasárnap a zaporizzsjai atomerőműtől mintegy ötszáz méterre kényszerítettek leszállásra egy termobárikus gránátot szállító ukrán csapásmérő drónt.
Vjacseszlav Gladkov, az oroszországi Belgorod megye kormányzója vasárnapi Telegram-bejegyzésében közölte, hogy a határ menti régióba a hét elején Ukrajna felől végrehajtott fegyveres betörésben külföldiek, mások mellett lengyelek és amerikaiak is részt vettek.
(MTI nyomán)