Az ausztrálok többsége elutasította egy történelmi jelentőségű népszavazáson azt, hogy az őslakosok nagyobb politikai beleszólást kapjanak a jövőben.
Az előzetes eredmények szerint a válaszadók mintegy 58 százaléka szavazott nemmel a szombaton tartott népszavazáson - közölte az ausztrál választási bizottság a szavazatok több mint felének megszámlálása után.
Anthony Albanese ausztrál miniszterelnök helyi idő szerint szombaton este számolt be az eredményről, és hangsúlyozta, hogy a szavazók döntését tiszteletben kell tartani.
A 60 éves kormányfő a nemzethez intézett beszédében elismerte, hogy nem erre az eredményre számított, de hozzátette: "új utat kell keresnünk". Kijelentette, hogy tovább dolgozik az őslakosokkal való megbékélésért és az ausztrál társadalom megosztottságának megszüntetéséért.
Az ausztráloknak arról kellett dönteniük, hogy támogatják-e az alkotmány megváltoztatását azzal, hogy abba belefoglalják a "parlament hangját", egy őslakos bizottságot, amely a szövetségi parlamentnek az őslakosokkal kapcsolatos kérdésekben fogalmazna meg ajánlásokat.
A tervet sok konzervatív ellenzéki ellenezte, de az őslakosok közül sem pártolta mindenki, mert sokan úgy vélték, hogy ez a megoldás nem megy elég messzire érdekeik képviseletében.
Az ausztrál őslakosok 65 ezer éve élnek a kontinensen. Ausztrália gyarmatosítása után azonban 1967-ig egyáltalán nem kaptak polgári jogokat. Manapság is hátrányos helyzetben élnek. A 25 millió ausztrálnak ma mintegy négy százaléka vallja magát őslakosnak.
Az őslakosok jogaival foglalkozó szakértők szerint a népszavazás eredménye rányomhatja bélyegét Ausztrália globális hírnevére, mivel egyesek szerint az ország más országokhoz - például Új-Zélandhoz, Kanadához vagy az Egyesült Államokhoz - képest elmaradt az őslakosok jogainak biztosításában.
A múltban az ausztrálok 19 népszavazáson 44 alkotmánymódosítási javaslatról döntöttek, és ezek közül csak nyolc ment át. A szombatit megelőző legutóbbi referendumon a szavazók elutasították, hogy Ausztráliát köztársasággá nyilvánítsák.
Korábban írtuk: Az őslakosok alkotmányos elismerése kéne hogy felrázza a népszavazási kedvet Ausztráliában
Megkezdődött Ausztráliában a szavazás az őslakosok alkotmányos elismerését célzó alaptörvény-módosításról.
Az ausztrál választási bizottság adatai szerint az ország több mint 17,6 millió felnőtt lakosa alkothat véleményt. A tervek szerint valamivel több mint 11,5 millió választó szavazhat szombaton, míg 4 millió ausztrál már leadta voksát az előrehozott szavazás során, további 2 millióan pedig levélben küldték el szavazatukat.
Az előzetes adatokat közép-európai idő szerint szombat késő este, a hivatalos eredményt várhatóan október 27-én teszik közzé.
Amennyiben a többség igennel szavaz, állandó testületet hoznának létre számukra, amely tanácsot adna a kormánynak.
Az Ausztrál Államszövetség 1901. évi létrehozása óta az országban 44 népszavazást tartottak, de ezek közül csak nyolc volt sikeres.
A legutóbbi, 1999-ben megtartott népszavazás arra irányult, hogy átalakítsák-e az államformát monarchiáról parlamentáris köztársasággá, de a szavazók csaknem 55 százaléka elutasította a változtatást. Az országban az első népszavazást 1906 novemberében tartották, akkor a résztvevők döntő többsége, 82,65 százaléka támogatta azt a javaslatot, hogy a parlament mindkét házát egyidejűleg válasszák.
(MTI)