A román alkotmánybíróság (CCR) érvénytelenítette az elnökválasztás november 24-én lebonyolított első fordulójának eredményét pénteken, és elrendelte a teljes választási folyamat elölről kezdését - közölte a testület, miután a Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) megállapította, hogy a választás eredményét nemzetbiztonságot veszélyeztető külföldi beavatkozás befolyásolta. /Bővített hír./
Megfellebbezhetetlen határozatában az alkotmánybíróság arra az alkotmányos előírásra hivatkozik, amely szerint "felügyeli a Románia elnökének megválasztásával kapcsolatos eljárás betartását és igazolja a szavazás eredményét".
Az alkotmánybíróság egyhangúlag elfogadott döntésében Románia kormányára bízta, hogy dolgozza ki az elnökválasztás megismétlésének menetrendjét.
A tisztségéből december 21-én távozó Klaus Iohannis román államfő szerdán feloldotta azoknak a titkosszolgálati és belügyminisztériumi jelentéseknek a titkosítását, amelyek alapján múlt héten a CSAT megállapította, hogy "Románia állami és nem állami szereplők, kiváltképpen Oroszország ellenséges kibertevékenységének célpontjává vált".
A CSAT november 28. rendkívüli ülésén a belső elhárítás (SRI), a külföldi hírszerzés (SIE), a belügyminisztérium és a választási infrastruktúrát működtető különleges távközlési szolgálat (STS) jelentését meghallgatva arra a következtetésre jutott, hogy a TikTok közösségimédia-platform nem tartotta be a központi választási bizottság (BEC) előírásait, és az első fordulóban élen végző, választási kampányát kizárólag a közösségi médiában folytató Calin Georgescu független jelölt üzenetei esetében nem tüntette fel, hogy választási hirdetésről van szó, és ezzel olyan mértékben juttatta előnyhöz, hogy az a voksolás eredményét is befolyásolta.
A titkosítás feloldása nyomán publikussá vált titkosszolgálati jelentések egyebek mellett azt állítják, hogy Georgescu kampányüzeneteinek az utolsó hetekben végbement exponenciális elterjedése nem magától, hanem irányított módon, "egy állami szereplő" beavatkozása révén ment végbe, a jelölt felfuttatását vállaló TikTok-influenszerek honoráriumára pedig egymillió eurót költött egy romániai felhasználó.
Az elnöki hivatal honlapján közzétett dokumentumok alapján a román legfőbb ügyészség hivatalból indított eljárást, miután felmerült a választási jogszabályok megsértésének gyanúja, és - bár hétfőn az alkotmánybíróság az akkor rendelkezésére álló adatok alapján érvényesítette az elnökválasztás első fordulóját - csütörtökön négy újabb óvást terjesztettek be az elnökválasztás eredményének megsemmisítése érdekében.
A Politikatudományi és Közigazgatási Egyetem (SNSPA), a Totalitarizmust Tanulmányozó Nemzeti Intézet (INST), a Calea Europeana (Európai út) című lap szerkesztősége és az első fordulóban 9. helyen végzett Cristian Terhes államfőjelölt (akinek az első, elutasított óvása miatt újraszámoltak 9,5 millió szavazatot) arra hivatkozva kérték a szavazás megismétlését, hogy a legtöbb szavazatot szerző Calin Georgescu független államfőjelölt a CSAT következtetése szerint bejelentetlen külföldi forrásokból finanszírozta elnökválasztási kampányát.
A közéletben korábban ismeretlen, ellenfelei által szélsőjobboldalinak tartott, "Moszkva emberének" nevezett, az egykori antiszemita, magyarellenes Vasgárdával szimpatizáló Calin Georgescu független államfőjelölt interjúiban és a választási bizottságnál leadott hivatalos bevallásában is azt állította, hogy egyetlen lejt sem költött választási kampányára.
Amerika nyíltan fenyegetőzött
Matthew Miller külügyi szóvivő szerdai sajtónyilatkozatában leszögezte: az Egyesült Államok nagyra értékeli azt a hozzájárulást, amelyet Románia erős NATO-szövetségesként és európai uniós partnerként tanúsít. Hozzáfűzte:
komoly negatív hatással lenne az Egyesült Államok és Románia biztonsági együttműködésére, ha Romániát külföldi szereplők eltérítenék arról a fejlődési pályáról, amely nehezen megszerzett euroatlanti tagságán alapul, a külföldi befektetések korlátozására irányuló döntés pedig eltántorítaná az amerikai vállalatokat a romániai befektetésektől.
Ez lehetett az utolsó csepp a pohárban
Călin Georgescu szerdán a Reutersnek azt mondta:
ha megválasztják elnöknek, lezárja a gabonaexport-folyosót, és leálltja az Ukrajnának irányított katonai segítséget is.
Frissítés: az AUR otthonmaradásra kéri híveit
Marcel Ciolacu román kormányfő "az egyetlen korrekt megoldásnak" nevezte a román alkotmánybíróság (CCR) pénteki döntését, melyben érvénytelenítette a romániai államfőválasztás első fordulóját, és elrendelte a választási folyamat elölről kezdését. Elena Lasconi a demokrácia lábbal tiprásának tartja a CCR határozatát.
Marcel Ciolacu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke - aki harmadik helyen végezett az államfőválasztás első fordulójában - rámutatott: ebben a helyzetben nagyon fontos az új parlamenti mandátumok érvényesítése, egy Európa-párti többség kialakítása. Egy Európa-párti kormány kinevezése jó jelzés lenne a gazdasági szféra és a külföldi befektetők irányába is - mondta.
Elena Lasconi, a Mentsétek Meg Romániát Szövetség (USR) második fordulóba bekerült elnöke ezzel szemben úgy nyilatkozott, a választások második fordulóját meg kellett volna tartani, és a CCR döntésével "lábbal tiporta a demokráciát".
Kijelentette: a döntés hatására összeomlik a gazdaság, ez tönkreteszi a demokráciát és anarchiába sodorja az országot. "Tiszteletben kellett volna tartani a román nép akaratát" - jelentette ki Lasconi, hangsúlyozva, hogy nem lehet semmibe venni 9 millió választópolgár akaratát.
"Mélységesen elítélem, ami ma történt" - mondta az USR-elnök, aki szerint a CCR döntése törvénytelen, erkölcstelen és a demokrácia alapját, a szavazást zúzza szét. Közölte, hogy nem adja fel a harcot, továbbra is védelmezni fogja a demokráciát.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) államfőjelöltje és korábbi elnöke, Nicolae Ciuca Facebook-oldalán azt írta, az alkotmánybíróság döntése példa nélküli a romániai demokrácia történetében, és nehéz próbatétel az ország demokratikus intézményei számára. Hangsúlyozta: ebben a helyzetben higgadtságot, egységet és érettséget kell tanúsítani, és az ország érdekeit, a demokratikus értékek védelmét kell előtérbe helyezni.
Ilie Bolojan, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) ügyvivő elnöke szerint az alkotmánybíróság döntését tiszteletben kell tartani, mivel a választások törvényességét megkérdőjelező vádak alapján hozták. Facebook-oldalán közölte: világosan meg kell magyarázni a döntés okait, hogy ne sérüljön a választási folyamatba vetett bizalom. Aláhúzta: az általa vezetett politikai alakulat "a törvény pártján" áll, támogatja a stabilitás fenntartását, ezért nyugalomra intett, és az agresszív retorika mellőzését kérte.
George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke úgy nyilatkozott, hogy "államcsíny" van folyamatban, és arra kérte szimpatizánsait, hogy ne vonuljanak ki az utcára, ne engedjenek a provokációnak, mivel a jelenlegi rendszernek a demokrácia szabályai szerint kell megdőlnie.
Nyugalomra intett Anamaria Gavrila, az elnökválasztás első fordulójában első helyen végzett Calin Georgescut támogató Fiatal Emberek Pártjának (POT) elnöke is. A román parlamentbe frissen bekerült politikai alakulat elnöke arra kérte híveit, ne alkalmazzanak erőszakot, meggyőződése, hogy végül győznek. "Senki és semmi nem tud megállítani" - írta a politikus.
Mi lesz most?
Puskás Bálint egykori alkotmánybíró a Maszol.ro hírportálnak azt mondta, hogy szerinte az egész folyamatot újra kell kezdeni: ismét jelentkezniük kell azoknak, akik indulni kívánnak. Mint mondta, a törvény szerint az alkotmánybíróság döntése után számított két hétre, vasárnap rendezhetik meg legkorábban az új választást. Hozzátette: szinte biztos, hogy kizárják Călin Georgescut a választási folyamatból.
2. frissítés: alkotmányos válság állhat elő
Mielőbb össze kell ülnie az újonnan választott parlamentnek, és kormányt kell alakítani Romániában, hogy felelősen lehessen irányítani az országot - mondta Kelemen Hunor a magyar közmédiának pénteken arra reagálva, hogy az alkotmánybíróság elrendelte az elnökválasztás megismétlését.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke elmondta: a hivatalban lévő elnöknek azonnal össze kell hívnia a parlamentet. Szerinte egy új kormányt kell beiktatni mielőbb, hogy legyenek stabil intézmények, amelyek ebben a nagyon kaotikus és felfordult helyzetben az ország irányítását felelősen végzik. Utána lehet arról beszélni, hogy mikorra írja ki az új kormány az elnökválasztást.
"Ebben a pillanatban nekünk a legeslegfontosabb, hogy a magyar közösséget megvédjük ilyen körülmények között. És ehhez megvan az erős parlamenti frakciónk" - szögezte le az RMDSZ elnöke.
Rámutatott: a szövetség tudomásul vette, és nem kommentálja az alkotmánybíróság döntését, de az biztos, hogy olyan mértéktű bizalomvesztés érzékelhető az állami intézményekkel szemben, hogy több magyarázatra van szükség az elnöki hivatal, a hírszerzés és a az ügyészség részéről ahhoz, hogy a társadalom bizalmát vissza lehessen valamelyest állítani.
"Annyi kérdés van megválaszolatlanul, hogy fel sem tudjuk sorolni! Hogy jutottunk el idáig? Tudtak-e arról, hogy itt baj van, és ha tudtak, akkor miért nem cselekedtek? Miért nem vonták felelősségre azokat az embereket, akik éveken keresztül fasiszta, vasgárdista propagandát terjesztettek? És itt felelősökre van szükség, másképpen az ország káoszba borul, és egyre inkább kezd hasonlítani egy dél-amerikai banánköztársasághoz" - fogalmazott Kelemen Hunor.
A politikus a tisztázásra váró kérdések közé sorolta azt is, hogy mi következik december 21. után, amikor lejár Klaus Iohannis államfő mandátuma. Úgy értékelte: az alkotmány rendelkezései sem egyértelműek, ugyanis az alaptörvény szerint ötéves az elnöki mandátum, de egy másik előírása szerint akkor szűnik meg a mandátuma, amikor az új elnök leteszi az esküt. Ez az értelmezés pedig azt jelentené, hogy a mostani elnök hivatalban marad, de egy harmadik előírás azt mondja, hogy az elnök mandátumát akkor lehet meghosszabbítani, hogyha szükségállapot vagy háború helyzete áll fenn.
"Ezt el kell kerülni, hogy erre hivatkozva hosszabbítsák meg az elnök mandátumát, mert akkor teljes káoszba fordul a mostani helyzet" - szögezte le az RMDSZ elnöke.
3. frissítés: Georgescu: ez államcsíny, lábbal tiporták a demokráciát
Péntek este először szólalt meg Calin Georgescu, a román elnökválasztás első fordulójának győztese, miután az Alkotmánybíróság pénteki döntése értelmében érvénytelenítették a választás eredményét.
Georgescu egy előre felvett videóüzenetet tett közzé este 8-kor. Ebben úgy fogalmazott:
Ezen a napon a román állam lábbal tiporta a demokráciát. Az Alkotmánybíróság határozata gyakorlatilag egy hivatalos államcsínynek felel meg.
„A román nép ma a jogait követeli. Látjuk magunk körül a pártvezetőket, akik reszketnek a félelemtől, hogy napvilágra kerülnek azok az akták, amelyek majd leleplezik őket. Gyakorlatilag ugyanezen a napon a romániai korrupt rendszer lepaktált az ördöggel” – mondta a G4 Media beszámolója szerint.
A Digi24.ro szerint még azt is hozzátette: „Az állam mesterséges kómában van. Az emberekkel együtt megtettük, amit ígértünk – történelmet írtunk. Itt az ideje megmutatni, hogy bátor nép vagyunk. A demokrácia támadás alatt áll.”
Továbbá megjegyezte azt is, hogy neki az ördög helyett csak „a román néppel és Istennel” van paktuma.
Az erő mindannyiunkban ott rejlik, a román nép nem adja meg magát. Legyetek magabiztosak, legyetek bátrak! A mai nap csak egy új lap kezdete ennek az országnak a történelmében. Az egész világ tudja, mi történik Romániában. A dolgok nem maradnak így. Mögöttem csak a román nép áll – üzente Calin Georgescu.
Ezután megismételte azt az állítását, hogy a kampányára egy lejt sem költött, és cáfolta azt, hogy bármilyen állami szereplő állt volna a kampánya mögött. Arra a felvetésre, hogy kizárhatják-e egy új elnökválasztásból, azt mondta: „Meglátjuk.”
„Nem veszítettünk el semmit. Épp ellenkezőleg, nyerésre állunk. A román nép továbbra is szavazni fog. Ami [Donald] Trumppal történt, az most velem is megtörtént” – mondta ezután Georgescu, utalva az orosz beavatkozás gyanújára.
A Legfelsőbb Bírósághoz fogunk fordulni, ez már folyamatban van. Ha kilenc ember [az alkotmánybírók ennyien vannak – a szerk.] dönt 19 millió ember helyett, az irreális – fogalmazott végül az elnökjelölt.
Megszólalt az Alkotmánybíróság elnöke: minden kezdődik elölről, hamarosan megindokolják a döntést
Marian Enache, az Alkotmánybíróság elnöke a Hotnews.ro portálnak nyilatkozva közölte: a pénteki döntés következménye „a teljes választási folyamat újrakezdése lesz”, a jelöltek aláírásgyűjtésétől az új választási kampányig.
„A teljes választási folyamatot elölről kezdik. Mindent elölről kezdünk. A jelöltek listán összegyűjtik az aláírásokat, regisztrálnak a választási hivatalnál, érvényesítik vagy érvénytelenítik őket, az egész választási kampány és minden újraindul” – jelentette ki az Alkotmánybíróság elnöke.
Elmondta azt is, hogy az Alkotmánybíróság még péntek este kiadja a döntés részletes indoklását, amely tartalmazza majd az elnökválasztás érvénytelenítésének érveit és az összes további lépést.
Márciusban lesz a szavazás?
Mindeközben Catalin Fenechiu román szenátor a Digi24-nek azt mondta: szerinte legkorábban 2025 márciusában kerülhet sor az új elnökválasztára.
Érvelése szerint az új kormány (amely várhatóan a következő hetekben, még decemberben feláll) 75 napnál tovább nem halaszthatja az új választás kiírását, így jöhet ki a márciusi dátum.
Egy váratlan jelölt is indulhat az új elnökválasztáson
Vlad Gheorghe, a román DREPT párt elnöke felkérte Nicușor Dant, aki most Bukarest városának vezetője, hogy független jelöltként induljon el az államfői tisztségért. Mindeközben több centrista-jobboldali pártot is arra kért, hogy támogassák őt.
Ezekben a Románia számára nehéz időkben olyanra van szükségünk, akinek valóban sikerült mindenkit egyesítenie a jelöltsége körül. Egy valóban független jelöltre van szükségünk, aki pártnélküliként már bebizonyította, hogy kemény csatákat is meg tud nyerni. Igazán szükségünk van Nicușor Danra – érvelt Vlad Gheorghe (a bukaresti városvezető erre a felvetésre még nem reagált).
(MTI - Index nyomán)