Március 31-e után is vízumot kell igényelniük az Egyesült Államokba készülő román állampolgároknak, az amerikai hatóságok ugyanis jelezték, hogy Románia vízummentességi programjának bevezetése egyelőre "értékelés alatt" áll - közölte kedden a bukaresti külügyminisztérium (MAE).
Az amerikai belbiztonsági minisztérium (DHS) január 10-én közölte, hogy a világ 43. országaként Romániát is bevonják a Visa Waiver vízummentességi programba (VWP). Az amerikai vám- és határvédelem akkori becslése szerint március 31-én nyitották volna meg az elektronikus utazási engedélyezési rendszer (ESTA) nevű online alkalmazást, illetve mobilalkalmazást a román állampolgárok előtt, lehetővé téve számukra, hogy legfeljebb 90 napra turisztikai vagy üzleti céllal az Egyesült Államokba utazzanak anélkül, hogy előzetesen amerikai vízumot szerezzek be.
A bukaresti külügy szerint azonban az ESTA rendszer beüzemelését az amerikai fél elhalasztotta, az új időpontról pedig később nyújt tájékoztatást. "A román hatóságok továbbra is szorosan együttműködnek az amerikai hatóságokkal annak érdekében, hogy a vízummentességi programot a lehető leggyorsabban életbe léptessék" - zárult a MAE közleménye.
A román médiában már korábban megszellőztetett értesülésekre reagálva Ilie Bolojan román ideiglenes államfő hétfőn egy televíziós interjúban azt mondta: nincs tudomása arról, hogy az amerikai vízummentesség bevezetésének elhalasztása összefüggne a romániai elnökválasztás megismétlésével kapcsolatos washingtoni bírálatokkal. Bolojan úgy vélekedett: inkább az állhat a háttérben, hogy a Donald Trump vezette új amerikai adminisztráció egyik fontos célkitűzése az illegális migráció megfékezése, illetve annak meggátolása, hogy a legálisan, turistaként érkezők ott maradjanak.
Hasonló véleményének adott hangot a bukaresti kormányban részt vevő Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke. Kelemen Hunor szerint az Egyesült Államok bevándorlási politikájában radikális szemléletváltás zajlik, amely nem csak Románia vízummentességi programhoz való csatlakozását érinti.
"Nekünk meg kell tennünk, ami rajtunk áll, érvelnünk kell, statisztikai adatokkal alátámasztanunk, hogy Románia a vízummentességi programhoz való csatlakozás minden kritériumát teljesíti. Ez pedig kommunikációt jelent az USA közigazgatásával, legalább technikai szinten, mert, amint látom, politikai szinten egyelőre ez nem sikerül" - mondta a Euronews-nak az RMDSZ elnöke.
A vízummentesség halasztásának hírét kedden erősítette meg hivatalosan a DHS.
"Az Egyesült Államok kormánya felülvizsgálja Romániának a közelmúltban történt vízummentességi programba (VWP) történt felvételét, hogy biztosítsa a VWP szigorú biztonsági követelményeinek érvényesítését. A felülvizsgálat során az Egyesült Államok felfüggeszti az elektronikus utazási engedélyezési rendszer (ESTA) bevezetését a román állampolgárok számára. Ez a szünet mindaddig érvényben marad, amíg az Egyesült Államok be nem fejezi a felülvizsgálatot. Azoknak a románoknak, akik rövid távú üzleti vagy turisztikai célból szeretnének az Egyesült Államokba utazni, továbbra is kérniük kell a megfelelő nem bevándorló ("B") vízumot az Egyesült Államok nagykövetségén vagy konzulátusán" - közölte honlapján az amerikai belbiztonsági minisztérium.
(MTI)