Kiszélesítették a német hatóságok a kitoloncolható afgánok körét, így ez a lehetőség már nemcsak a bűnelkövetőkre terjed ki - közölte szerdán Roman Poseck, Hessen tartomány belügyminisztere.
A hesseni belügyminisztérium vonatkozó rendelete szerint a német szövetségi rendőrségtől kapták azt a tájékoztatást, hogy "eltörölték az afgán állampolgárokra eddig vonatkozó korlátozásokat", amelyek alapján a bűnelkövetőknek és másokat veszélyeztetőnek minősülő személyeket állíthattak elő "azonosítás céljából".
A tartományi miniszter az ezzel kapcsolatos megkeresésre elmondta: Hessen ugyan továbbra is a bűnelkövetők és a veszélyt jelentő személyek kiutasítására fog összpontosítani, "azonban az ezen túlmutató lehetőségeket is ki fogja használni".
Az említett "azonosítási célú előállítás" a gyakorlatban a kiutasítások előkészítését szolgálja. Az afganisztáni tálib kormány képviselőivel együttműködve a német hatóságok megpróbálják tisztázni a kiutasításra kötelezettek személyazonosságát, és szükség esetén kiállítják az utazási okmányokat. Az új hesseni rendelet szerint már csak kevés kivétel van az eljárás alól, Poseck jelzése szerint azonban a legfontosabb kiválasztási kritériumok változatlanok maradtak: a kiutasításra váró személynek férfinak, nagykorúnak, egyedülállónak kell lennie, és végrehajtható kiutasítási kötelezettségnek kell lennie vele szemben.
Az afgán vezetéssel való együttműködést több bírálat is érte, Friedrich Merz kancellár azonban visszautasította ezeket. Alexander Dobrindt szövetségi belügyminiszter pedig hétfőn megerősítette, hogy szorgalmazni fogja a kitoloncolásokat más országok mellett Afganisztánba is.
A Menekültügyi Tanács nevű hesseni jogvédő szervezet aggodalmát fejezte ki a kitoloncolható afgánok körének kiszélesítése miatt.
"Alapvetően is elutasítjuk a kitoloncolásokat Afganisztánba" - hangsúlyozta a szervezet. "Minden eddigi korlátozást feloldani pedig, hogy a büntetlen előéletű afgánokat is kitoloncolhatóvá tegyék, egyszerűen felelőtlen" - tették hozzá.
Poseck ugyanakkor azt hangsúlyozta, hogy akit kiutazásra köteleztek, annak el kell hagynia az országot. "A kiutazási kötelezettség is csak egy hosszú, a jogállamisági elveknek megfelelő eljárás végén keletkezik" - magyarázta a kereszténydemokrata politikus.
(MTI)





