Gyenge kezdés után a koronavírus-fertőzés gyors európai terjedése miatt nagy indexveszteséggel fejezték be a csütörtöki kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
A páneurópai FTSE EuroFirst 300 és Stoxx Europe 600 indexek 3,49 és 3,64 százalék veszteséget mutattak az európai kereskedési idő végén, az euróövezeti EuroStoxx50 index pedig 3,37 százalékkal gyengült.
Londonban 3,44 százalékkal végzett alacsonyabban a még nem hivatalos záróadatok alapján az FTSE-100 index, a frankfurti DAX 3,09 százalékkal, a CAC-40 Párizsban 3,23 százalékkal gyengült. Madridban 3,49 százalék, Milánóban 2,62 százalék indexcsökkenéssel fejeződött be a csütörtöki tőzsdenap.
Az európai piacok zárásakor az amerikai tőzsdeindexek is mély, másfél százalékot meghaladó veszteségben jártak.
Nagy veszteséget szenvedtek el az utazási és üdülési ágazat papírjai. A Lufthansa részvényének árfolyama több mint hét százalékot veszített és három éves mélypontot ért el. A vegyipar romló kilátásai miatt a Bayer részvénye közel négy százalékkal gyengült.
A koronavírus-fertőzés miatti termelési és kereskedelmi korlátozások és az ezzel együtt járó gazdasági lendületvesztés az olajkeresleti kilátásokat is beárnyékolja. Az olajár már az ötödik egymást követő napja esik és csütörtökön egyéves mélypontot ért el.
A Brent nyersolaj ára az európai kereskedési idő végén 2,46 százalékkal állt alacsonyabban a globális kereskedelemben hordónként 51,51 dolláron, a WTI ára pedig 3,53 százalékkal 46,99
Az eurót 0,91 százalékkal jegyzik erősebben 1,0979 dolláron, az arany spot ára 0,62 százalékkal unciánként 1649,77 dollárra emelkedett.
(MTI)