Király Gábort - merthogy róla lesz szó - bátran lehet példaként állítani a fiatalok elé, mert egy olyan labdarúgó, aki nemet mond a modern labdarúgásra ("nem topmodell vagyok, hanem futballista"), aki szürke mackóalsójával valóságos kultuszt teremtett maga köré (bár ez sosem volt célja), aki nem csinált magának idétlenebbnél idétlenebb frizurákat, akinek nincsenek "futballista tetoválásai", akinél a teljesítmény mindig előbbre való, mint a számára semmit sem jelentő külsőségek, aki nem felejtette el, hogy a futball végső soron játék, aki megannyi sikerrel a háta mögött mindig szerény tudott maradni, aki az egyéni érdekek helyett mindig a közösség, a csapat érdekit nézte, aki sosem élt nagy lábon, nem voltak luxusautói, sem celeb barátnői, aki családi élete alapján is lehet példakép, aki élhetett bárhol, ugyanúgy büszke volt magyarságára, mint szombathelyi gyökereire, és sosem titkolta, hogy a visszavonulását is a vasi megyeszékhelyen képzeli el. Továbbá azon kevés aktív labdarúgó közé tartozik, aki volt még sorkatona (a szombathelyi határvadászoknál töltötte le az akkor még kötelező egy évet, közben tanult, és természetesen védte a Haladás kapuját), aki a focival megkeresett pénzét nem kocsmába, nem is különböző kétes vállalkozásokba fektette be, hanem a sportba forgatta vissza: 2003-ban megalapította a róla elnevezett sportkomplexumot, 2006-ban a több szakosztályt magába foglaló sportegyesületét (érdemes meghallgatni az egyesület indulóját), 2014-ben pedig a kapusiskolát.

Aki egy olyan nagybetűs sportember, ha valami nem úgy történik, ahogy elképzelte, akkor nem kezd látványos hisztibe, mint napjaink egyik példaképnek beállított sztárfutballistája, és két évtized sorozatos kudarc után sem mondta le a válogatottságot, mint ahogy tette azt a közelmúltban a másik példaként mutogatott világsztár.

De nemcsak ezekért a tényekért tartom ildomosnak bemutatni a magyar futball egyik érdekes egyéniségét, hanem azért is, mert annyi év(tized) után végre nekünk is van a labdarúgásban nemzetközileg ismert legendánk. Igen, legendánk, hiszen Király a különös megjelenésével, a rekordok sokaságával, a mackónadrágjával, a trükkjeivel, pazar védései sorával hívta fel magára a figyelmet, és mára odáig jutott, hogy nem csak itthon, de Kanadában, vagy Dániában a helyi műsorvezetők szürke melegítőalsóban tisztelegtek előtte, a róla készült külföldi összeállítások pedig valósággal ellepték a különböző videómegosztókat.

Királyhoz hasonló tehetségű, és nemzetközileg is valamennyire ismert portásunk is negyedévszázada volt utoljára Petry Zsolt személyében, akit fénykorában még az akkor már vitatott státuszú világválogatottba is meghívtak. Az már más lapra tartozik, hogy Petry Királlyal ellentétben nem futotta be azt a pályát, amire tehetsége alapján hivatott volna. Királyon kívül pedig nincs olyan játékosunk, aki futballistaként ilyen hosszú időt (18 évet) töltött volna külföldön (az örökifjú Kovács Pétert leszámítva, de a finn, vagy a norvég bajnokságokat nem lehet egy lapon említeni a Bundesligával, vagy a Premier Leage-gal).

Király 1976 Április elsején született Szombathelyen, és nem is volt kérdés hogy focista lesz belőle is, hiszen édesapja, Király Ferenc a hetvenes években a Haladás egyik legendája volt, közel 300 bajnoki mérkőzéssel a lábában, és ő is vitte el Gábort, már 6 évesen a Haliba. A labdarúgás alapjait a Haladás korábbi ikonjától, az olimpiai bajnok Szarka Zoltántól tanulta, példaképének pedig a nyolcvanas évek szombathelyi portását, Hegedűs Pétert tartotta. Már 17 évesen felkerült az első csapat keretébe, a következő tavasszal pedig az NB1-ben is bemutatkozott. A Haladás akkoriban az első és második vonal között ingázott, de Király teljesítményére jellemző hogy még válogatott-kerettag sem volt, amikor egy magyar középcsapatból a világ egyik legerősebb bajnokságába igazolhatott.

Jómagam a kilencvenes évek közepe óta követem figyelemmel a magyar labdarúgást, és be kell vallanom, hogy amikor a Haladásban láttam védeni Királyt, számomra első látásra egy ellenszenves figura volt. Csak évekkel később kezdtem becsülni a teljesítményét, amikor első válogatott meccsén Bécsben, még nem volt 22 éves, és kivédte a 35 éves világsztár Tony Polster büntetőjét, de úgy hogy a rúgás pillanatában a kezeit halálos nyugalommal a háta mögött tartotta. A mérkőzés utáni nyilatkozatát figyelve pedig még az is megkedvelte, aki addig utálta:

A fenti videón is látszik, hogy Király semmit sem változott, hiszen 18 évvel később a meghatottságtól ugyanúgy csuklik el a hangja, mint ifjoncként...

Király akkor már a berlini Hertha kapuját őrizte, ahová Szombathelyről igazolt 1997-ben. Nem is rosszul, hiszen teljesítményét az akkoriban a világ legjobbjaként emlegetett Oliver Kahnéval említették egy lapon. A Hertha 1999-ben bajnoki bronzérmes lett, és bejutottak a Bajnokok Ligájába, Király pedig akkor mutathatta magát meg először egy nemzetközi tornán olyan sztárklubok ellen, mint a Milan, a Galatasray, a Barcelona, a Porto, vagy a Chelsea.

A BL-indulás aztán már többé nem jött össze, viszont a Hertha minden évben indulhatott az UEFA-kupában több-kevesebb sikerrel, persze Királlyal a kapuban, aki egyértelműen ekkoriban volt pályafutása csúcsán, sőt még gólt is szerzett.

Egészen 2004-ig maradt Berlinben, ahol a szurkolók még mindig legendaként tekintenek rá, és beválasztották a Hertha XX. századi álomcsapatába. Berlinből Londonba vezetett az útja a Crystal Palece-hoz, ahol ugyan a szezon végére kiestek az első osztályból, viszont Király lett a Premier Leage második legjobb kapusa, bizonyos Petr Czeh mögött. Az akkori angol labdarúgást pedig nem kell különösebben bemutatni, hiszen 2005-ben a világ első számú pontvadászata volt, Király kapuját pedig többek között az Arsenal, a Manchaster United, a Liverpool és a Chelsea gólfelelősei rohamozták. A kiesés ellenére maradt a Palace-nál, de a feljutást már nem sikerült kiharcolniuk, Király karrierje pedig megtörni látszott: kikerült a kezdőből, kölcsönadások, klubváltások követték egymást egészen 2009-ig, amikor visszatért Németországa, a másodosztályú 1860 München kapujába. Münchenben 2014-ig maradt, saját bevallása szerint 5 csodálatos évet töltött ott, majd visszatért Londonba, a másodosztályú Fulham tartalékja lett, mielőtt végleg hazaköltözött volna Szombathelyre. A Haladás akkor már évek óta az NB1 egyik középcsapata volt, átlagos látogatottsággal, Király visszatérésével viszont 30%-al megnőtt a Rohonci úti stadionba kilátogatók száma, a Hali pedig végül az 5. helyen végzett, úgy hogy sokáig volt esélye egy érmes helyezésre. Királyt az NB1 legjobb kapusának választották, a válogatottal pedig legnagyobb sikerét elérve kijutott az idei kontinensviadalra, úgy, hogy a pótselejtezők során őt választották meg a legjobb játékosnak.

Ha már válogatott. Király számos utánpótlás-válogatottság után, a már említett bécsi mérkőzésen mutatkozott be a nemzeti tizenegyben, amit még 106 fellépés követett. Pedig sokáig kérdéses volt hogy eljut ilyen magas számig. Az első válogatottság után az akkori szövetségi kapitány a páratlan bemutatkozás ellenére az idősebb Hajdú Attilát jelölte első számú kapusnak, Király csak az őszi Eb-selejtezőkben térhetett vissza, ahonnét évekig a hibái ellenére sem lehetett kirobbantani. Aztán egy sérülés miatt 2003 legvégén kikerült a Herthából és a válogatottból, ahová csak 7 hónap után, már a klubváltását követően térhetett vissza.

A következő szünet a máig emlékezetes máltai szégyen után jött el, 2006 őszén, és Gábort egészen 2009 nyaráig nem hívták meg a válogatottba. 2009 novemberében a belgák elleni fellépésen már újra ő volt az egyes számú kapus, és ezt a pozícióját egészen 2012 végéig megőrizte. Egervári kapitánykodása második felében csak tartaléknak számított Bogdán Ádám mögött, de az amszterdami rekordverség megmutatta, hogy a Liverpool jelenleg sokadik számú tartalékkapusa nem jó megoldás. Erre Pintér Attila, az Egervárit követő kapitány természetesen még nem jött rá, és közel egyéves regnálása alatt egyszer sem számított Királyra.

Dárdai Pál, majd Berndt Strock kinevezésével aztán visszaszerezte helyét a kezdőcsapatban, és teljesítményével rekordok egész sorát döntötte meg: az első, hogy az aranycsapat legendás sztárja, Bozsik József után második játékosunkként érte el a 100. válogatottságot.

Bozsik József 100. válogatottsága miatt tennék egy kitérőt, amit talán kevesen tudnak: a Bozsik Stadion névadója 1959-ben, 34 évesen 95 fellépés után kikerült a válogatottból, és - az egyik teória szerint - 1961-ben az akkori pártvezetés kötelezte Baróti Lajos szövetségi kapitányt, hogy a "rezsim kirakatemberének" kell lennie a világfutball következő százszoros válogatottjának, és ezért még minimum 5 alkalommal szerepelnie kell a nemzeti tizenegyben. A másik verzió szerint Baróti maga gondolta úgy, hogy ha valaki, akkor a méltán népszerű Cucu megérdemli a 100. fellépést, így öt alkalommal még meghívta, de akármilyen remekül is játszott a búcsúfellépésén, az 1962-es vb-re már nem vitte el. A fenti teória akár igaz, akár nem, tény, hogy 53 év után lett újra százszoros válogatottunk, és 59 év után már nem Bozsik József a válogatottsági rekorderünk (a fenti történethez még hozzá tartozik, hogy 2002-ben, egy 1956-ban játszott Libanon elleni edzőmeccset hivatalos nemzetek közötti válogatott találkozónak minősítettek, így Bozsik József nem százszoros, hanem százegyszeres válogatottunk, akire a mai napig büszkék vagyunk).

Szóval rekordok továbbra is: Király Gábor válogatott pályafutása már több mint 18 évet ölel fel, ennél hosszabb ideig még a hőskorban Schlosser Imre volt válogatott (1906-1927). Abban viszont első, hogy nála idősebb labdarúgónk még nem lépett pályára címeres mezben - a belgák ellen 40 éves, és 86 napos volt. Ezzel a korral egyébként megdöntötte az Eb-k történetének korrekordját is - a korábbi ellenfél, és szövetségi kapitány Lothar Matthaus 16 éves rekordját adta át a múltnak, és lett az első 40 év feletti játékos. És ha ez még nem volna elég, Király védett magyar címeres mezben (és szürke mackóban) legtöbbször tétmeccsen (63 mérkőzés), ő játszotta a legtöbb Eb-selejtezőt (39 mérkőzés), ő vett részt a legtöbb selejtezősorozatban (összesen 8, ebből 5 Eb-, és 3 vb-selejtezősorozat). Király lépett pályára magyarként a legtöbb Eb-mérkőzésen Dzsudzsák Balázzsal, Szalai Ádámmal, Gera Zoltánnal, Guzmics Richárddal, illetve bizonyos Albert Flóriánnal holtversenyben. Ha már az idei Eb-nél tartunk, akkor ott is jegyez egy rekordot, a belgák elleni nyolcaddöntőn 10 sikeres védést mutatott be, amit senki nem tudott megismételni, 17 hárításával pedig az egész Eb-mezőny második legsikeresebb kapusa. Ezen kívül Király Gáborra számított a legtöbb szövetségi kapitány, szám szerint 9-en. 18 év alatt csak Várhidi Péter és Pintér Attila nem küldött neki meghívót.

Király természetesen az NB1-ben is letette a névjegyét: első (1994 március), és utolsó (2016 május) első osztályú bajnokija között több mint 22 év telt el, ami szintén rekord. Amikor külföldre szerződött, még olyan, mára az NB1-től eltávolodott klubok ellen védett, mint az azóta megszűnt Stadler, a Csepel, a BVSC, vagy a III. kerület. Amikor visszatért, akkor már olyan "friss" klubok szerepeltek az első osztályban, mint a Felcsút, vagy a Gyirmót. És még! Király Gábor az egyetlen magyar labdarúgó, akit Magyarországon ötször választottak meg a legjobb játékosnak, első (1998) és utolsó (2015) magyar aranylabdája között 17 év telt el, ami sokáig megdönthetetlen rekord marad.

Egy ekkora karrierrel és rekordok sorával a háta mögött talán nem túlzás azt állítani, hogy Király Gábor egy kivételes sportember, akit még remélem sokáig láthatunk a lécek között repkedni, és visszafogott nyilatkozatait hallgatni.

Zárszóként, jómagam sosem tartoztam a játékosokat majomszeretettel ajnározók közé, és a divatot sem követtem, a mackónadrágos őrület engem mégis magával ragadott. A "Ma Menj Mackóban Melózni Mozgalom" felhívására én is így tisztelegtem újkori legendánk előtt:

Magyar Harcos - Kuruc.info

- Király Gábor, a kapus

- Ő is csak ember: Király Gábor

- Magyar csapat - ...még 50 perc... - film az Eb-kijutásról