A táv felénél kizárták a magyar csapatot a nyíltvízi úszók Európa-bajnokságának váltóversenyéből, mivel Sömenek Onon Kata rossz irányba indult el, és nem kerülte meg a rajt utáni első bóját.
A Loch Lomond vizében a négyfős váltók tagjainak egyenként 1250 métert kellett a lehető leggyorsabban megtenniük. Gellért Gábor szövetségi kapitány azt a taktikát választotta, hogy a férfiakat küldte előre, akiknek így megfelelő előnyt kellett kidolgozniuk a nők számára.
A magyarokon kívül az oroszok és a szlovákok kezdtek férfi úszóval. Székelyi Dániel 12:44.9 perc után pacsizott Huszti Dáviddal, miközben a mezőny másik hét tagja óriási verekedés közepette tudott csak váltani.
Mivel az oroszoknál a váltó második tagja nő volt, Huszti pillanatok alatt az élre került, a 17 éves versenyzőt viszont a franciák első férfi úszója megelőzte, annak ellenére, hogy több mint fél perccel később ugrott a vízbe.
Őt Sömenek Onon Kata követte, de óriásit hibázott, hiszen rögtön a tőle balra elhelyezkedő bóját megkerülve kellett volna elindulnia, ehelyett ő egyenesen nekivágott a távnak, amiért nem sokkal később fel is mutatták neki a piros lapot.
„Elképzelni nem tudom, mi történhetett. Tíz kilométeren is úszott, előtte is többször leúsztuk a köröket. Talán a verseny hevében olyan izgalmi állapotban volt, ami ezt okozhatta. Nagyon össze van törve” – nyilatkozta az MTI-nek Gellért Gábor.
A váltó negyedik tagja, Novoszáth Melinda így már nem ugrott vízbe.
(MTI)