Marco Rossi csalódott, de büszke, Joachim Löw pedig arról beszélt a Németország–Magyarország Európa-bajnoki csoportmérkőzés után, hogy ez volt csapata egyik legnehezebb találkozója eddig.
Zoom
Fotó: Alexander Hassenstein / Getty Images Hungary
Csalódottak vagyunk, mert közel voltunk a továbbjutáshoz. Nemcsak történelmi, hanem hihetetlen és elképzelhetetlen lett volna a győzelem, de sajnos még a legszebb tündérmesékben sincs mindig happy end. Ez történt velünk a végén, ettől függetlenül nagyon büszke vagyok a játékosokra. Technikailag nem mi vagyunk a legjobb csapat, de vannak más szempontok is, amikben jeleskedünk: kisegítjük egymást, keményen harcolunk, én pedig nagyon büszke vagyok, hogy ezeket a futballistákat edzhetem. Fel kell emelni a fejünket, mert hamarosan a vb-selejtezők is folytatódnak – fogalmazott Marco Rossi a találkozó után.
Csapatként jó teljesítményt nyújtottunk, világos volt, hogy milyen taktikát szerettünk volna alkalmazni, főleg védekezésben. Olyan dolgokat próbáltunk ki a legutóbbi mérkőzéseken, amikre korábban nem voltunk rákényszerítve. Nem szeretek ennyire mélyen, hátul védekezni, de most ilyen ellenfelekkel kellett játszanunk. Ami a legjobban lenyűgözött, hogy mindent, amit kértem, betartották a játékosaim. Felvállaltuk az egy-egy elleni ütközeteket, és nem féltek semmitől és senkitől. Köszönöm a szurkolóknak is, ma és a közelmúltban is hihetetlenek voltak – mondta a szövetségi kapitány.
Ha azt mondanánk bármelyik válogatottnak, hogy ez a három csapat ellen játsszon egymás után, és csak egy pontot szerezzen, nem biztos, hogy sikerül. Mi két pontot szereztünk, és ezt a magyar futball soha nem felejti el. Az emberek évek múlva is emlékezni fognak erre, és büszkék lesznek a játékosokra.
Joachim Löw szerint ez volt csapata eddigi egyik legnehezebb mérkőzése.
Ez volt az egyik legnehezebb meccsünk. Számítottunk rá, hogy az ellenfelünk keményen fog harcolni és felvállalja a párharcokat. Tudtuk, hogy nem lesz sok területünk, majd hátrányba kerültünk, de szerencsére sikerült kétszer is egyenlítettünk. Jól védekeztek a magyarok, jó mentalitás, jó csapatszellem jellemezte ezúttal is őket. A saját csapatom hozzáállását dicséret illeti, mert nem volt egyszerű találkozó – értékelt a sajtótájékoztatón a 61 éves szakember.
Elkövettünk néhány hibát, sok labdát adtunk el, elsősorban akkor, amikor a gólokat kaptuk. Tudtuk, hogy nagy küzdelem lesz ebben a csoportban, ez volt az úgynevezett halálcsoport, de végül utazunk Angliába, Londonban a Wembleyben játszunk majd, koncentrálunk tovább, most már nem lehet hibázni. Nem igazán aggódom, teljesen más meccs vár ránk, a magyarok leparkolták a buszt a tizenhatosnál, Anglia ellen ez máshogy lesz, támadni fognak, nyílt küzdelem lesz. A pontrúgásoknál jobban kell vigyáznunk, nem ismételhetjük meg ugyanezeket a hibákat. Meccs közben nem gondoltam arra, hogy ez lesz az utolsó mérkőzésem kapitányként, másra fókuszáltam, nem volt időm ilyenekre, hogy mi lenne, ha... Kívülről úgy éreztem, bármikor gólt szerezhetünk, de aztán egyre gyorsabban telt az idő, viszont szervezetlenül előre rontani sem akartunk.
Joshua Kimmich optimista a folytatást illetően.
Nehéz meccs volt, nem tudtunk bekerülni a magyar csapat védelme mögé, nem helyezkedtünk túl jól, sok labdát vesztettünk, nem tudtunk nyomni sem annyira, vannak javítanivalók. Meg is büntettek minket, ilyen gólokat nem szabad kapnunk, de a végén megmutattuk, hogy van tartása a csapatnak. A magyarok pontosan úgy játszottak, amire számítottunk, szimplán rosszul reagáltunk ezekre – fogalmazott Kimmich, aki Sallai Roland teljesítményét emelte ki magyar részről.
A Bayern München középpályása szerint jól védekeztek a mieink, és bár javulniuk kell, optimista a folytatást illetően.
Anglia ellen jobb teljesítményre lesz szükségünk, az egy teljesen más mérkőzés lesz, más ellenfél ellen.
(Index)