A világranglista-vezető, világbajnoki címvédő Siklósi Gergely legyőzte az olasz Andrea Santarellit, ezzel bejutott a döntőbe a férfi párbajtőrözők vasárnapi egyéni versenyében a tokiói olimpián.
A BHSE 23 éves vívója nagyszerű teljesítménnyel 15-10-re bizonyult jobbnak a világranglistán ötödik, 2019-ben, Budapesten vb-harmadik, Rio de Janeiróban csapatban ezüstérmes ellenfelénél.
Zoom
Siklósi Gergely, miután legyőzte az olasz Andrea Santarellit (kép: MTI/Illyés Tibor)
A két versenyző eddig háromszor csapott össze egymással - többek között a 2019-es vb elődöntőjében -, és mindháromszor Siklósi nyert.
Ezúttal is ő kezdett jobban a Makuhari Rendezvényközpont szinte üres B csarnokában, ahol - csakúgy, mint szombaton, a kardban győztes Szilágyi Áron menetelésekor - maroknyi magyar tábor szurkolt a lelátón, benne többek között Szabó Tünde sportért felelős államtitkárral és Kulcsár Krisztiánnal, a Magyar Olimpiai Bizottság elnökével, ötkarikás ezüstérmes párbajtőrözővel.
Az első három perc után 4-3-ra Siklósi vezetett, majd a második szakaszban mindketten megduplázták találataik számát, így a záró harmad előtt 8-6 állt az eredményjelzőn. Santarellinek támadnia kellett, ki is egyenlített 10-10-nél, de innentől már a magyar vívó uralta az asszót, és egymás után ötször megszúrva az olaszt eldöntötte az összecsapást.
"Az elmúlt napokban több pozitív jel utalt arra, hogy jó lesz ez a nap. Sokan hisznek bennem, sokan támogatnak. Az elődöntő 10-10 után dőlt el. Kiskorom óta úgy van, hogy ha a harmadik harmadba érünk és ott komollyá válik a dolog, akkor nálam van egy váltás. Ezt nem tudom megmagyarázni, ez tehetség, ezt kaptam" - fogalmazott a magyar vívó.
Zoom
(Kép: MTI/Illyés Tibor)
Arra nem tudott válaszolni hogy mit fog csinálni a fináléig hátralévő időben. Amikor emlékeztették rá, hogy a szombaton, kardban győztes Szilágyi Áron pontosan tudta a döntőig tartó menetrendjét, Siklósi így reagált:
"Az Áron az Áron, én meg én vagyok. Ő egy kicsit szögletesebb, én meg egy kicsit kerekebb vagyok".
Öt éve Imre Géza második lett a párbajtőrözők versenyében, magyar győztesig azonban egészen az 1972-es müncheni játékokig kell visszamenni, akkor Fenyvesi Csaba nyerte a fegyvernem egyéni versenyét.
A finálé magyar idő szerint 14.15 órakor kezdődik, Siklósi ellenfele az ukrán Igor Reizlint ugyancsak 15-10-re legyőző francia Romain Cannone lesz.
"Bárki jön, nagyon kemény asszóra számítok. Ez egy olimpiai döntő lesz" - emelte ki Siklósi Gergely.
Frissítés: A pályafutása első olimpiáján szereplő Siklósi Gergely ezüstérmet szerzett a férfi párbajtőrözők vasárnapi egyéni versenyében a tokiói ötkarikás játékokon.
A BHSE 23 éves, világranglista-vezető, világbajnoki címvédő vívója a helyi idő szerint esti döntőben 15-10-re kikapott a francia Romain Cannone-tól.
A tapolcai születésű versenyző a kardozó Szilágyi Áron szombati győzelme után a tokiói magyar küldöttség második dobogós helyét szerezte.
(MTI)