Márton Anna vereséget szenvedett a bronzmérkőzésen a női kardozók hétfői egyéni versenyében a tokiói olimpián, ezzel a negyedik helyen végzett.
A BVSC-Zugló 2015-ben világbajnoki bronzérmes, 2016-ban Eb-második, 2019-ben Eb-harmadik vívója az esti helyosztón Manon Brunet-vel csapott össze. A csapatban 2018-ban világbajnok francia mozgott dinamikusabban, ennek eredményeként magabiztosan, 15-6-ra győzött.
Az elődöntő után Márton - aki úgy küzdötte végig a napot, hogy az első mérkőzésén egy rossz mozdulatnál kiugrott a bal térde - elmondta, hogy nagyon jól ismeri Brunet-t, egy korosztályhoz tartoznak, gyerekkoruk óta együtt vívnak. Akkor határozottan kijelentette, hogy mindenképpen le fogja győzni, már csak azért is, hogy bosszút álljon, mert öt éve, Rióban éppen tőle kapott ki, és végül tizedik lett.
A mérkőzés aztán nem ebbe az irányba indult el, és végül nem is így végződött. Brunet nagyon bátran kezdett, a magyar kardozó 0-5 után találta el először riválisát. A szünetben 8-2 volt "oda", s bár 2-11 után Márton még feltámadt és három tust adott sorozatban, a Rióban negyedik Brunet ezúttal nem engedte ki a kezéből az érmet.
Márton az egész asszóban nem érezte a ritmust, riválisa sokkal gyorsabb és pontosabb volt nála.
"Hullámvölgyekkel teli felkészülés van mögöttem, hat hónapja térdszalag-szakadásom volt, egy hónapja pedig bokaszalag-sérülésem, de végig csak az lebegett a szemem előtt, hogy ezen az olimpián jól szerepeljek - mondta a névnapos Márton Anna. - Úgy érzem, hogy mindent megtettem, amit tudtam. Sajnálom, hogy erre az utolsó asszóra már fejben nem tudtam összeszedni magam. Igazából saját magamat vertem meg, kicsit úgy éreztem magam, mintha az első olimpiámon lennék."
Hozzátette: nagyon örül, hogy még van hátra egy csapatverseny, amelyben mindent el fog követni azért, hogy együtt javítsanak a negyedik helyen.
Visszatérve a bronzmérkőzésre, kiemelte, hogy sajnos nem volt ötlete, hogy is nyerhetne, és nem tudta felépíteni az asszót, mert csak azzal volt elfoglalva, hogy most és itt muszáj teljesítenie.
"Nehéz egy vesztes elődöntő után a bronzmeccsre visszaállni" - fogalmazott.
Keddtől a csapatversenyek következnek, a magyarok először szerdán lesznek érdekeltek férfi kardban.
Korábban írtuk: Márton Anna kikapott az elődöntőben - bronzéremért vívhat női kardban
Márton Anna kikapott a négy között a női kardozók hétfői egyéni versenyében a tokiói olimpián, így utolsó mérkőzésén a bronzéremért vívhat.
A BVSC-Zugló 2015-ben világbajnoki bronzérmes vívója az esti elődöntőben az egyéniben kétszeres világbajnok, Rióban ezüst-, illetve csapatban olimpiai aranyérmes orosz Szofija Velikajával csapott össze, és simán, 15-8-ra alulmaradt.
A bronzmérkőzést magyar idő szerint 12.50-től rendezik, Márton ellenfele a francia Manon Brunet lesz.
Korábban írtuk: Márton Anna térdsérülése ellenére is a döntőért vívhat
Márton Anna bejutott a legjobb négy közé, azaz az esti programban éremért vívhat a női kardozók hétfői egyéni versenyében a tokiói olimpián.
A 2015-ben világbajnoki bronzérmes, sérült térddel versenyző Márton a mindössze 18 éves, nemzetközi szinten szinte ismeretlen üzbég Zajnab Gyajibekovával csapott össze a negyeddöntőben és 15-11-re nyert, viszonylag simán. Az elején kedve szerint adta a tusokat, az első három perc után 8-2-re vezetett. A folytatásban aztán volt 9-2 és 10-4 is, de ekkor Gyajibekova magára talált, és feljött két tusra, előbb 11-9-re, majd 12-10-re és 13-11-re, a végén azonban Márton nyugodt maradt, és érvényesítve a papírformát megnyerte az asszót.
"Megpróbáltam nyugodt maradni, mert ez egy óriási lehetőség volt a számomra, főleg, hogy egy ilyen fiatal, rutintalan versenyzőt kaptam. Nagyon nem szerettem volna, hogy elvigyen az izgalom és a hév. Arra törekedtem, hogy higgadt maradjak és egy pillanatra sem fordult meg a fejemben, hogy ezt az asszót nem fogom megnyerni" - mondta az MTI-nek a BVSC-Zugló 26 éves vívója, aki második olimpiáján szerepel. Öt éve, Rióban tizedik lett.
Elárulta, hogy az ellenfél feltérképezésében csapattársai, Katona Renáta és Battai Sugár is segítettek, mert ők látták az üzbég előző asszóját a lelátóról.
"Elmondták, hogy mire számítsak, és tényleg az is történt. Az elmesélésükre alapoztam a taktikámat és az előkészítéseimet, és működött. Ez csapatmunka volt" - tette hozzá.
Márton következő ellenfele az egyéniben kétszeres világbajnok, Rióban ezüst-, illetve csapatban olimpiai aranyérmes Szofija Velikaja lesz magyar idő szerint 11.25-kor. Az orosz kardozó a negyeddöntőben Athén és Peking bajnokát, a hozzá hasonlóan 36 éves amerikai Mariel Zagunist verte magabiztosan, 15-8-ra.
"Őt nagyon jól ismerem, de nem szeretnék emlékezni egyetlen korábbi asszónkra sem. Szeretnék tiszta lappal indulni az elődöntőben, nyerjen a jobbik, az, aki ma jobb formában van és erősebb" - fogalmazott a magyar vívó, aki eddigi összecsapásaik során mindössze egyszer, egy 2018-as világkupán tudta legyőzni Velikaját.
A bronzmérkőzést 12.50-től, a döntőt 13.45-től rendezik a Makuhari Rendezvényközpont B csarnokában.
Korábban írtuk: Márton sérülten is negyeddöntős, Pusztai kiesett női kardban
Márton Anna bejutott a legjobb nyolc közé, Pusztai Liza viszont kiesett a nyolcaddöntőben a női kardozók hétfői egyéni versenyében a tokiói olimpián.
A 2015-ben világbajnoki bronzérmes Márton azok után, hogy az első asszójában kiugrott a térde, azaz sérülten versenyez, a dél-koreai Csoj Szu Jeonnal találkozott a 16 között, és nagy csatában, 15-12-re nyert. Nagyon sokáig fej fej mellett haladtak riválisával, egy-két tusnál nagyobb különbség nem alakult ki közöttük, és a vége is szoros küzdelmet hozott, Márton diadalával.
"A sok fájdalomcsillapítótól most egész tűrhető a térdem, de még mindig instabil. Emiatt kaptam is pár tust, mert nem tudtam rögtön kontrázni, és bevágni a riposztot. De még ezek ellenére is sikerült megnyernem ezt az asszót. Mivel a fizikumom, ami nekem az erősségem, nem százszázalékos, muszáj most a taktikában és a technikában bíznom, és abból adnom a tusokat" - nyilatkozott az MTI-nek Márton Anna.
A BVSC 26 éves kardozója a decemberi országos bajnokságon térdszalagszakadást szenvedett, orvosi tanácsra azonban az a döntés született, hogy nem műtik meg, hanem az amúgy is erős combizomzatának további erősítésével igyekeznek kezelni a problémát. Ez úgy tűnt, eredményre is vezetett, a márciusi, budapesti világkupán már gond nélkül vívott, meg is nyerte a versenyt, az első tokiói asszójában viszont megbicsaklott a bal térde és ápolni is kellett.
A világranglistán ötödik Márton következő ellenfele a nemzetközi szövetség rangsorában 35., 18 éves üzbég Zajnab Gyajibekova lesz magyar idő szerint 8.25 órakor.
"Nem ismerem, most megyek és megnézek róla pár videót, mert fogalmam sincs, hogy ki ez a lány" - mondta Márton.
A 2017-ben Eb-harmadik Pusztai a kínai Csien Csia-zsujtól kapott ki viszonylag simán, 15-10-re úgy, hogy a pihenő (6-8) után egyértelműen az ázsiai irányította az asszót.
A magyar vívó - bár elvileg minden sportolónak kötelező áthaladnia az úgynevezett vegyes zónán - nem jött ki nyilatkozni az újságíróknak.
A felső ágról, amelyen Pusztai is szerepelt, nagy meglepetésre kiesett a világbajnoki címvédő, világranglista-vezető ukrán Olga Harlan, akit a kínai Jang Heng-jü vert a 32 között 15-12-re. Az ázsiai aztán a következő körben búcsúzott az orosz Szofija Pozdnyakova ellenében.
(MTI)