Emléktáblát avatott és beszédet mondott a magyar kormány képviseletében szombaton a felső-ausztriai egykori guseni nemzetiszocialista német koncentrációs tábor területén kialakított emlékhelyen, az ott "fogva tartott, elpusztult, megölt egykori magyar zsidó rabokra" emlékezve Takács Szabolcs, a Miniszterelnökség európai ügyekért felelős államtitkára.
Az államtitkár a helyszínről az MTI-nek adott telefoninterjúban mondta fel a jól bemagolt leckét, hogy a guseni munkatábor a mauthauseni koncentrációs tábor egyik altábora volt, amelynek történetét csak az utóbbi években tárták fel. Mintegy 70 ezer ember raboskodott ott 1940-1945 között, köztük nagyon sok magyarországi zsidó. A rabok több mint fele, mintegy 37-38 ezer ember életét vesztette, köztük volt "5-6 ezer "magyar fogoly". A napi holobűnbánat szerint Gusen Mauthausentől 5-6 kilométerre fekszik, az egyik legkegyetlenebb munkatáborként tartják számon, ahol gázkamrák is működtek.

Takács Szabolcs számára ujjgyakorlat egy holoemlékezés
Takács Szabolcs elmondta, hogy az emléktábla-állításról a magyar kormány hozott döntést, és ez már a negyedik emléktábla egy éven belül a sachsenhauseni, ravensbrücki és dachaui egykori koncentrációs táborokban állított emléktáblák után. Ezek a gesztusok részét képezik annak a politikának, amelyet a magyar kormány az antiszemitizmus elleni küzdelem és a holokausztra való emlékezés terén folytat.
A megemlékezésen a korábbi évekhez hasonlóan jelen volt a túlélők és családtagjaik egy csoportja, valamint az osztrák kormány és belügyminisztérium képviselői is.
"Ez egy hiánypótló cselekedet volt, hiszen a holokauszt a XX. századi magyar történelem tragikus eseményei közé tartozik, és a mindenkori magyar kormányok felelőssége, hogy kellő tisztelettel és méltósággal emlékezzenek az áldozatokra" - hangsúlyozta az államtitkár.

Takács Szabolcs elmondta, hogy 2015 márciusa és 2016 márciusa között Magyarország látta el a Nemzetközi Holokauszt-emlékezési Szövetség (IHRA) elnöki tisztét, és 2014-ben, a 70. évfordulón a magyar kormány egy egész évet szentelt az ún. holokausztnak, de ez az emlékezetpolitika az elnökséget követően is fontos marad.
"Az emléktábla-állításnak, megemlékezésnek fontos szerepe van a fiatal nemzedékek nevelésében is. Olyan hiteles (sic!) történelemszemléletet kell közvetíteni feléjük, amely megvilágítja, hogy milyen tragikus események történtek, és milyen folyamatok hová vezettek" - mondta az államtitkár.
"Ma, amikor időnként európai alapértékek is megkérdőjeleződnek, és azok a zsidó-keresztény gyökerek, amelyekre Európa épül, bizonyos értelemben kihívás alatt állnak, fontos, hogy a jelen és jövő nemzedékek tisztában legyenek, mi történt Európában 70 évvel ezelőtt, mit jelentett a földrésznek a fasizmus, nácizmus, kommunizmus, milyen személyes és nemzeti tragédiákhoz vezettek ezek a rendszerek, és ebben az összefüggésben a mai emléktábla-avatás is egy fontos esemény volt" - olvasta kifogástalanul a holokottát Takács Szabolcs államtitkár, csak a kommunizmus belekeverését nem érezzük polkorrektnek.
(MTI korrigálva)