Hétfőn napközben kezdődött a lázadás, több százan tüntettek a sziget fővárosának utcáin, aztán egy csoport felgyújtotta a befogadó tábort. Több mint 5000 menedékkérő lakik Leszboszon, és egyre hangosabban követelik, hogy engedjék őket tovább Európa belseje felé. Nemcsak ezen az egy görög szigeten kaotikus a helyzet, hanem máshol is, hiszen nyár közepe óta megint emelkedik a Törökország felől érkező bevándorlók száma.
Zoom
Allah akbar, vagyis Allah a leghatalmasabb – ezt kiabálták a migránsok ezrei, miközben lángolt a tábor. Dühöngve szidták a "hitetleneket" és a görög hatóságokat. A Moria elnevezésű migránstanya égett, feltehetőleg szándékos gyújtogatás után.
– Háromnegyed nyolckor kaptuk a riasztást, hogy ég a tábor. Mire kiértünk, már minden lángokban állt, a sátrak, az épületek. Az összes egységünket, a szigeten található mind a tíz tűzoltóautót ide vezényeltük, de teljes volt a káosz – mondta Mariosz Aposztolidisz, a sziget tűzoltóparancsnoka.
A szeles időjárás miatt a lángok rendkívül gyorsan terjedtek, szinte az egész sátortábor leégett. A felépített mobilházak is percek alatt megsemmisültek. A tábor épületeinek hatvan százaléka vált lakhatatlanná. A mentést nehezítette, hogy a táborlakók egy része fejvesztve menekült, mások viszont összecsaptak a kiérkező romarendőrökkel. Kilenc migránst őrizetbe is vettek a görög hatóságok. Őket gyanúsítják a zavargások szervezésével.
Már ötezren vannak
A szigeten összesen 3500 férőhely van, de már most több mint ötezer migráns várakozik, és a számuk egyre csak nő. A török uniós megállapodás szerint ugyan a török hatóságoknak meg kellene akadályozni az átkelést, de ennek ellenére egyre többen érkeznek megint.
Tovább viszont már nem viszik őket. A szigeten kellene megvárniuk, míg döntenek az ügyükben, de az uniós ügynökség igen lassan dolgozik: több hónapig eltart egy menedékkérelem feldolgozása. Utána elvben a többséget visszatoloncolnák Törökországba – ezt azonban a legtöbben nem akarják, és Törökország is egyre kevesebb embert fogad vissza.
Félnek a helyiek
Az előző napokban rendszeresen több száz migráns vonult Leszbosz utcáira. A dühös muszlimok dzsihádra, azaz a keresztények elleni szent háborúra buzdították társaikat.
A helyiek is egyre gyakrabban tüntetnek a tarthatatlanná vált körülmények miatt. A sziget lakói azt mondják: rettegésben tartják őket a migránsok, akik folyamatosan és egyre agresszívebben követelik, hogy engedjék őket továbbutazni Athén felé.
– Valami általános megoldást kellene találni az egész menekültügyre. Leszbosz lakói, amikor az egész elkezdődött, vendégszeretőek voltak, jólélekkel fogadták a "menekülteket", de mostanra már nagyon elegük van az egészből – mondta Efsztratiosz Kitelisz, a sziget kormányzója.
A szigeten élők attól tartanak, hogy ha Törökország felmondja az unióval kötött szerződést, és még ennyire sem fogja vissza a bevándorlóáradatot, akkor visszatérhetnek a múlt év drámai napjai, amikor napi négy-ötezer ember is partot ért náluk.
(Híradó nyomán)