Ezt a felvidéki, egész pontosan besztercebányai feltácsilt csecsemőt ábrázoló fényképet egy kedves olvasójától kapta a napokban a Hunbaba.

A Magyar néprajzi lexikon bemutatása szerint – s persze a valóságban is – a tácsi nem más, mint egy hosszú vászonlepedő,

Fiatalasszony ünnepi "hosszúkeszkenyőbe" tekert gyermekével (Zsére v. Nyitra m., 1958)
amellyel az anya magához köti gyermekét, amikor a háztól távolabb, például a mezőre viszi. A csecsemőt harántirányban, arccal maga felé fordítva helyezi keblére – ez ortopédiailag is igazoltan fontos, bár sokan még ma sem hiszik el, s gyakran látunk kifelé fordított babát – majd a tácsival mindkettőjüket többször körülcsavarja, bepólyálja. Az Édesanya ezt követően a 60–70 cm szélességű, 200–250 cm hosszú kendőt az egyik vállán is átveti, s ily módon köti (tácsilja) fel hátára az 1-3 éves csecsemőt.
Ünnepen díszesebb, finomabb tácsit használnak, amely összhangban áll az ünnepi viselettel. A tácsi két végén szőttes vagy hímzett díszítmények láthatók. A tácsi a magyar nyelvterület északi részein – azaz a Felvidéken – ismeretes, ahol az asszonyok legfőbb szállító, cipekedő eszköze a vászonlepedőből kötött batyu. Abaúj és Zemplén zárt hegyi falvaiban egészen napjainkig fennmaradt.
(Hunbaba nyomán)