A mostani események megértéséhet vissza kell nyúlnunk 284 AD, Gaius Aurelius Valerius Diocletianus, közismertebb nevén Diocletianus császár uralkodásának kezdetéig. Diocletianus hatalomgyakorlása erőszakra épült, de ahhoz, hogy teljes hatalmat mondhasson magának, az útjában álló keresztény ellenzéki vezetőt, Romanust és a mögötte álló akkor már komoly befolyással bíró keresztény tömegeket el kellet távolítani az útjából.

Ez nem ment könnyen, tehát egy új politikai, titkos modellt kellett kreálni. Az új modellt nevezték el az úgynevezett Diocletianus-modellnek, amely egy háromlépcsős folyamatból állt.

Az első lépés a titkos probléma kreálása. A második lépés a reakció elérése a tömegekben és a harmadik a saját maga kreált problémára megoldást ajánlani.

Miután kitépette Romanus nyelvét és kivégeztette, 16 napon belül felgyújtatta a saját palotáját Nikomédiában. Titkos ügynökökkel (a mai média előfutáraival) elhíresztelte, hogy a keresztények a gyújtogatók és ezután kényelmesen bevárta, hogy a feldühödött Szenátus és a császárhelyettes Galériusz, Róma polgárainak nagy részével, akik hittek a cselben, könyörögjenek neki, hogy indítson megtorló intézkedéseket a keresztények ellen. Az ezt követő keresztényüldözés ismert, a terv olyannyira bevált, hogy azóta is nagyhatalmak egyik lekedveltebb fegyvere, ha háborújukhoz a tömegeket akarják maguk mögé állítani.

Az elmúlt pár száz évben ez a csel csupán az USA. történelmében vissza-visszatérő sorozatként, egyfajta hollywoodi Rocky-sorozatként lett beetetve az amerikai tömegekkel.

A Maine amerikai hadihajó 1898. február 15-én Havannában a levegőbe repül. Korábban a spanyol uralom ellen Kubában külföldről irányított forrongás veszi kezdetét. A dúsgazdag Joseph Pulitzer és William Hearst újságjaikon keresztül uszították az amerikai polgárokat, majd a legmegfelelőbb pillanatban önmerénylet áldozatává vált az amerikai hadihajó és megkezdődik a spanyol-amerikai háború. Spanyolország Kubától Guam szigetig kénytelen átadni gyarmatait Amerikának.
Probléma, reakció, megoldás (PRM).

Az angol utasszállító hajó, a Lusitania 1915. május 7-én német torpedótalálattól elmerül és vele számos amerikai állampolgár. A hajó a torpedótalálatnál hevesebb orr felőli első robbanása arra utal, hogy robbanószert szállított, amely nemzetközi jog értelmében tilos volt, és ami tényt a németeknek megszellőztettek. A lényeg a háború belépése ellen tüntető tömeg követelni kezdte Amerika az első világháborúba lépését.
Probléma, reakció, megoldás (PRM).

Mivel egy kaptafára gyártották Amerikában a PRM-metodikát, később sem tudtak elszakadni a hajós mesétől, így a harmadik világháborúba lépéshez is a régi recepthez fordultak.

Jóval korábban, 1823-ban egy amerikai elnök, James Monroe megfogalmazott egy népakaratot kielégítő doktrínát, amely azt hivatott garantálni, hogy az USA felhagy a határain túl fekvő országok kolonizálásával és nem avatkozik bele más hatalmak kül- és belpolitikájába, amennyiben azok közvetlen nem veszélyeztetik az amerikai függetlenséget. Ezt nevezzük ma a Monro-doktrínának, amelyet két lábbal taposnak az amerikai hatalom bitorlói azóta is.

Miután 1898-ban és 1915-ben is igen durván megszegte a Szenátus az általa korábban ratifikált törvénycikkelyt, a Monroe-doktrínát, amelyhez Theodore Roosevelt 1904-ben egy kiegészítést iktatott be (Roosevelt Corollary avagy Big Stick Policy – nagy bot politikája) a második világháborúba nem kívánt az amerikai nép belekeveredni.

Újabb cselre volt szükség. Mivel az amerikai elnök proklamáció keretében korábban ígéretet tett, hogy az európai konfliktusba nem avatkozik bele, a régi receptet vette elő.

Berlinben 1940. szeptember 27-én Németország, Japán és Olaszország egy közös "háromhatalmi fegyverbaráti-megsegítő egyezményt" írt alá. Ennek értelmében bármelyik ország hadüzenetet kap, az a másik kettőre is automatikusan érvényessé válik, még akkor is, ha a hadüzenő ország nem kíván velük háborúba kerülni.

Amerikának szükségessé vált egy támadás, de mivel a Lusitania esetében már kétségeket ébresztett a terv a világ polgárai szemében, távolabb próbálkoztak, de a megrögzött hajós ügyeskedéstől képtelenek voltak megszabadulni.

Japán terjeszkedése jó ürügy volt a titkos tervhez. A japán mikádo – feudális rendszer végnapjait élte a XIX.-század elején. Ezt felismerve az amerikai szenátus 1851-ben megbízta John H. Aulich sorhajókapitányt, hogy terjesszen a japán udvar elé egy japán-amerikai üzleti kooperációs tervezetet. Egyfajta korai Nixon-pingpongpolitikát kreálva ezzel. Az első amerikai hajók Matthew C. Perry sorhajókapitány vezetésével 1853 júliusában hajóztak be Edóba.

A japán-amerikai kapcsolat baráti együttműködéssé vált, annak ellenére, hogy a régi szamuráj tradíciót követők egy csoportja ezzel nem értett teljesen egyet. 1912-ben Japán 3020 cseresznyefát küldött az USA-nak baráti gesztust mutatván.

Az első világháborúban az USA és Japán fegyverbarátként harcoltak a németek ellen. Német érdekeltségeket foglaltak le a japánok Mandzsúriában és egyéb kínai területeken, amelynek révén konfliktusba kerültek Kínával, és mérsékeltebb formában az USA kormányával is, hiszen a korábban az amerikai államtitkár John Hay „nyitott Ajtó” (Open Door) doktrína, vagyis Kína teljes átjárhatósága nem felelt meg a japán érdekeknek.

Ettől függetlenül az USA vált a japán katonai fejlesztés motorjává. A japán tisztek az amerikai katonai iskolákban képezték magukat és az amerikai technológia elérhető volt a japán hadsereg számára.

Amerika az új világháborúra készülvén az úgynevezett mukdeni incidenst felfújta, és mert mindig hajónak kell lenni az amerikai problémák központjában (pl. 1964. augusztus 2-án az amerikai hadihajó, a Maddox esetében a Tonkin-öbölben, ami ma már bizonyítottan hazugság volt) ez esetben az amerikai ágyúnaszád, a Panay vált 1937-ben állítólag japán támadás áldozatává.

Mivel Japán hivatalosan bocsánatot kért ezért és a nankingi mészárlásért Kínában, más casus belli után volt kénytelen az amerikai háborús iroda nézni. Mivel már 1930-tól a japán olajfogyasztás 80%-a amerikai import volt, a kínai eseményekre való hivatkozással az olajexportot az USA befagyasztotta.

Japán a közös japán-amerikai múltra emlékezve, kerülni akarta a konfliktust. Ennek ellenére az USA egy teljes tengeri blokádot szervezett japán ellen. A japánnak ez a blokád a pusztulását jelentette. A japán diplomáciai lépéseket Washington simán elutasította és 1941. december 6-án minden diplomáciai közeledést befagyasztott. Japán számára ez egyértelmű válasz volt, túlélése érdekében támadni kényszerült.

Az amerikai admiralitás tisztában volt Pearl Harbor sebezhetőségével. Az úgynevezett Dies bizottság a kongresszus előtt figyelmeztetett a blokád veszélyére és a közelgő támadásra. A szovjet kém, Richard Sorge Japánból egy 32 000 szavas dokumentumban részletezte az azonnali támadás idejét és helyét. Ezt megerősítette a japán-amerikai nagykövet Joseph C. Grew is, sőt a perui kapcsolatok is mindezt alátámasztották.

Roosevelt, aki korábban azt nyilatkozta egy beszédében Amerika népének, hogy "I say to you fathers and mothers, and I will say it again and again and again, your boys will not
be sent into foreign wars" – Mondom nektek apák és anyák, megint és megint, hogy fiaitok nem lesznek idegen háborúkba küldve.

Közben izgatottan készültek a támadásra, a Pearl Harbor-öbölben csupán elavult, hadászatilag túl nagy értéket nem képviselő hajókat hagyva.

1941. december 7-én Japán megtámadta Pearl Harbort és ezzel hadiállapotba került Amerikával... és a „háromhatalmi egyezmény” értelmében Németországgal is. Megint hajó, megint... Probléma, reakció, megoldás (PRM).

A hajós mesék lassan kikoptak, ezért a 9/11-támadásnál már modernizálni volt kénytelen a spekulációs hadműveleti csoport, de ez már nagyon friss történet. De itt is igaz, hogy a közel-keleti érdekek elérése érdekében újra a régi recept került terítékre. Probléma, reakció, megoldás (PRM).

Csupán a falat lesz egyre nagyobb, ahogy a hatalmi éhség növekszik. Ez a globális birodalmi terjeszkedés útjában áll még néhány hatalom, amely létezésével kérdésessé teheti a világhatalmi aspirációt.

A volt szovjet birodalom megmaradt része, Oroszország, ismervén saját történelmét teljesen tisztában van azzal, hogy létezése meg van kérdőjelezve. Mert Putyin mit is tudhat? Mire nézhet vissza? Mi az, ami miatt lépni kényszerül?

Körülbelül ez:

Oroszország kálváriája, mint ma sok más országnak, olajjal kezdődött. 1883-ban a cár a bakui olajmezőkhöz vezető vasútvonalat befejezte és meghívta a kitermelés vezetésére a Nobel testvéreket és a Rothschild família befektetőit, hogy kiépítsék az orosz olajipart.

Az addig versenytársaktól mentes amerikai Standard Oil vállalat hirtelen veszélyes versenytárssal találta magát szembe.

Az 1860-as éven az USA 70 000 tonna nyersolajat hozott felszínre, Oroszország csak 1300 tonnát.
1901-ben as USA 9 920 000 tonnát, de Oroszország 12 170 000 tonnát.

Oroszország az addigi mezőgazdasági iparán túllátva hatalmas iparosításba kezdett. Ennek eredményképp 1907 és 1913 között a orosz ipari növekedés és termelés felülmúlta az USA, Anglia és Németország együttes termelését és ipari növekedését.

Mindaz, amit az iskolákban tanítottak, miszerint a szovjet forradalmat az 1917-es évi stagnáló gazdaság okozta, minden gazdasági mutatóknak és tényeknek szembe megy. Az igazi ok az amerikai Standard Oil és az a mögött álló bankházak és Nobel-Rothschild olajkartell közötti harc volt, de nem csak az.

A teljes orosz ipar versenyképessége kiverte a biztosítékot az Atlanti óceán mind a két partján, egy globális támadás már útban volt, csak államoktól mentes arculatot kellet hozzá keresni. A kommunizmus, mint régebben Párizsban, majd még később az európai országokban bevált, most is leporolásra került az ügy érdekében.

A napóleoni győzelmet követően Páris elfoglalása után (1814) az orosz arisztokrácia beözönlött Franciaországba, ahol megismerhették az ottani szabadkőműves páholyokat, amelyek tárt karokkal fogadták őket.

Nemsokára egy Párizsból importált titkos társaság alakult Oroszországban Északi Csillag néven. A társaság nagy mértékben zsidó gazdasági és értelmiségi csoportokból állt, de nagyszámú arisztokrata is helyet kapott soraikban. A korábbi uralkodóellenes hagyományokat követve, az uralkodói rend szétbomlasztását tűzték ki céljukként.

1898-ban Lenin, Trockij és nyolc forradalmár megalakították az „Oroszországi Szociáldemokrata Munkáspártot” a kommunista párt elődjét. A párt idővel két társaságra bomlott, a Bolsevik (többségi) és Mensevik (kisebbségi) frakcióra, amely mögött Trockij és Lenin modus operandi hozzáállása volt jellemző.

A korábbi írásomban említett Fábián-társaság újra szerephez juthatott 1905-ben, amikor a bolsevik párttal találkozót szervezett Londonban.

Ezen a találkozón bízta meg az amerikai szappangyáros Joseph Fels az amerikai bankérdekek megbízásából a bolsevik vezetést a forradalom beindítására és egy hatalmas pénzösszeggel indította útjára a leendő forradalmárokat.

Ugyanakkor az amerikai bankok beszélték rá a japán vezetést, hogy Jacob Schiff, J.P. Morgan és a First National Bank kincstárából 30 millió dollárt háborús célra felvegyenek és megtámadják Oroszországot keletről. A kocka el volt vetve, Lenin megkezdte saját forradalmát május 1-én, az illuminátusok születésének évfordulóján.

Leninnek nem jött össze, a cár Lenint Svájcba száműzte, de a veresége nem volt teljes, mert a cár hajlott kompromisszumokra és megalapította a nemzeti parlament intézményét (duma) ígéretet téve a demokratikus köztársaság létrehozására.

Ugyanakkor a cár, belátva, hogy honnan érkezett a támadás, megpróbálta megváltani saját és családja életét, mint a történelem bizonyította, sikertelenül. A fő ellenség a Standard Oil vállalatot birtokló Rockefeller bankérdekeltségnél, a Chase banknál 400 millió dollárt helyezett el.

Ugyanakkor a az olajérdekeltség másik oldalát képviselő Rothschild banknál, a Hannover Trust, Manufactures Trust Banknál 80 millió dollárt helyezett letétbe.

Mindez nem segített a cár 1917. március 15-én trónjáról való lemondásra kényszerült. Helyét a szocialista Alexander Kerensky vette át ideiglenes kormányt alakítva. Első lépése a kommunisták, Lenin, Sztálin és Trockij visszahívása volt. Azzal egyetemben, hogy Kerensky komoly juttatásban részesült amerikai zsidó bankkörök részéről, a visszahívott forradalmárok, mint például Trockij maga 10 000 dollárral szállt fel New Yorkban a Christiana hajó fedélzetére 1917. március 27-én, hogy a következő kikötőben Nova Scotiában a kanadai rendőrség letartóztassa.

A későbbi Fadden-vizsgálat megállapította, hogy Trockij pénze amerikai bankkörökből származott és Trockij számlájára további sokkal nagyobb további összegeket utaltak svéd számlára. Az amerikai Wilson adminisztráció Trockij azonnali elengedését követelte, és hamarosan Trockij a többi forradalmár társával újra úton volt Európa felé forradalmat szítani.

Lenin útja vissza ennél kényelmesebb volt. Svájcból német páncélvonaton utazhatott, német katonák védelme alatt. Ahelyett, hogy börtönbe végezte volna, Svédországig utazhatott, ahol 22 millió márka várta őt is.

Sztálin Szibériából érkezett, tehát együtt volt a triumvirátus, megkezdődhetett az a vérrontás, ami kísértetiesen emlékeztet az IÁ-módszereire. Kerensky átadta a vezetést 1917. november 7-én. 

Amilyen gyorsan lehetett, a triumvirátus elfogatta a cári családot és fogságban tartotta Ekaterinnburgban, az Ipatiev házban. Itt végzett velük Yurovsky halálbrigádja.

Mindez a tragédia azért történhetett meg, mert az amerikai és más zsidó bankköröknek ugyanúgy nem volt érdekük a cárt trónján látni, mint például ma Szíria demokratikusan megválasztott elnökét.  Mint most, akkor is a pénz útja volt az, ami döntő tényezőként számított.

A Federal Reserve Bank of New York (FED) igazgatója, William B. Thompson 1 000 000 dollárt utalt át a bolsevistáknak. Kuhn, Loeb and Co. 20 000 000 dollárt utalt át. Kerensky szerint Lenin további 5 000 000 dollárnak megfelelő aranymárkát kapott német bankköröktől.

Ezek az összegek akkor olyan hatalmas méretűek voltak, hogy bármekkora erővel bíró országot meg lehetett vele roppantani. Ha azt vesszük figyelembe, hogy az elmúlt idők amerikai bankmanipulációi hasonló méretű összegeket csalt ki az amerikai államháztatásból, akkor most Putyin körülbelül ugyanakkora gazdasági támadásra számíthat, mint egykor a cár.

A kommunisták hatalomra kerülése után az amerikai bankkörök és maga a kormányzat is mindent elkövetett, hogy önmagába ne omoljon a bolsevista rezsim. Ellenszolgáltatás fejében a Lenin által kreált állami nemzetközi bankba résztulajdonosként az őt segítő nyugati bankárokat beengedték, köztük a főrészvényes Rockefeller bankokat és 1930-tól a Chase, az Equitable Trust, Guaranty Trust és többek közt a Kuhn Loeb csoportokat is.

Közvetlen ezt megelőzőleg az arany tulajdonjogát megvonták, és az amerikai mintára értéktelen fiat papírpénzre cserélték a bankalapot. A középosztály felszámolását követően az agrárszféra került terítékre. Több mint 3,5 millió parasztot éheztettek halálra koncentrációs táborokban.  Óvatos becslés a szovjet rezsim által legyilkolt áldozatokat 45 milliós nagyságrendben állapította meg.

Tehát Vlagyimir Putyin, aki 16 évig volt a KGB kötelékében és mint biztonsági alezredes szerelt le, ne ismerné a történelmi múltját hazájának és annak a rendszernek, ami a Nyugat ajándéka volt?

Mit várhat most, amikor megint ugyanolyan gazdasági fejlődés előtt áll Oroszország, mint az 1900-as években?  Putyin pontosan ismeri a Probléma-Reakció, Megoldás (PRM) módszertanát, amit valószínűleg a KGB iskoláiban is tanítottak, hiszen Diocletianustól Sun-Tzuig széles palettán mehetett a politika és hadoktatás.

Nem lesz a következő nagy akciója a New World Order részvényeseinek egy könnyű feladat.

Neményi Péter remek írása a „Mikor tör ki a harmadik világháború” című. Levezeti a történelmi alapokra építve annak logikusan várható kezdetét és úgy zárja az írását, hogy „A nagy háború kitörése nem kérdés. Ami kérdés lehet, csupán az, hogy milyen hamar.”

Ha a nagy háború alatt magát a III. világháborút érti, akkor azt kell mondanom: téved a kezdet megítélésében, hiszen már folyamatban van. Hogy mikor válhat az egész földgolyóra kiterjedővé, és valóban kiterjed-e az egész földre, az valóban kérdés és ez előre meghatározhatatlan, mert szerény véleményem szerint az egyetlen résztvevőnek sem érdeke az, és azt csakis egy őrült válthatja ki. Mondjuk a földgolyóbison él vagy félmilliárd őrült, de remélhetőleg ezek közül egy sincs a globális háborút elindító gomb közelében. Bár, ahogy elnézem a nyugati politikusokat, főként a magasabbrendűségük tudatában fürdőket, hát nem vagyok nyugodt.

Neményi Péter megemlíti a BRICS államokat. Csak említi, mint egy másik gazdasági és katonai szövetséget, hatalmat, viszont az én megítélésem szerint a BRICS ennél sokkal több. Ezt szeretném eme szerény írásban bemutatni. És annak során megmagyarázni, miért gondolom, hogy ez a háború már bizony folyamatban van. Nem hasonlít sem az I., sem a II. változatra, de már bizony már zajlik, és nagyüzemileg folyik az emberirtás. Pontosabban: már folyik bizonyos országok, népek, kultúrák középkorba való visszabombázása. És ez bizony a Balkánon kezdődött, az európai kommunizmus összedőlését követően, nagyon hamar.

Az okokat keresve vissza kell nyúlnunk a jelenkor történetében közel egy fél évszázadot. 1973. A Római Klubnak nevezett társaság akkor adott közre egy jelentést a fenntartható fejlődésről és abban az alaptézis az volt, hogy a Föld készletei nem végtelenek és ezért egy végtelen növekedésre állított gazdasági rendszer kiegészülve egy robbanásszerűen növekvő lakosság mellett ezek a készletek belátható időn belül kimerülnek. És akkor jön ám hadd-el-hadd!

Akkor összedugtuk a fejünket és még a lehallgatást bizonyára kikerülve (nem volt telefon a lakásban és a ‘szerv’ még nem figyelt fel kis csapatunkra) megvitattuk a kérdést. A Római Klub jelentésében az szerepelt, hogy a Föld készleteinek kimerülését megelőzendő a fejlett országoknak a gazdasági növekedést, a fejletleneknek meg a népességét kell visszafogniuk. Természetesen néhány hónap múlva a klub már más véleményen volt, de azért ez elhangzott és megfontolható volt.

Akkor arra a következtetésre jutottunk, hogy egyik feltétel sem teljesül majd, így ennek a gazdasági rendszernek nem adtunk 40-50 évnél többet. Akkor arra gondoltunk, hogy ez a fajta, a profit növelésére, a kamatos kamatra beállított gazdaság egy kilúgozott fejlődő társadalommal megspékelve össze fog dőlni. Hamar, mert az exponenciális növekedésnek nem a csillagos ég a határa – ahogy aztán liberálisék ezt propagálták –, hanem bizony valós és véges érték.

Történelmi tapasztalatok is rendelkezésre állnak. Ha visszatekintünk az írott történelmi múltra, számtalan nagy birodalom fölemelkedését, virágzását, majd süllyedését tapasztalhattuk. A mi korunkban – éppen nem sokkal a Római Klub jelentését követően – láthattuk a szovjet birodalom összeomlását, aminek alaplépése Afganisztán megszállása volt. Ugyanis ezzel a birodalom átlépte a korlátait, és amikor ezt megteszi, akkor a birodalom hamarosan összeomlik. Hogy mégis megtette, annak alap oka az 1956-os magyarországi kudarca volt, amikor is a birodalmi hadsereg először szenvedett katasztrofális vereséget és a birodalom tekintélyének megőrzése végett, no meg a kieső jövedelem pótlására újabb területet kellett bekebelezni – és azt már nem bírta el a rend.

Az amerikai birodalom – merthogy arról van szó, ami ráadásul a cionizmus vezérlete alatt áll – ugyancsak egyre több forrásra van szüksége és ezért terjeszkedni kényszerül. Már pedig ennek most már roppant egyszerű korlátai vannak: a megszerezhető területeken más rend uralkodik, és oda nem tud már belépni. 1956-ban még tudott volna, mert akkor még egy hatalmas terület rendelkezésre állt, még nem ebrudalták ki onnan a hívőket, de ma már az nem elérhető. Háborúval sem, mert akkora fegyverzet halmozódott ott is fel, hogy egy mai globális háborúból csakis a csótányok, esetleg a patkányok kerülhetnének ki győztesen, ember, emberszabású vagy más élőlény aligha.

Az amerikai birodalom lényegét alkotja a fizetőeszközének korlátlan uralma és az arra települő bankrendszer. Ugyancsak a hetvenes években az amerikai dollárt és az olajtőkét összekapcsolták. A szaúdi-amerikai házasság alapja, hogy olajat csak dollárért lehet venni, eladni. Hát ebbe a rendbe köpött volna bele két közel-keleti diktátor. Minthogy az olaj minden hadieszköz mozgatásához létszükséglet, a birodalom és védettjei számára lényeges, hogy a hozzájutása minden körülmények között biztosított legyen. Irán azzal vívta ki Izrael haragját, hogy megszüntette az ingyenes olajszállítást, miután a Reza Pahlavi sahot – aki hűségesen kiszolgálta a zsidó államot – elzavarták. Ez 1979-ben volt.

Innentől Neményi Péter forgatókönyvét érdemes figyelni. Szaddám Huszein akkor lett ellenség és bombázták szét országát, majd akasztották fel őt is, amikor az olajáért nem dollárt akart kérni, hanem aranyat. Ciki! Kadhafit is akkor érte utol az ‘arab tavasz’ és a lincshalál, amikor ugyanerre a lépésre szánta el magát.

Az amerikai dollár mennyisége és más valutákkal szembeni értéke meg nem a pénzkereskedelem szabályai szerint alakul, hanem egy magánbank, az USA Szövetségi bankja, a Fed döntésétől függ. De az is, hogy az amerikai állam mekkora összeggel tartozhat ennek a banknak, ami mára már messze meghaladja az amerikai társadalom értékteremtő képessége évi szintjét. Az USA társadalma évről évre sokkal többet fogyaszt, mint amit létrehoz, és ezért egyre jobban eladósodik. Akik pedig az amerikai állam adóskötvényeit jegyzik, azaz akiknek az amerikai állam tartozik, azok közül kiemelkedő szerep jut Kínának, aki kezében az adósságállomány kiemelkedő mértéke van. Ő a C a BRIC-ben! És a BRIC egymás közti kereskedelméből ki óhajtják iktatják a USA-dollárt. Ciki!

Így elérkeztünk ahhoz a korszakhoz, amikor az USA-dollár úgy omolhat össze, mint egy kártyavár. Különösen, ha az Európai Unió is inkább a BRICS és nem pedig a cionista Amerika felé fordul. Különösen, ha nem tudja Amerika rákényszeríteni Európára az akaratát, ami egyébként ma is a Péter által megpendített illuminátus programjának a gyakorlattá alakítása. Most már így válik érthetővé, hogy miért is adott ki nyilatkozatot a Grand Orient és számos országbeli lerakata a migránsok befogadásával kapcsolatosan. Merthogy ez a nagypáholy állt a XVIII. századvégi francia vérengzés mögött, az ő programjukat volt hivatott a csőcselék megvalósítani. Mint ahogy később is az ő programjuk megvalósítását üdvözölhettük a kommunizmus igája alatt. Az is elbukott.

Mert ezt torpedózta meg az 1956-os magyar felkelés, lázadás, forradalom. Megtorpedózta, mert a csodálatos nemzetköziség fölé helyezte a nemzetet. David Irving könyvében leírta, hogy miként bosszankodott Eisenhower amerikai elnök és a CIA akkori igazgatója, A. W. Dulles, mert hát Amerika érdekeit sértette volna egy szabad, független Magyarország. Fennhangon hirdetett nézeteikkel ellentétben nekik valójában az európai nemzetköziség felelt meg. Európára kiterjedő birodalom, a nemzetköziség alapján. Az, hogy Budapestről az orosz haderőt ki kellett vonni, egyértelműen jelezte, hogy az illuminátusi programot a szovjetek képtelenek rákényszeríteni Európára, azon az úton nem jön létre egy nemzeteket homogenizáló, a nacionalizmust kizáró, az illuminátusi eszméket megvalósító birodalom. A kilencvenes évek elejére, ennek eredményeként az európai kommunizmus, mint egy kártyavár, látványosan omlott össze.

Ekkor viszont Milosevics Szerbiájában nemzeti érdekeket érvényesíteni szándékolt politika lett a meghatározó, és a nemzetközieknek nem a szerb erőknek a nemzeti kisebbség önállósodását letörni szándékozó barbarizmusával volt a bajuk, hanem a nacionalizmusával – meg is kapták érte a ‘jól megérdemelt jutalmukat’. Nohát, ez időktől folyik a III. világháború. Bárki, aki szembe óhajt menni az illuminátusok nemzetköziségével, – ahol csupán egyetlen nemzet létezik, a többiek csak népek – az megkapja az ‘égi áldást’. Vagy egyelőre csak a földit, hogy benőjön a feje lágya és tanulja meg, hogy ki is az úr a házban. Aki nem igazodik a nemzetköziség jegyében a dollár mindent meghatározó hatalmához, annak pusztulnia kell.

Csak hát ott az a fránya BRICS! Túl nagy, túl népes, és akik alkotják, egyenként, önmagukban is nagy falatot jelentenének egy háború harci eseményei során. Ha az ellenfél vezetőit egyszerűen ki lehet lőni, akkor globális tűzvész helyett esetleg csellel lehet az ellent leverni. És éppen akkor utazott haza Putyin is a BRICS bankrendszert megalapozó döntésről, amikor azonos útvonalon előtte repülő maláj gépet szerencsétlen rakétatalálat érte. Aminek a fekete dobozát az oroszok átadták a ‘szakértőknek’, és azok azóta is ‘szakértik’ – azaz hallgatják el, hogy mi is történt ott. Pedig az igazság akkor is és most is kiabál, már-már ordít.

2015-öt írunk. 1973-ban kis csoportunk 40-50 évet adott az akkori növekedésre épített – azaz a kamatos kamatra és profitra alapozott – gazdasági rendnek. Csak talán nem az akkor ráérzett összeomlás van már folyamatban? Elképzelhető, számos jel támogatja ezt a gondolatot. Viszont az elmúlt évek során megalapozódott az az alternatív gazdasági rend, amit a BRICS óhajt követni, ahol a pénz visszakapja eredeti szerepkörét, azaz csereeszköz, értékmérő eszköz és nem pedig árucikk egy Soros György-félék által manipulált monopol piacon. Ahogy a BRICS képviselői megfogalmazzák: a pénz ne a profitképzést, hanem a reálgazdaságot szolgálja!

1956-ban még a globális államot létre lehetett volna hozni, mert az ázsiaiak nem voltak ellenérdekeltek benne, nem voltak kellően erősek ahhoz, hogy annak létrejöttét esetleg meggátolják. Ma már azok. Erővel le lehet rohasztani a BRICS-et. Kétségtelenül lehet, hiszen akkora robbanóanyagmennyiség áll az ellenérdekeltek raktáraikban, amivel a Föld teljes élővilága akár több tízszer is kipusztítható lenne. Gyilkolni, ölni lehet. De egy globális háborúban győzni már nem. Ez a profitra, a kamatos kamatra alapozott gazdasági és társadalmi rendszer elérte már a birodalmi korlátait, most meg éppen azokat igyekszik átlépni és ezért már eleve halálra ítéltetett. A másik rendszer, ami a lényegét tekintve nem birodalmi politikára épül, talán túlél. Talán, ha a már folyamatban lévő III. világháború nem terjed ki az előzőekhez hasonlóan globális háborúvá, mert akkor a Föld magasabb rendű életének annyi.