A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) tagadta, hogy Kulka János tiltólistán lenne náluk, ahogyan azt az egyik bulvárlap szerintük valótlanul állította. Az MTVA azzal az abszurd ténnyel magyarázza igazát, hogy Kulka folyamatosan szerepel az M3 csatornán ismételt Szomszédokban.
D. Tóth Kriszta a minap az Elviszlek magammal című websorozat legújabb epizódjában Kulka Jánossal beszélgetett. A színész beszélt arról is, hogy szerinte az MTVA-nál milyen körülmények uralkodnak.

Kulka János egy neki való szerepben
A Kulka által elmondottakat a Bors cikke is idézte, azt állítva, hogy a színész tiltólistán van az MTVA-nál. Bár a beszélgetés alatt ez konkrétan nem mondták ki, de D. Tóth Kriszta és Kulka János is tett erre való utalásokat. D. Tóth Kriszta szerint többször próbálta meghívni a színészt a DTK című műsorba, ám ezt a készítők rendre elutasították.
Az MTVA sajtóosztálya vasárnap közleményt küldött az MTI-nek, melyben azt írják:
"Kulka János színművész egy internetes tévéműsorban a közmédiáról alkotott véleményét fejtette ki. A műsorról szóló írásában a Bors című napilap azt a valótlanságot állította, Kulka János tiltólistán van az MTVA-nál."
Az MTVA szerint nem létezik semmiféle tiltólista. Mi sem bizonyítja ezt jobban, hogy a színművész folyamatosan látható az M3 retró csatornán a Szomszédokban, és a nézők találkozhattak vele 2015. március 15-én az ellenzéki pártok rendezvényéről szóló tudósításban.
"Ugyancsak tavaly, július 28-án a Petőfi TV Én vagyok itt című műsorának vendége volt, december 29-én pedig az Így készült a Félvilág című film kapcsán szólalt meg, melynek premierje másnap, vagyis december 30-án épp a Duna TV-n volt" - zárják a közleményt.
(Nol nyomán)