Egy szimpatikus svájci törvény értelmében a napokban megbüntettek egy svájci konvertita muszlim nőt és egy algériai provokátort, amiért az aznap bevezetett, az adott kanton lakóinak 65 százaléka által megszavazott törvény elleni tiltakozásul iszlám ruhaviseletben jártak a nyílt utcán - ismerteti az Independentre hivatkozva a 24.hu.
Zoom
Rachid Nekkaz és Nora Illi
Egy három évvel ezelőtti népszavazáson döntöttek úgy a svájci Ticino kanton lakói, hogy - nyilván az újkori boszorkányüldözést megelőzendő - nem akarnak szemeteszsáknak öltözött nőszemélyeket látni az utcán. A demokrata jelzőpaletta segítségével akár progresszívnek is nevezhető törvény július elsejével lépett jogerőre a zömében római katolikus svájciak lakta kantonban.
A kulturális térhódítás ellen szót emelő népszavazáson a kanton lakosságának 65 százaléka döntött a tiltás mellett. A közterületen való burka vagy nikáb hordása még az oda látogató turisták számára is tilos. A tiltás Lugano, Locarno, Magadino, Bellinzona, Ascona és Mendrisio városát is érinti, ráadásul arab szövegezéssel is elkészült a felhívás annak érdekében, hogy egyetlen személy se tudjon arra hivatkozni, hogy nem beszéli a nyelvet - hívja fel a figyelmet a 888 az RT-re hivatkozva.
Zoom
Nora 19 évesen lett boszorkány
Mindezek ellenére a két provokátor, Nora Illi és Rachid Nekkaz, a muszlimok európai pluszjogaiért harcoló felforgatók a törvény életbe lépése után Locarno utcáin sétáltak burkában. A rendőrök megállították őket, a francia-algériai származású Nekkazt 230 svájci frankra (66 ezer forint), míg zürichi társát, aki 19 éves korában csatlakozott az "igazhitűek" közösséghez, 10 ezer svájci frankra (közel 3 millió forint) büntették meg.

A svájciak nem akarnak félreérthető helyzeteket
2011-ben Nekkaz egymillió eurós alapot ajánlott fel azon nők védelmére, akik burkában vagy fátyolban szeretnének utcára menni olyan országokban, ahol ez tilos.
(Kuruc.info)