Jó pár évvel ezelőtt láttam egy, a magyarság őstörténetét leíró könyvet forgatva, hogy a bemutatott korabeli térképen a Fekete-tengert még Magyar-tengerként jelölték a megnevezés fordításában, pontosabban értelmezésében.
Ma már csak mosolyogni szoktak ennek hallatán, a nemkívánatos nemzeti gőg megnyilvánulásának tartva. Nem kell mindenben magyar jelet látni, mindenhol magyarok nyomát felfedezni, legyen elég a magyarkodásból! Ezt szokták fejünkhöz vágni azok, akiket a magyarok hírneve nem büszkeséggel tölt el, akikből inkább szégyenérzetet vált ki. Akik számára a „magyarok nyilaitól ments meg, uram, minket” honfoglalás korabeli könyörgés nem a tekintélyt parancsoló nagyságot jelenti, sokkal inkább a beözönlő vad, pogány hordák műveltségrombolásával egyenlő. Erre a szintre süllyedt a magyarság számottevő része és a néplélek mélyrepül(tet)ése folytatódik egy bizonyos agymosási terv megvalósulásaként. Hathatós segítséget nyújt ehhez a Magyar Tudományos Akadémia által képviselt finnugorizmus tételének és a „merjünk kicsik lenni” üzenet sulykolása. Önjelölt nyelvújítók meg is teremtették a negatív töltetű „magyarkodik” szót. Érdekes módon nincsen más népre vonatkozó párja, nem létezik románkodik, szlovákkodik, szerbkedik stb. kifejezés. Kivéve persze az államalapításban nem jeleskedő, épített örökséggel nem rendelkező, maradandót nem alkotó, ma "romának" nevezett nép. Jó kis társítás. Hadd ne soroljam most fel, mennyi mindent adtak a magyarok a világnak!
Július folyamán szűk egy hetes fekete-tengeri partraszállásra vállalkoztunk. Ez a rövidke idő önfeledt lubickolás és napfürdőzés mellett elégnek bizonyult magyar nyomok felfedezésére is. A mamaia-i elárusítóbódék lépten-nyomon kürtőskalácsot (és lángost) kínálnak hirdetőtábláikon, többnyire helytelen leírással; a konstancai híres – sajnos mára omladozófélbe jutott, belső látogatásra alkalmatlan – kaszinó szomszédságában található Román tengerészek emlékművén magyar neveket is találhat a szemlélődő; egy röpke névelemzés során megállapítható, hogy a Szociáldemokrata Párt plakátjairól ránk mosolygó konstancai polgármesterjelölt magyar felmenőkkel rendelkezik; a Marosvásárhelytől mintegy 500, Konstancától 60 km-nyi távolságra található Crucea nevű településen mi mással találkozhat az emberfia, mint a közismert kék színű utcai pumpálós kúttal, amelyen a Mohácsi Vasöntőde felirat kacagja a világ szemébe, hogy a barbárnak nevezett, műveltségpusztító, Ázsiába sokszor visszakívánt magyarok a róluk keringetett lejárató hírverésre rácáfolva igenis maradandó értékeket teremtenek és adnak az emberiség számára.
De a legfontosabb magyar lábnyom még friss, nem a múlt, hanem az élő jelen olvasható belőle. Elszoruló szívvel nézek tovatűnő véreim után, akik meggondolatlanul vágnak keresztül emlékek sűrűjén, vissza sem nézve, mígnem egyre zsugorodó alakjuk szertefoszlik távolba révedő szemeim előtt. És mennek, egyre csak mennek a nagy mocsár felé. A hátszél nem hozhat feléjük iszapszagot. Sajnos nem észlelik és így nem tudatosul bennük, hogy ingoványos talaj halálos ölelése felé haladnak. Talán csak ezen lábnyomok maradnak utánuk, mígnem ezeket is rendre homokkal takarja be az idő szele...
Erről írtam az alábbiakban:
(naplójegyzet)
2016. július 29, péntek
Ojtoz (románul: Oituz), Konstanca megye
Délelőtt érkezünk a Konstancától 22 km-re fekvő Ojtoz-ba, a magyarul még beszélő csángók falujába. A helységnévtáblánál megállunk fényképet készíteni. Idelátszik a templom, hatalmas lehet. Ha a magyar nemzettudatuk is akkora lenne, mint a hitük...
Látok egy bácsit tőlünk 50 méterre az úton, figyel minket. Jómódúbb autóval érkezik egy fiatalember, leparkol mögötte és bemegy a kapun. Mi közben szinte lépésben indulunk tovább. Elhagyjuk, majd mikor látom, hogy újból egyedül van, visszatolatok. Magyarul beszél! Ugrasztom a családot csodát hallani.
Zoom
Ojtoz, a tengerpart közelében
Rujanschi Emanuil a neve. Úgy értelmezem, hogy a falu monográfiáján dolgozik. Keresetlenül is megfogtam az Isten lábát – gondoltam elégedetten. Azonban nem sokáig kellett örvendeznem. Kérésemet, hogy fényképet készíthessek róla, elutasította, ezek után videofelvétel szóba sem jöhetett. Különös figyelmet fordítok arra, hogy ne ijesszem el magamtól a beszélgetni hajlandó csángókat, elveszett-elvesztett véreinket. Ezért nem próbálok semmit sem erőltetni, sem a fényképezést vagy filmezést, sem a magyar beszédet. Óvatosan fogalmazok, hiszen olvastam-hallottam, nem egy közülük nincs tudatában annak, hogy milyen szépen hangzik ajkáról a magyar nyelv egy ősibb formában rögzült változata, s ezért meggyőződéssel tagadja – jobb esetben hitetlenkedve fogadja az e tájra vetődött idegen azon megállapítását –, hogy ő magyarul beszél.
Nevet és telefonszámot cserélünk. Kiderült, hogy ő csak adatokat szolgáltat a monográfiához. Sajnos siet, nem tud többet beszélgetni, valami román nevű “colonel” kell érkezzen éppen ebben az ügyben. Egy furcsa érzés kerített hatalmába: Emanuil bizonyos fokú elzárkózása, és a bukaresti jelzésű autóból minket bizalmatlanul fürkésző tekintetek nem ígérnek egy hiteles faluleírást. Adja Isten, hogy tévednék ebben a tekintetben! Csakhogy ismerem a hivatalosságok elrománosítási szándékát és az akadémikusok történelemhamisítási törekvését csángóügyben. Az urak valóban sietnek, dudálva adják tudtunkra, hogy vessünk véget a beszélgetésnek. Röpke két perc alatt annyit megtudtam mégis, hogy idén augusztus 15-én, Mária napján (Nagyboldogasszony napja) kerül sor a templomszentelésre.
Zoom
Az ojtozi új katolikus templom
Követjük a tornyot. A templom tekintélyes méretű épület, vásárhelyi szinten is megállná a helyét, nemhogy egy faluban. Munkások dolgoznak kívül-belül. Matei Isidor helyi csángó lakos is itt segédkezik. Fiatalabb nemzedék tagja, keveset és erős román hangsúllyal beszél magyarul. Viszont készségesen betessékel a templom alagsorába. Itt vendégszobák mellett egy kisebb miseterem van kialakítva, a hétköznapokban a betérő kevés számú hívőnek itt hirdeti Isten igéjét a pópa. Merthogy az van nekik, román papjuk. A szószéken bepillantok a nyitva hagyott imakönyvekbe, egytől-egyig román. Adományokból és nem európai uniós pályázat révén, még kevésbé állami támogatásból épült a templom – mondja a kalauzunk. Az oltár alatt fehér lepedővel letakarva fekvő helyzetben ábrázolt, színesre festett Jézus-szobor van. Isidor elmagyarázza románul, hogy nagypénteken sorban állnak, és megérintik a szobrot, mintha Jézus sírjához zarándokoltak volna. Kitakarja egy pillanatra a fejét, aztán visszaborítja rá a leplet.
Közben előkerül egy másik munkás, aki egyben a munkálat vezetője is, Sascău Carmel. Ahogy ő mondja, a templom adminisztrátora. Carmil lett volna helyesen, de elírták az oláhok – adja tudtunkra. Átveszi az idegenvezetői szerepet és készségesen magyaráz, felelget kérdéseimre. „Csángóul” is megszólal pár mondat erejéig, aztán gyorsan visszavált románra. Engedélyt kérek tőle is a fényképezgetéshez.
Érezni lehet a frissen festett freskók szagát. Egy idősebb ember létrán állva pingál sárgára egy díszítőelemet a jobboldali karzat alsó részén. Carmel megmutatja a régi és az új templom falfestményét a templomhajó oltár fölötti mennyezetének két oldalán. Aztán felmegyünk az emeletre és a karzatról is letekintünk. Innen szépen látszik a márványpadló mintázata. Ismerősek számomra ezen jelképek: virág, nap-csillag és az Anjou-liliom.
Zoom
A Kürti család a felszentelésre váró új, ojtozi templomban
Nem hagyjuk ki a toronynézést sem. Egy tágas és világos (mind a négy oldalán ablakkal rendelkező) pihenőhöz érve készítünk Carmelről fényképet. Én felkapaszkodom a legmagasabb pontig, a templom padlására. A földre helyezve két szürke színű kisméretű harang búslakodott számkivetettségében. Állítólag a régi templom harangjai. Ez az új templom, mely a főútról is látszik, már mechanikus rendszerrel van ellátva – közli velünk az ügyintéző – többé nincs szükség harangozóra.
Elrévedtem. Ezek a dobrudzsai Ojtoz település csángó lakói lassan megszűnnek azok lenni, aminek az Öregisten teremtette őket.
A fiataloknak már ”fákultátéjuk” van. Ez egyfajta rangot jelent a mai világban, a román városi közeg pedig, amibe a többnyire bukaresti egyetemekre felvételizők kerülnek, megmosolyogja a csángó nyelvet és a visszamaradottsággal teszi egyenértékűvé, a „felvilágosodottabbja” pedig egyenesen magyar beolvasztási törekvésnek magyarázza. Ezért szégyenlik, hogy csángók és félve a kinevetéstől, nem szólalnak meg magyarul, mindinkább románná szeretnének válni. Így fordul át az egyetemi oklevél megszerzése a csángó nyelv elvesztésének folyamatává.
Az öregek szájára az idő tesz rendre lakatot, egymást követik az égi utazásban. Ki fog nekik harangozni? Nem kérdeztem meg. Ásó, kapa s nagyharang – szól a mondás. Az ásó és kapa megmaradt, mert dolgos emberek, szorgalmukról híresek a vidéken. Sokuk a környékbeli románok garázdálkodását megelégelve települt haza. Na de a harang?! Vigasztalódási válaszként bevillan, hogy nem sokat vesztettek, a kisharang úgyis hamisan szólott. Megörökítettem a peremének külső felébe öntött írást: Öntetett 1912-ben Timișoara-n. Valakik hazudtak ezeknek a csángóknak. Valakik, akiknek érdekükben állt történelmet hamisítani.
Lekísér. Isten házának előcsarnokában örökíthettük meg, már amennyire kihallatszik a gépek zúgásától, hogy bírja még a magyar szót. Elmondta, hogy itthon egyre kevesebben beszélnek szüleik-nagyszüleik nyelvén, ő a falun kívül a csángóhoz hasonló magyar szót csak Bukarestben hallott, persze nem mostanság. A szocializmus épülésének idején rengeteg erdélyi magyar dolgozott Bukarestben, ők építették a mai Parlamentet is. Mert, ha építeni kell, akkor a román hatalom is elismeri a magyarok dolgos, hozzáértő és megbízható jellemét. Ők voltak a mai megbízhatatlan, szeparatista-terrorista székelyek, magyarok elődei. Vajon nem rejtettek egy időkapszulát a román Országház falai közé?
Kimegyek, és a vert falú régi templom maradványáról is készítek egy felvételt. Ketten dolgoznak kint, ők is csángók. Nem kérem, hogy mondjanak valamit magyarul, hát nem is szólalnak meg. A jelen valóságára vagyok kíváncsi. Aki önmagától esetleg kérdezésre nem szólal meg szívesen ősei nyelvén, az már nehezen menthető. Megállnak falatozni, Carmel hazakerékpározik, meleg ételt akar enni. Előbb még felel kérdésemre. Elmondja, hogy ha magyarul tudó idősebb embert keresek, várjak itt 12 óráig, akkor szokott hazatérni és a templom előtt halad el Ferenț Iuăn (írva: Ioan). Pontban délkor egy dallamot játszott az óraszerkezet. Sétálgatunk a templom környékén, aztán behúzódunk az autó mellé az árnyékba. A kislányunk, Emese egy főzős játékot rögtönöz, ehhez társulunk. Kavicsot szedünk krumpli gyanánt, leveleket zöldségnek, és csakhamar kiderül, hogy végül is meggylevest fogunk enni. Nem kell mást tennünk, csak összegyűjteni a lehullott és összeaszalódott meggyszemeket.
Amikor egy sötétkék Dacia befordul a templom mellett, Isidor kilép hozzánk és értésünkre adja, hogy az általunk várt Ferenț úr ül a kormánynál. Mi is autóba ülünk, úgy követjük. Éppen becsukódott mögötte a kapu, mikor utolérjük. Jó napot kívánok románul, magyarul és mondom neki, hogy őt ajánlották a templomnál, mint olyan idősebb személyt, aki még jól beszél „csángóul” és hogy lenne szíves a faluról meg a templomról mesélni. Azzal a hamissággal rázott le, hogy ő nem tud semmit, nemrég költözött ide Konstancáról. Elnézést kértem, de mielőtt dolgavégezetlenül visszafordultunk volna, rákérdeztem, megmondaná-e, hogy ki az a Ferenț, akivel összetévesztették. Más Ferenc nincs a faluban – mondta és bement. Szemben a kapuval egy hatalmas ablakú előszoba, külső falán a csatornához rögzítve egy kis méretű román nemzeti színű lobogó. Mintha egy halálos beteg ágyánál állanék. Készüljünk, mert hamarosan eltemetjük a múltat...
Zoom
Az utolsó órában...
Meglepetten és tanácstalanul ácsorogva bámultunk utána, amikor megjelent az udvaron és felénk indult egy élete delén már túllevő asszony. Ég és föld a különbség férj és feleség között, merthogy kiderült, a korát meghazudtoló 70 éves Ferenc János felesége, Rózsi néni tud ám beszélni, csak kérdezzük! A jó humorérzékkel megáldott gazdasszony aztán sok mindent elárult a családról, na meg a múltról, erről egy rövid felvételt is sikerült készítenünk.
Az ő édesapja, Palcău Iosif (Palkó József) kitartó jelleme és furfangja szükségeltetett a falu 1924-es alapításához. Az első világháború korábban zajlott mégis a „nagy verekedés”-nek helye van a falu történetében. Az Ojtozi-szorosnál harcoltak a románok oldalán, helytállásukért cserébe a király földet ígért nekik. Ennek emlékére s talán akaratlanul, de az utókor okulására nevezték el a falut Ojtoznak (Oituz). Nem sejthették, hogy Moldvában nincs számukra elegendő hely. Így váltak dobrudzsaiakká. A faluban kezdetben mindenki csángó volt, anyjuk tejével a csángó nyelvet szívták magukba. Írni-olvasni csángóul nem tud, férjével románul beszél, a gyerekek inkább csak értik, de nem igen használják a csángó nyelvjárást. Rózsi néni már csak a vele egykorúakkal cserél magyar szót, ők is már mind itt születtek. A régi vályogfalú templom alapjait 1957-ben rakták le, a hatalom megtorlásától tartva csak éjnek idején, titokban merték építeni. Addig is házaknál gyűltek össze imádkozni, a hitéletet ápolni. Az idén Mária-napkor (a katolikus magyaroknál Nagyboldogasszony napja) felszentelésre kerülő új templom építése körülbelül 15 éve kezdődött el.
40 család indult útnak Lujzikalagorból, többek között annak az Ádám családnak is az egyik ága, amelyből dr. Ádám Valerián származik, aki immár hosszú évek óta küzd a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem magyar nyelvű oktatásának jogegyenlőségéért a falualapító Palkó kitartásával és céltudatosságával. Pusztaságból mintagazdaságot varázsoltak. Az ojtoziak szorgalmukról híresek, településük takaros házai, udvarai és méretes katolikus temploma közismert a környéken. Első évben három család kivételével mindenki hazatért a mostoha körülmények miatt. Rózsika néni édesapjától tudja – akinek sajnos nem került elő a naplójegyzete –, hogy elsősorban az ő konokságának gyümölcse ez a katolikus sziget itt az ortodox és muzulmán hit tengerében. Ő azt mondta volt, hogy hamumálét eszik, ha kell, de akkor is itt marad. Királyi rendelet ide, ígéret oda, a hivatalosságok nem voltak hajlandók bejegyezni a megalapítani kívánt falut a kis létszámra hivatkozva.
Földművelő gazdaembernek a szárazság átok. Isten azonban rátekintett és áldását adta hűséges népére és esővel áztatta meg a bevetett új földeket. Palkó Józsi bácsi írástudó lévén rögvest küldte a hírt levél formájában a hazatértek után. Tíz család újból szekérre pakolta a legszükségesebbeket és megerősödött hittel ismét útra kelt Dobrudzsa felé...
Zoom
Rózsi nénivel
Nem téríteni, nem menteni indultam. Ha a csángó nem akar újból magyarul beszélni, mi nem erőltethetjük. Önmagát kell megmentse minden nemzet. Az ösztönző szó, a bátorítás természetesen nagyon fontos, a csángó-magyar beszéd dicsérete elengedhetetlen. Ezzel élni is kell minden alkalommal. Feltűnést sem akartam kelteni a történettel – amit megírni szándékoztam abban az esetben, ha sikerül magyar szót hallanom –, hiszen tudtam, ez gyakorlatilag lehetetlen, csupán egy állapotfelmérésbe bocsátkoztam. Jómagam már 2012-ben találkoztam e szokatlan, szinte hihetetlen hírrel egy erdélyi magyar napilap hasábjain, de 2014-ben már egy magyarországi tv-riport is megjelent ezzel a tárggyal.
A csángómagyarok számára semmi sem lehet időszerűbb üzenet Reményik Sándor "Templom és iskola" című költeményénél. A templom még megvan, ahhoz görcsösen ragaszkodnak, de a misék román nyelven folynak. Az iskola pedig, mely anyanyelvű oktatású kéne legyen, teljességgel hiányzik. (Gyenge vigasz, hogy odahaza Moldvában kissé javult a helyzet.) Hogyan lehet így megmaradni annak, aminek születtél?
Utam elsődleges célja tehát nem a beolvadással többszörösen veszélyeztetett szórványcsángók mentése, térítése. Ehhez sokkal több kéne, mint magánszemélyek véletlenszerű, röpke átutazása a falun. Az út igazi értelme, hogy megmutattam a kislányomnak, milyen sors vár arra a népre, nemzetre, amely elhagyja nyelvét, megtagadja eredetét. Elvész, elfújja az idő szele. Emese, aki tudja már, hogy ősanyjának méhéből hűs forrás fakadt, ágyékából pedig dicső királyok származtak, remélhetőleg helyesen választ majd, ha a történelem zivataros ideje döntés elé állítja. Akkor majd gyümölcséről ismerszik meg a fa, amelyet mi ültettünk. Várhatóan sok jó gyümölcs terem rajta és az nem esik messze a fájától!
*
Ferenc Rózsi néni készségesen mesélt nekünk, felelt kérdéseimre.
Bemutatom a szájából elhangzott magyar eredetű szavakat, és egy, a mai magyar nyelvben már nem használatos igeidőt:
mit csájjunk = mit csináljunk
csántak, csánták = csináltak, csinálták
csánódott, csánódik = csinálódott/lett, csinálódik/lesz
csánjuk, csájjuk = csináljuk
mit csánnak = mit csinálnak
rikójnak = rikoltanak, kiáltanak
felrikójtották = (ki)kiáltották (pl. a nevét), hangosan felolvasták
nem jöttek volt el az emberek (igeidő: régmúlt/mai mult ca perfect/ plus-que-parfait)
híj(j)ák = hívják
olyan a féléje = olyan fajta/féle
számítom = itt: gondolom
nem éppeg tudunk mük jól = nem tudunk mi egészen/nagyon jól
esztendős, esztendeje = éves, éve
kalányokat = kanalakat
Vegyes (román szótő magyar raggal) illetve jövevény (román) szavak:
van szervicse = van munkája, munkahelye (románul: serviciu = szolgálat, állás)
más fámiliknél es = más családoknál is (románul: familie = család)
három fámilié = három család
kirpicsből = vályogból (nem találtam a szótárban)
zidilták = falazták, építették (románul: zid = fal)
hájjatok velem = gyertek velem (románul: hai = jer, gyere, gyerünk)
elment tátám az oborba = elment (édes)apám a vásárba (románul: obor/târg = vásár)
adok nektek egy csinsztét = fizetek egy áldomást (románul: a cinsti = megtisztelni, megkínálni, megvendégelni )
beinredzsisztrálták a falut = bejegyezték a falut (románul: înregistrare = beiktatás)
ott luptálódtak = ott küzdöttek (románul: luptă = harc)
elvégezték a plázsát = befejezték a tengerparti üdülést, napozást (románul: plajă = homokos part, strand; románul: a face plajă = napozni, napfürdőzni)
van fákultáté mind a kettéiknek = van egyeteme mindkettőjüknek (románul: are facultate = egyetemi végzettsége van)
írta zsurnál = naplót írt (románul: jurnal = napló)
van másina = van autó (románul: mașină = gépjármű, autó)
A ragozó nyelv tiszta használata:
Kölykökvel, társamval = kölykökkel, társammal (a -val, -vel toldalék, rag v betűje előreható hasonulással k illetve m betűvé alakult)