Csaknem húsz kiló lóhúst, benne hat kilónyi nemi szervet próbált meg becsempészni az Egyesült Államokba területére két Mongóliából érkező nő.
Az üdítőitalos dobozokba rejtett szállítmányt a Virginia államban lévő Dulles Nemzetközi Repülőtéren fogták el a minap. A tiltott terméket szállító nők egyike azt mondta, hogy a lógenitáliát gyógyászati célokra akarták felhasználni.
Az amerikai vámhivatal közlése szerint elkoboztak és megsemmisítettek három liter jaktejet is. A nők ellen nem emeltek vádat.
Az Egyesült Államok a száj- és körömfájás elterjedésétől tartva korlátozza a lóhús bevitelét. Általában hivatalos igazolással rendelkező terméket engednek csak be, Mongóliából még olyat sem.
(MTI)