Budaházy Edda írja:
Tiltakozást fogalmazott meg több család-, életvédő és egyházi közösség, melyet szerdán, július 5-én átadtunk Pintér Sándor belügyminiszternek, az V. kerületi polgármesternek Szengyörgyvölgyi Péternek és a főpolgármesternek, Tarlós Istvánnak címezve. Ebben a most szombaton tartandó Budapest Pride betiltását kérik a hit, az erkölcs, a családok, a gyermekek, és az egész magyar nemzet érdekében mindannyiunk békéjéért és megelégedéséért.
Zoom
Normalitáspárti tiltakozók a 2015-ös buziprovokáción
Csatolva átadtak egy tiltakozást a felvonulás útvonalában, az Alkotmány utca, a Bajcsy-Zsilinszky út, és az Andrássy úton lakó és dolgozó emberek és cégek által aláírva, akiknek évről évre el kell szenvedniük ennek a megmozdulásnak a látványát, akik gyermekeiket nem tudják utcára engedni a pornográf és aberrált megnyilvánulások, vagy éppen a vallásgyalázás miatt.
Amennyiben a felvonulás mégis meg lesz tartva, július 8-án, szombaton 14.30-tól várjuk a Kossuth térre azokat is, akik békésen, de határozottan ki mernek állni keresztény hitükért, a házasság szentségéért, gyermekeik és önmaguk méltóságáért a sátán ellen, hogy ne jussunk Nyugat-Európa sorsára, akiknek gyenge, gyáva és homoszexuális tábornokai és politikusai már nem képesek megvédeni népüket a támadó vadaktól.
Kapcsolódó: