A magyar válogatott hétfőn 2:1-re kikapott Szlovákiától a ferencvárosi Groupama Arénában. A helyszínen ott volt Orbán Viktor miniszterelnök, a lánya, a veje, az unokája, több minisztere és az ország két leggazdagabb embere, Csányi Sándor MLSZ-elnök és Mészáros Lőrinc zseni is. De mialatt a lelátókon a focifanatikusok szlovákoztak, közben Orbán mellett izgulhatta végig a mérkőzést Andrej Danko, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elnöke is - írja a 444 nevű zsidó blog.
Zoom
Orbán magyar nyelvvel hadilábon álló plagizálók közt (fotó: Botos Tamás / 444)
Az SNS elnöke, a szlovák parlament házelnöke egy arany fokost is ajándékozott Orbánnak.
Danko 2012-ig a magyarellenes Ján Slota helyettese volt a radikális nemzeti pártban, majd – miután az SNS sorrendben másodszor is kiszorult a parlamentből, átvette a párt elnökségét, és vissza is juttatta a parlamentbe. Amikor sikkasztásért kizárta a párt Slotát, az az új elnököt félcigánynak nevezte. Danko 2013-ban azt mondta: „Ma nem a magyarok jelentik a fő problémát, hanem Brüsszel.
Később óvatosan bocsánatot is kért az elődje kijelentéseiért, bár azóta is tesz feszültséget keltő, szimbolikus gesztusokat. A pártja nyújtotta be a himnusztörvényt, amelynek az értelmében akár 7000 eurós bírságot kaphatott volna az, akinek a rendezvényén egy idegen ország, például Magyarország himnuszát éneklik, és nincs a helyszínen az adott ország hivatalos küldöttsége. A törvényből végül nem lett semmi. De az is szimbolikus, hogy a múlt hónapban Danko a szlovák parlament előtt felállíttatott egy 30 méter magas zászlórudat, amelynél fontos szempont volt neki, hogy legyen nagyobb a 27 méteres budapestinél.
Érdekesség, hogy a meccsen Orbán mindkét oldalán plagizáló állt, ugyanis nem csak Schmitt Pál volt államfő, hanem Andrej Danko is másolta a diplomamunkája nagy részét.
Frissítés: Készült bensőségesebb kép is, de nyilvánosan csak Danko büszkélkedik vele
Meghökkentő vendéggel drukkolt a VIP-páholyban Orbán Viktor a hétfői magyar-szlovák Eb-selejtező mérkőzésen, ahol a magyar labdarúgó-válogatott 2-1-es vereséget szenvedett Szlovákia csapatától.
Zoom
Orbánnal szemben elásta csatabárdot, a magyarokkal szemben nem, a most ajándékot hozó n+1. sovén barát (fotó: Facebook)
A szlovák nemzetiek jeles vezetője, Andrej Danko együtt nézte a mérkőzést a magyar miniszterelnökkel. Hol vannak már azok az idők, amikor Danko előde, a piás Ján Slota tankokat akart Budapestre küldeni?!
Ehelyett a szlovák parlament elnöke most amolyan soft powerként a szlovák focistákat "küldte" a gyepre, hogy lehengerelje a vendéglátók csapatát. Ez, sajnos, sikerült is. A magyar válogatott szurkolóiként mi csak lógathatjuk az orrunkat a végeredmény miatt, de Orbánnak legalább sovány vigaszt jelenthet az, hogy az SNS vezetője egy aranyozott fokost vitt neki ajándékba.
Hogy, hogy nem, Orbán a maga közösségi oldalán nem dicsekedett el ezzel a vendégével, sem pedig a vadonatúj kanászbaltájával (valaska). Bár az is igaz, a mérkőzés eredményét egyikünk sem tűzi a kalapja mellé - írja a Parameter.
Olvasó: a kölcsönös himnuszkifütyülés miatt betiltaná az idiótábbja magyar nyelv oktatását
Danko a Facebook oldalára egy új postot is tett fel (megtaláljátok a Facebook oldalán) ezzel a szöveggel (külön örül, hogy Budapesten győzték le a magyarokat):
Ďakujeme na±im úµasným chlapcom! Vyhra» v Budape±ti a by» pri tom osobne je silným záµitkom na celý µivot. 🙏💪🇸🇰
(Facebbok fordítás/pontos is/):Thanks to our amazing boys! Winning In Budapest and being there personally is a strong experience for life.
(Azaz: Köszönjük a mi csodálatos fiainknak! Budapesten nyerni és ott személyesen jelen lenni egy lketreszóló élmény. - a szerk.)
Csatoltam még egy képet Dando Facebook post-ja alatti kommentekbő fordításokkal:
Zoom
Danko többi barátja
Tibor Mico: Bozenik = Janosik TERCHOVA BELAVÁGOTT MAGYARORSZÁGBA
Juraj Sima-Juricek: Megkérdezte Orbán Viktor barátját, hogy a magyar szurkolók tömegesen miért fütyülték ki a szlovák himnuszt? Köszönöm.
Peter Hudák: Remélem azt is láttad, hogyan viselkedtek a Szlovák Köztársaság állampolgárai és hogyan a mi szektorunkban azok a mongolok, akik kifütyülték a himnuszunkat és a pepperóniknak szurkoltak... meg kell szüntetni a magyar helységnévtáblákat, és betiltani a magyar nyelv oktatását Szlovákia területén... Szlovákiában szlovákul és ezeket kiporolni a Duna mögé!!!!
Peter Maruzán: ...a pepperónik bemutatkoztak - kifütyülték az állami himnuszunkat - de a karma ingyen van = kikaptak
PS: a tótok pepperóniknak (csípős paprikának) gúnyolják a magyarokat
Kapcsolódó: