Johann Leodolterről egyelőre keveset tudunk. 1889. május 5-én született a Mariazelltől 20 km-re lévő Frein an der Mürz falucskában, és 1945. április 1-jén, Brennberg szovjet megszállásának napján halt hősi halált a Vörös-hídtól Óbrennbergbe vezető úton, a bányásztemetőtől 400 méterre. Viszonylag magas életkorából (56 év!) arra következtethetünk, hogy valószínűleg a Volkssturmban szolgált, amit a háború vége felé, 1944. szeptemberében-októberében hoztak létre. Ebben a népfölkelő alakulatban már 60 év volt a felső korhatár. Érdekesség, hogy a hősi halála helyén állított keresztjén ma is látható a váll-lapja.
Zoom
A ma látható kereszt feltehetőleg nem az első. Állításának dátuma nem ismert, de vannak arra utaló jelek, hogy néhány évvel ezelőtt valaki még gondozta. Ennek ellenére sajnos a töve kikorhadt, és félő volt, hogy egyszerűen kidől, ott korhad el az erdő mélyén, és egy hős emléke feledésbe merül.
Zoom
A kereszt környékének rendezésébe egyelőre nem fogtunk bele, mert ígéretet kaptunk, hogy a Német Hadisírgondozó Népi Szövetség magyarországi munkatársai exhumálni fogják az általuk eddig még nem ismert sírt, és az ott fellelt tárgyakból kiderítik az elhunytról, amit lehet.
Zoom
Ez a kereszt is szerepel az augusztus 1-i „Mesélő keresztek” honismereti és túraversenyünkön, amire vasárnap éjfélig lehet jelentkezni. További részletek az eseménynél.
Sajnos a kialakult járványhelyzet, a határzárak és egyéb tényezők miatt az idei évben ez lesz a Maderspach Kommandó egyetlen rendezvénye, szeretettel várunk rá minden érdeklődőt!