Súlyunk megnőtt a nagyvilág szemében. Főleg a "Miniszterelnök Úré". Ezen szeretne változtatni néhány jó akaratú ember.
Nem mindennapi közleményt jelentetett meg a Magyar Távirati Iroda. Kiadója a kétségtelenül szebb napokat is megélt, de mára már csak az Orbán-kormány feltétlen imádatát zászlajára tűző nyugdíjasklub, a Honfoglalás 2000 Egyesület, illetve annak elnöke, Szilvásy György. Szilvásy, aki rendszeres tüntikézőpartnere Thürmer elvtársnak, elnöke a hallgatási spirálba önmagát taszító Nemzeti Szociáldemokrata Pártnak, de a Csurka-féle MIÉP pártigazgatójaként is ismert, vagy mára leginkább sehogy sem.
Zoom
Szilvásy György jobb szélen
Zoom
Zoom
Alább olvasható közleménye, melyben egy betűt sem változtattunk meg, az ugyanis csak elvett volna annak tökéletességéből.
HONFOGLALÁS 2000 EGYESÜLET: LEVÉL A FELESÉGNEK
A civil szervezet és a magyarok milliói tisztelik, szeretik az elért eredményes munkája miatt is a Miniszterelnök Urat. Úgy gondoljuk, hogy aki egy ország döntő többségének bizalmát élvezi, annak kötelessége odafigyelni egészségére, például a napi kalória bevitelre, nem kockáztathatja egészségét súlyfölösleggel, de a róla kialakult - úgymond látképre is vigyáznia kell.
Jelen levelünkben arra kérjük Orbán Viktorné Asszonyt, hogy továbbra is viselje gondját férjének, és beszélje meg vele, hogy az XXL méretű öltönye helyett a karcsúbb, XL-t részesítse előnyben. A Miniszterelnök Úr sportember, rajong a fociért, bizonyára jól érzi magát a fiatalok társaságában, ugyanakkor jó példát kell felmutatnia kondíciója tekintetében is!
Magyarország kis ország, de miniszterelnökünknek köszönhetően súlyunk, befolyásunk megnőtt a nagyvilág szemében! Ezt a pozíciót szeretnénk megtartani, ezért bátorkodunk levelünket eljuttatni a címzetthez. A Miniszterelnök Úr Európa meghatározó személyisége,s figyel rá az egész Világ!
Bízunk benne, hogy jó szándékból fakadó levelünket sem Orbán Úr, sem pedig kedves Felsége nem érti félre! Jó egészséget, és további sikeres ország-építő munkát kíván az Orbán családnak:
Szilvásy György, elnök
a Honfoglalás 2000 Egyesület tagsága nevében is.