Talán emlékeznek rá a kedves olvasóink, hogy szinte napra pontosan 2 hónappal ezelőtt bemutattam egy VOX-on futó német TV-műsort, ahol olyan németek életét mutatják be, akik végül nem szülőhazájukban boldogultak, vagy éppen nem boldogultak. Alapjáraton ez egy érdekes ismeretterjesztő műsor is lehetne, ha jelentős része nem arról szólna, hogy életunt középkorú nők hogyan találják meg a "boldogságot" különböző importnégerek oldalbordája gyanánt. Anno a tucatnyi, fajáruláson felháborodott olvasói hozzászólás mellett azt is megkaptam, hogy részigazságokat közvetítek, hiszen a műsor nem, vagy főként nem erről szól. Utólag reagálva, én soha nem is állítottam, hogy kizárólag erről szólna a Goodbye Deutschland nevű szennyműsor, de, hogy elfogadhatóvá (ha úgy tetszik: "mainstream" dologgá), természetessé avanzsálják a fajkerveredést és az egész "show" erre van kihegyezve, az egészen biztos. Az Ezzé lett német hazátok! című sorozatom következő részében ismét egy ilyen "remek" történetet hoztam.
Még maga a VOX is elismeri, hogy a "szerelmük" után Afrikába emigráló naiv német nők rendszerint nem azt kapják, amire számítottak. Ezen a ponton fel is lehetne tenni a kérdést, hogy miért, mégis mit gondoltak, mi lesz? A választ viszont mindannyian jól tudjuk: a politikailag korrekt rendszer és a média elhitette velük, hogy ez normális, sőt, támogatandó dolog (s ne feledkezzünk meg azokról sem, akik német nőként Németországban élnek négerrel, rosszabb esetben alapítanak családot). A saját identitását elvesztett, ugyanakkor jólétben tengődő, unatkozó nők kiváló célpontnak számítanak, akik ténylegesen elhiszik, hogy egy feketével az oldalukon majd "minden más" lesz. A túlzott jólét sajnálatos módon sokaknál idéz elő torzulást (ez persze nem törvényszerű, de gyakori jelenség), ahogy erre már több példát is láthattunk. Nem hiába énekelte meg a Bikini is találóan, hogy "a Nyugat a zsírjába fullad, a Kelet a nyomorúságába". No, de most már tényleg lássuk magát a történetet!
Zoom
Ute Liesenberg és Kwesi Addo a tengerparton lazulnak. Egy Glamour magazin címlapjára is beférne! Forrás: TVNOW/ TV Turbo
Épp aktuális életunt ötvenesünk az Ute Liesenberg névre hallgat, hű lovagja pedig a gambiai, ugyanakkor ősi német névvel rendelkező Kwesi Addo, aki 30. életévét tapossa. Nyilván itt sem a pénz motiválja a feketét, ne is menjünk bele ilyen rosszindulatú feltételezésekbe! Ute és Kwesi "jó csapatot" alkotnak, kapcsolatuk egyszerre "eleven" és "nyugalommal teli". Ute eredetileg kozmetikusnak tanult az észak-rajna-vesztfáliai Krefeldben, "menekült szerelmével" pedig tánc közben ismerkedtek meg, majd szerettek egymásba, a szintén észak-rajna-vesztfáliai Mönchengladbachban. Csodával határos módon a gambiait kiutasították némethonból, ám Ute úgy döntött, vele tart.
A pár gondosan megtervezte új életét Gambia fővárosában, Banjulban. Egyrészt használt ruhákat és háztartási cikkeket kívántak árusítani (Kwesi Addo korábban eladó is volt), illetőleg taxitársaságot is akartak alapítani. Az árut tartalmazó konténereket és a taxiként funkcionáló kisbuszt az utazás előtt Gambiába szállították, azonban Addo rokonai nem gondoskodtak a konténerek tisztán tartásáról és szellőztetéséről, így a ruhák penészszagúak lettek és beáporodtak (természetesen a kisbusz is eltűnt időközben). A néger egyébként dühös volt rokonai fegyelmezetlensége miatt, párja nem is felejtette el megemlíteni, hogy Addo "eleurópaisodott" abban az egy évben, amit ott töltött (naivság a köbön).
Zoom
Fehér, európai családmodell? Soha! Idegenek tutujgatása sokkal menőbb! Forrás: ua.
Hét hónappal a nehézkes kezdet után a VOX stábja ismét meglátogatta Utééket Gambiában. Addigra már egy tengerparti házban laktak, a penészes ruhák nagy részét megmentették és eladták, a taxivállalkozással viszont felhagytak, mert a kisbusz állandóan lerobbant. Ute szerzett "afrikai barátokat", és összeismerkedett egy Caroline nevű holland nővel, akivel vélhetően sorstársak is egyben. Romantika a köbön, hogy Ute megismert egy zenei producert is, akivel a német nő felvett egy "szerelmes dalt", melyet fekete lovagjának írt. Micsoda idill!
"A boldogság nem cél, hanem maga az út" – vallja a pár, akik végül 2018 szeptemberében összeházasodtak, és a VOX természetesen nem felejtette el megjegyezni, hogy Facebook-profiljuk szerint "azóta is boldogok".
Zoom
Azért nem minden fenékig tejfel! Penészes konténer, penészes áru. Forrás: ua.
Noha maga a TV-csatorna is kénytelen elismerni, hogy az érintett német nők naivak, azért a penészes ruha, lerobbant kisbusz, a nyomor és a szegénység ellenére is úgy állítják be a történeteket (már amelyiket lehet), mintha egy "régóta várt álom" válna valóra minden egyes afrikai költözködéssel. Ironikus, hogy a német nőknél azonban vannak olyanok, akik még naivabbak: történetesen mi. Mi, akik elhisszük, hogy bármi változni fog úgy, vagy éppen annak ellenére, hogy Európa ellenségei ilyen nyomasztó médiafölénnyel rendelkeznek. Ablak behúz, a libsivonat zakatol tovább!
Ábrahám Barnabás – Kuruc.info
A sorozat korábbi része: Ezzé lett német hazátok! (I. rész)