Mindannyian ismerjük a nemzetközi szinten is kisebbségben, ám egyre nagyobb hanggal élő idegen fajt, aki befolyásával alakítja a nemzetközi színteret, és hazánkban is idegenként indokolatlanul nagy befolyással bír a politikai és gazdasági életre egyaránt. Befolyásuk egyik meghatározó pillére a maguknak tulajdonított „kulturális beágyazottság”, amit vallási alapokon is bizonyítani igyekeznek számunkra és gyermekeink számára is.

Kezdjünk is neki megvizsgálni Mózes születésének történetét, mely később megalapozza, hogy a „Mózes-könyvek” sorozatot megírhassa.

Kezdjük is a nevével, melynek jelentése a régi egyiptomi nyelven „valakinek a fia”. A név ismertségére a nyelvterületen sok példát találhatunk, pl. Tuthmoses alakban is.

A héber „népi” olvasata „a vízből kihúzott” jelentéssel bír. Természetesen a vallási munkákban, mint látni fogjuk, a héber változatot tekintik a gyökérjelentésnek, megjegyzem, valószínűleg minden alap nélkül, mert a leírt alakoknál az egyiptomi írásbeliség jóval megelőzte a „héber írásbeliség” kibontakozását. Valószínú az egyiptomiból átemelt, megváltozott jelentéssel bíró hangalak.

A történet: Mózes maga a József által betelepített hetven tagú családból származik, akik elszaporodtak Egyiptom földjén, becsületüket veszítve rabszolgaként dolgoztak, a leírások szerint vályogot vetettek.

A konfliktus: a fáraó azt vette észre, hogy túlságosan elszaporodtak az idegenek Egyiptomban.

Intézkedés: szankciókat kezdett alkalmazni velük szemben, melynek része volt a fiúgyermekek megölésének parancsa is. A bábák, akik a parancsot kellett volna végrehajtsák, megtagadták, mikor kérdőre - nem felelősségre - vonták őket, azt mondták: annyira erősek a zsidó nők, hogy mire odaérnek, arra már meg is szülnek segítség nélkül.

Mózes is megszületett harmadik gyermekként. A szülők három hónapig rejtegették, de tovább nem merték vállalni az ezzel járó kockázatot, ezért tervet eszeltek ki a lehetséges megmentésére. A nővére kitalálta, hogy szigetelt gyékényfonaton engedjék le a Níluson, vagy túléli, vagy nem, de legalább az esély megvan rá, hogy életben maradjon.

A fáraó lánya fürödni ment a folyóhoz, feltűnt neki a gyékénykosár a nádban. A talált gyermeket adoptálta. Felnövekedvén, fajtájának jellemzői elemi erővel törtek ki belőle: gyilkosság, majd menekülés a felelősség elől.

A fáraó halála után visszatért isteni útmutatóval, hogyan rabolják ki Egyiptomot, majd a rablott holmival hova meneküljenek. A tóra eufemisztikusan „kifosztásnak” hívja az aktust. 

Ez annyira eredeti történetnek tűnik, hogy eleinte eszünkbe sem jutna esetleg máshol gyökereket keresni neki, de most tegyük meg, nézzünk szét talán az ókori egyiptomi irodalomban. Az indikációt az első lépés felé nyilván a történet színhelye adja meg.

Rövidre fogva ismertetném Ozirisz történetének egy részletét:

Neve ismertségében görögös formában maradt ránk, az egyiptomiak Uszir, Wsir alakban használták. Az istenek sorában a negyedikként tartják számon. Apja Geb (a föld istene), anyja Nut az égi istennő. Testét zöld színben ábrázolták, jelezve összeforrottságát a természet megújuló erejével. Testvére Seth (a zsidók istene), aki vele ellentétben a sivatag istene, a rombolás, pusztítás démona. Seth tőrbe csalta Oziriszt, hogy a hatalmát megszerezze, ezért egy lakomára hívta, ahol szolgáival egy ládába csalta, amit rázártak, forró ólommal lepecsételtek, és leúsztatták a Níluson. Halála után felesége, Ízisz megkeresi testrészeit, a halottól megtermékenyül annak ellenére, hogy annak hímtagja nincs meg, majd ezek után megszüli Hóruszt. Seth Hóruszt is megöli egy sivatagi skorpió segítségével, de rövid látogatás után az alvilágban, anyja varázslata révén újjászületik.

Ezen a ponton már tudunk némi összehasonlítási alapot teremteni a történetek között:

Később visszatérünk a nád jelentőségére, itt most elégedjünk meg annyival, hogy Ozirisz egyik jelzője az ábrázolásokban a kacsa a nádban. Teljesen véletlenül persze, de van egy régi magyar nemesi család, akiknek a jelképe eleinte a kacsa és a nád volt. Nyilván az utódaik megváltoztatták, lehet, hogy elégedetlenek voltak ezekkel a szimbólumokkal, de ez a feledés rovására írható.

Nézzük meg a görög-római irodalmat, hátha találunk történetet, amit valamilyen kapcsolatba hozhatunk a vizsálat tárgyával.

Talán Zeusz születése körüli bonyodalmak nyomra vezetnek minket, kíváncsi embereket.

Zeusz Rheia és Kronosz fia, az utódok sorában a hatodik. Apja, mivel konfliktusba került az ő apjával, elővigyázatosságból sorba elnyelte gyermekeit (Hesztiát, Démétért, Hérát, Hádészt és Poszeidónt). Az idő elnyeli a saját gyermekeit, mert apja megátkozta, hogy legyen hasonló a sorsa az övéhez. Rheia egy követ adott neki a csecsemő helyett, a gyermeket elrejtette Kréta szigetén. Zeusz felnövekedve legyőzte apját, az elnyelt testvéreit kiszabadította, apja a Boldogok szigetének uralkodója lett a továbbiakban.

A konfliktus az új és a régi isteni nemzedék közt jelenik meg, a cél a hatalom birtoklása. Azonosság a csecsemőkre kiszabott sors a versenytársak felnövekedésének megakadályozása.

Nézzük meg, hátha találunk még hasonló történeteket a még régebbi múltban is. Természetesen a kezünkbe akadhat rövid keresés után az Enula Elish, ami szintén a görög mitológiához hasonlóan az isteni szférában mutatja be a konfliktust az istenek régi és új nemzedéke közt, apák és fiúk közt.

Nézzünk hát egy idézetet a műből, mert sokak számára nem lehet ismerős:

Most a nád, ebben a pillanatban, mint ismeretlen szereplő került bele a történetbe. Nuddimudd (Ea) hatodik isteni gyermekként született. De a gyermeki zajongás felbőszítette Apsut, és eltervezte az isteni nemzedék elpusztítását. Ea tudomást szerzett a tervről, ezért Apsut megigézte, elaltatta. Később anyjuk Tiamat forral gonosz terveket a közös teremtés ellen, ezért Marduk, Ea fia hadat visel ellene, testét kettétépi és az égboltra helyezi.

A konfliktus itt is apák és fiak, anyák és fiak közt zajlik.

A nád kérdésére visszatérve: a régi leírásokból kitűnik, hogy szellem, lélek, test hármasban képzelték el a létezést. A nád a szellem, aki lélekké alakulva (kacsa) úszik bele a létező világba (születés). Láthatjuk fentebb a Nut képen is a madarat. A tényleg nagyon rövidre fogott ismertetők után itt lenne az idő arra, hogy a történetek alapján némi összefoglalót készítsünk, a konzekvenciákat levonva.

A zsidó irodalom e gyöngyszeme sajnos nem „unikális és felülmúlhatatlan” történetet tár elénk, hanem az ókori irodalomban széles körben elterjedt nézetek fajukra nézve kedvező átirata.

Sajnos nem voltak eléggé tájékozottak arra nézve, hogy melyik fáraó idejében történtek ezek a dolgok, hiszen nem hagyták ránk leírva sem a fáraó nevét, sem az örökösének a nevét, akinek az uralkodása alatt ezek az események (Mózes születése, kivonulás, szárazláb stb) megtörténtek.

A mostani oktatási anyagok viszont tartalmazzák ezeket az információkat, de sajnos nem adják tudtukra az érintetteknek, hogy az adat utólagos kalkuláció eredménye. Így a gyermekek nem valós képet tanulnak, hanem egy utólag információkkal pótolt anyagot, mintha ez valójában a zsidók tudása lett volna az „írás” pillanatában. A történetet felhasználva játszatnak szerepjátékokat a gyerekekkel, hogy jobban bele tudják képzelni magukat a kiirtásra ítélt gyermekek helyébe. Lásd itt a segédanyagokat. (Református Pedagógiai Intézet)

Mint előző írásomban rámutattam (Mózesi törvények), az időszámításunk előtt a 4. századra tehető a zsidó irodalom kezdete, tehát kizárt a történetnek az a fordulata, hogy maga Mózes írhatott volna bármit is a saját kezeivel, létezésének okán. Azon népek, amelyeket később nyugtalanított a rablóbanda, aki tulajdonképpen belőlük élt, mint parazita, az irodalmi hagyatékukban népnévtől függetlenül ugyanazt a történetet írták le, csak a neveket, illetve ismereteik okán a helyszíneket változtatták meg. A kozmikus leírásból ezen a módon lett például a görögöknél helyi, számukra jól ismert helyszínen az istenek harca.

A zsidók a rablásaik helyszíneit ismerték, többek közt Egyiptommal is valószínűleg a király és előkelőségek sírjainak kirablása során ismerkedtek meg behatóbban. Valójában hozzájuk képest egy rabszolga is egy egzisztencia volt. Volt állandó bejelentett lakcíme, napi jövedelme, még ha ez a fizikai szükségleteinek kielégítését szolgálta is, nem utolsósorban létével értéket jelentett a gazdájának.

Dicső tetteikről nyilván ez az írás sem szól, de a felmentés a következmények alól igen: az írás szerint isteni parancsra fosztották ki Egyiptomot, de tekintve az újkorban feltárt kincseket, pusztításuk nem érte el azt az ingerküszöböt, ami által rákerülhettek volna az egyiptomi történetírás lapjaira. A görög történetírók is nyilván ismerték a bolhát mint rovart, valószínűleg elmondták a barátaiknak, ha fogtak kettőt a lábukon, de az irodalmat nem szennyezték be ezekkel az epizódokkal. A rabló, tolvaj létet jól alátámasztja Sámson története is, amivel szintén egy előző írásomban foglalkoztam.

A judeokeresztény elmélet tehát igen gyönge lábakon áll, amit manapság fennen hirdetnek mint kulturális indokát létüknek Európában, holott van egy alig frissen szerzett országuk (természetesen a jogalapot a szerzésre ezek a történetek adják), ahol egymás közt igen jól tudnák dicsérni a múltat eltörölni kívánó akciócsapataikat.

A napjainkban tapasztalható „nyomulás” sem ok nélkül való, gondoljunk csak az augusztus huszadikai ünnepségünk köré szervezett zsidó nyári fesztiválra! Véletlen lenne az egybeesés, vagy szándékos, mindenki döntse el maga, megismerve a régi időkre eredeztethető történethamisításaikat.

(A szerző olvasónk.)

- Tóra

- Rák I.V. "Az ókori Egyiptom mítoszai", Szentpétervár: "Petro-RIF" kiadó, 1993. Az ókori egyiptomi szövegek töredékeinek fordítása - Mathieu M.E. és Pavlova O.I

- Platsu blog

- Görög-Római Mithologia, Csiki Gergely összeállítása 1911

- Enula Elish

- Wikipédia

- biblia.hu

- fromcairo.com