Elhunyt Juan Joya Borja, becenevén El Risitas, aki jellegzetes nevetésével mémmé vált az internetezők körében - írja az El País című spanyol lap internetes oldala nyomán a szeretlekmagyarország.hu.
Zoom
A színész-humorista szerepelt a 2005-ös Torrente 3 – A védelmező című filmben, sokszor pedig beszélgetős műsorok vendége volt, ahol általában egyszerű munkáiról mesélt.
El Risitas egy 2007-ben készült videóval lett világhírű, ami később kezdett el terjedni a videómegosztó oldalakon. Ekkor Jesús Quintero beszélgetős műsorában egyszerűen csak arról beszélt, hogy amikor konyhai kisegítőként dolgozott, és tengervízzel akarta elmosni a koszos serpenyőket, azokat azonban elvitte a dagály. Mondandóját azonban egészen jellegzetes nevetése tette igazán viccessé, emiatt is vált később mémmé a videó.
Onnantól pedig nem volt megállás: számos mondandót feliratoztak a videó alá, többek között magyarul is.
Korábban kommentálta a magyar válogatott Hollandiától elszenvedett 8-1-es vereségét is:
Választás 2018:
A magyar internetes közösség Zombori Sándor labdarúgó, szakkommentátor után a Francesco Zombori nevet adta neki. A TrollFoci meghívására 2016-ban hazánkban is járt.
Az első információk szerint Joya szív- és érrendszeri betegsége vált ismét súlyosabbá. Tavaly szeptemberben emiatt kellett amputálni a lábát, és nagy valószínűséggel ez okozhatta halálát is. El Risitas a sevillai Virgen del Rocío Egyetemi Kórházban hunyt el, április elején töltötte be 65. életévét.