Magyarország a hetvenes évek végén, a nyolcvanas évek elején a világ egyik legnagyobb drogexportőre volt. A magyar állam tudtával. A Chinoin állami tulajdonú gyógyszergyárban készült drogot egy állami kereskedő cégen és a svájci Medimpex képviseleten keresztül a kolumbiai drogkartellel juttatták el az Amerikai Egyesült Államokba. Egy, a köztelevízióban nemrégen vetített dokumentumfilm a fennmaradt titkosszolgálati iratok alapján ismertette a történetet. A Válasz Online most egykori egészségügyi, orvosi közlemények alapján állítja: a történet hiteles. A mérték pedig döbbenetes: több tízmillió tablettára elegendő drogot adtunk el Amerikába. A nagy titkosszolgálati drogjátszma és bizonyítékai - Élő Anita írása a Válasz Online-on jelent meg.
 Felvonulás Budapesten 1971. május 1-jén (fotó: Fortepan/Anders Gyula) |
A titkosszolgálatok kutatója furcsa nyomra bukkant egy jelentésben. Eszerint a nyolcvanas évek elején drogkereskedésen lebukott egy svájci magyar cég, amelyet lényegében a magyar titkosszolgálat használt. A Magyarországon gyártott gyógyszer hatóanyagát tartalmazó tablettákra ugyanis ráütötték egy másik készítmény márkajelét, és azt drogként adták el. Az ügynökjelentéseket jobb óvatosan kezelni, az iraton szereplő tíz tonna pedig óriási mennyiség, ezért Orbán-Schwarzkopf Balázs rákérdezett egy forrásánál, akinek korábban személyes rálátása volt a titkosszolgálatok működésére. Lehetséges ez?
– Tíz tonna? Sokkal több! Elárasztottuk droggal a Nyugatot – ez volt a válasz.
Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának (ÁBTL) kutatója ezután leült a számítógépe mellé, és angolul bepötyögte a történet kulcsszavait a keresőbe. Amerikai szenátusi jelentéstől a drogellenes hivatal évkönyvéig, interjúk soráig számos forrás erősítette meg, hogy Magyarország legkésőbb az 1980-as évek elejére a világ illegális drogtermelésének egyik központja volt. A bűncselekményeket az állam tudtával, az állam hasznára hajtották végre, egy állami gyógyszergyár közreműködésével – meséli Orbán-Schwarzkopf Balázs a Válasz Online-nak.
Egy másik, ennél is nagyobb formátumú drogügylet adja a nyitójelenetét a köztelevízióban januárban vetített Vörös narkó című filmnek, amelyben azt mutatják be, hogy az egyik leggyakrabban használt diszkódrog hogyan érkezett meg az Egyesült Államokba – és honnan indult el oda. Ha hisszük, ha nem: Újpestről, a Chinoin gyárából. A történész a filmben is megszólal szakértőként, és számos adatot hitelesként igazol. Jamrik Levente rendező elképesztő történetek sorát felvonultató dokumentumfilmjének láttán azonban a néző csak a fejét kapkodja. A Válasz Online visszafejtette a filmből és Orbán-Schwarzkopf Balázs – főként levéltári kutatásokon alapuló – tanulmányaiból ezt a szálat, vagyis a Chinoin és a drogként eladott hatóanyagok történetét. Elolvastuk az ismertté vált amerikai forrásokat, és kiegészítettük ezeket a kor gyógyszertörténeti, gyógyszerészeti és orvosi irodalmának idevonatkozó lapjaival. Mindezek alapján állítjuk: a történet hiteles.
Mielőtt a kedves olvasó azt hinné, hogy e sorok írója, vagy Orbán-Schwarzkopf megőrült, erősítsük meg a történteket Bayer István professzornak, az Országos Gyógyszerészeti Intézet alapító főigazgatójának szavaival. Az egykori piarista diák Bayer a magyar gyógyszerügyben óriási tekintéllyel rendelkezett. Kis megszakítással 1962-től 1973-ig vezette a gyógyszerhatóságot, majd 1976 és 1990 között a magyar kormányt képviselte az ENSZ kábítószer-bizottságában. A szervezetnek 1984-ben elnöke is volt, vélhetően nem függetlenül attól, hogy sikerült véget vetni annak, amit most elmesélünk.
A professzor Drogok és emberek című könyvében ír cikkünk főszereplőjéről, a metakvalon (angolul: methaqualone) nevű, drogként is használható gyógyszeralapanyagról, valamint az amerikai kábítószer-hatóság és a magyar Chinoin közös történetéről. „A metakvalon nemzetközi ellenőrzésének van egy érdekes magyar vonatkozása is. A gyógyszer Magyarországon nem került forgalomba, de a Chinoin megkezdte gyártását és exportját. Néhány év múlva kiderült, hogy Svájcból (ahol a metakvalon kereskedelmét egyáltalán nem ellenőrizték) és az NSZK-ból (ahol a szabadkikötő-rendszer ezt lehetővé tette) a Magyarországon gyártott metakvalon jelentős részét Kolumbiába továbbítják, ahonnan ezt az USA-ba csempészik. Attól kezdve, hogy erről az amerikai hatóságok értesítették a magyar hatóságokat, kérve együttműködésüket, Magyarország bevezette az amerikaiak rendszeres tájékoztatását a metakvalon exportjáról, és Mezey Barna vezérigazgató kezdeményezésére a Chinoin be is szüntette a metakvalon gyártását. Ezt a példát néhány éven belül Lengyelország, Franciaország és Svájc is követte” – írja a professzor 2005-ben. Lényegében megerősítve Orbán-Schwarzkopf állításait és a filmben látottakat.
Mindez azonban nem udvarias bájcsevej formájában történt a magyarok és az amerikaiak között. A hangvétel jóval élesebb volt, ahogy erről néhány évvel később, 2012-ben a kimért gyógyszerészprofesszor is beszámol, sajátos módon egy nekrológban. Megemlékezik ugyanis Gene Haislip haláláról, aki 1981-ben az Amerikai Kábítószer-ellenes Hivatal, a Drug Enforcement Administration (DEA) egyik vezetőjeként érkezett Magyarországra. Haislip jelezte a magyar kormánynak: tudnak arról, hogy a Chinoin gyártja az Egyesült Államokba Kolumbián keresztül érkező metakvalont, és a magyar kormány együttműködését kérte. Nemcsak kérte, kemény szankciókat is kilátásba helyezett arra az eshetőségre, ha a csempészet folytatódna. Gene Haislip a tárgyaláson kijelentette: Magyarország a legnagyobb kereskedelmi kedvezményt is elveszítheti, ha nem állítja le a szállítmányokat.
 Bayer István 1972-ben (forrás: Bayer Antal blogja) |
Az ügy rendkívüli súlyát érzékelteti, hogy addigra az Egyesült Államokban már járványszerű méreteket öltött a metakvalonfogyasztás, az eredetileg nyugtatóként és altatóként használt legális készítményt „száraz alkohol” és „diszkókeksz” néven – és immáron illegálisan – tömegek használták. A szer csak 1980-ban hatezer fiatal halálát okozta. A Gyógyszerészet című lapban Bayer is megerősíti: „Magyarországon nem került forgalomba a metakvalon, de Chinoin gyártott és legálisan exportált Svájcva és az NSZK-ba, ahonnan féllegálisan vagy illegálisan szállították Kolumbiába, ahonnan az Egyesült Államokba csempészték.”
Valójában persze az egész folyamat illegális volt, és ezt minden főbb szereplőnek tudnia kellett. A szállítmányok nem eltévedtek a svájci ködben, több tonnányi mennyiséget nem lehetett a vezetők tudta nélkül exportálni.
Mezey Barna, a Chinoin vezérigazgatója készségesen meg is ígérte a szállítmányok leállítását, miközben egy pártállami rendszerben nyilvánvalóan nem dönthetett egy személyben a kérdésről. Érintettsége azonban lehetett a dologban, mert 1961-ben ő volt a gyár főmérnöke, és Kossuth-díjjal tüntették ki tevékenységéért. A Válasz Online úgy találta, hogy éppen ekkor készülhettek el a metakvalon kifejlesztésével. Csakhogy ez 20 évvel az amerikai Budapestre érkezése előtt történt! Ez a történet egyik legmeghökkentőbb eleme. Nem tudjuk ugyanis, hogy mikor kezdődött, hány év telt el addig, amíg az amerikaiak rájöttek: Magyarország ipari méretekben árasztja el droggal az országukat.
Csapjunk tehát bele a közepébe, ahogy a Vörös narkó című film is tette, amikor bemutatta, Gene Haislip hogyan jött rá erre az egészre. A nyolcvanas évek elején Haislip bekerült a DEA vezetőségébe a főigazgató jobbkezeként. A korszakban óriási gondot okozott a kokain, amelynek az egyik fő származási helye Kolumbia. A férfinak azonban feltűnt, hogy a kolumbiai drogkartellek új szerrel próbálkoztak. Az útvonal és a szállítási mód ugyanaz volt, kis sportrepülőgépeken vitték be az Egyesült Államokba az illegális szert, és az továbbra is Dél-Amerikából érkezett.
A dokumentumfilm több kínosan gyenge, de a lényegét tekintve valóságos akciójelenetben mutatja be, hogyan csíptek el az amerikai rendőrök egy ilyen szállítmányt, és derült ki: a fehér por nem klasszikus drog, hanem valami más. Gene Haislip elé az erről szóló jelentés került, arra figyelt fel, hogy a fogás jelentős mennyiséget, három tonnát tett ki. Három nappal később Texasban két tonnával érkezett egy repülőgép, majd Georgiából jött egy harmadik sikeres akció híre is. Mindegyik metakvalonnal. Mi történik itt? – kérdezte, miközben azt sem tudta, mi ez az anyag. Kiderült, hogy egy gyógyszeralapanyagról van szó.
– Mennyi ebből az amerikai éves termelés? – kérdezte Haislip.
– Hét tonna — érkezett a válasz.
– De csak az elmúlt hetekben fogtunk annyit! – felelte.
A hatóságok mindig csak egy töredékét csípik el a szállítmányoknak, ennek biztosan a többszöröse érkezett Amerikába.
Egy percre érdemes megállni, hogy átérezzük, miért lehetett ez az amerikaiak számára olyan rémisztő mennyiség. A metakvalonból egy pirula 300 mg hatóanyagot tartalmazott, tehát 1 grammból 3 tabletta készülhetett. Egy tonna tiszta metakvalon 3,3 millió tabletta előállítására volt elég.
Nekiálltak hát felgöngyölíteni az ügyet. Gene Haislip emberei azt mondták, hogy az egész Kolumbiából jött, és a csomagok tartalmán kívül minden úgy történik, mintha klasszikus drogot hoznának.
Az amerikai kábítószerügynek nem volt túl sok sikerélménye az elmúlt évtizedekben. Ez volt az egyik, így Haislip több interjújában is részletesen elmesélhette, hogyan utazott Kolumbiába, és tárgyalt ott rettegő állami hivatalnokokkal, akik azt mondták: a kolumbiai gyógyszeripar nem olyan fejlett, hogy ezt a szert elő tudnák állítani.
A metakvalon Európából jön, Kolumbiában csak átcsomagolják. Haislip és csapata egy hónap várakozás után sikerrel járt, megfogták az első hajót, ami metakvalont szállított. A hajó Hamburgból indult, a szer Magyarországról.
Nem volt nehéz kideríteni, mert a Chinoin 1966 óta hivatalosan is engedélyeztette Motolon néven a metakvalon hatóanyagú készítményt, ám – ahogy Bayer professzor is fogalmazott – Magyarországon soha nem hozta forgalomba. Más célja volt vele.
A kitűnő szakembergárdával rendelkező magyar gyógyszeripar számára ebben az időszakban a szükségesnél kevesebb pénz állt rendelkezésre a hosszadalmas, gyakran zsákutcába futó, drága kutatásokhoz. Sokat lehetett spórolni, pénzben és időben is, ha az új készítmények egy részét „kerülő eljárással”, vagy ahogy az egyik állambiztonsági irat nemes egyszerűséggel fogalmaz, „koppintással” állították elő – folytatja a történetet Orbán-Schwarzkopf Balázs.
A nyugati orvosi lapokból tudták, hogy az ötvenes években még malária elleni vegyületként Indiában előállított metakvalon semmit sem ér a szúnyog által terjesztett kór ellen, viszont elalszanak tőle a kísérleti egerek. Emberekre is ilyen hatással volt, ezért 1956 óta altatóként és nyugtatóként alkalmazták. Magyarországon a rendszerváltásig nem a hatóanyagot magát, hanem a kifejlesztés módját védte szabadalom. Magyarán csak azt kellett bizonyítani, hogy ugyanahhoz a hatóanyaghoz egy másik eljárással jutottak hozzá, és máris legális volt az ügylet – legalábbis a szovjet blokk országaiban. Egyszerűen lemásolták a cikkekben vagy a szabadalmakban szereplő molekulákat.
A szert Kósa Ildikó vegyészmérnök részvételével a Chinoin kutatólaboratóriumában valószínűleg még az előtt lekoppintották, hogy Amerikában 1962-ben Quaalude néven levédették volna. A magyar gyógyszerkutató vélhetően semmit sem tudott arról, mi történik majd a készítménnyel, de az eljárás olyan jól sikerült, hogy 1970-ben egy dokumentációs csoport létrehozásával is megbízták, amelyik szervezetten figyelte a szabadalmi bejegyzéseket.
 3D metakvalon-molekula (fotó: Callista Images / Image Source / Image Source via AFP) |
Itthon Motolon néven ugyan csak 1966-ban engedélyezték, akkorra már embereken is kipróbálták. 1966-ban az Orvosi Hetilap közleménye szerint a Semmelweis Egyetemen 48 beteg kapta, nagyobb részük alvókúra keretében. A márkanév már 1961-ben is megvolt, a cikk ugyanis hivatkozik egy közleményre, ami a „Jelentés a Molotonról” címet viseli. Bíró László és Kalotai János, a cikk két szerzője a Péterfy Sándor utcai kórház „A” belosztály és laboratórium nevű részlegén dolgozott, azt azonban nem tudtuk kideríteni, hogy embereken vagy állatokon próbálták ki a készítményt. (A tisztiorvosi szolgálat, az orvostörténeti könyvtár, a gyógyszerésztörténeti társaság és az Országos Széchényi Könyvtár segítségével sem sikerült ugyanis megtalálnunk a cikket, aminek forrását a titokzatos GYIS, 1961 rövidítéssel jelölték.) A legfontosabb információ az, hogy 1966-ban – 15 évvel az amerikai lebukás előtt – már biztosan adták embereknek is.
Több mint furcsa, hogy noha a közlemények pozitív tapasztalatokról számolnak be, soha nem forgalmazták itthon. Svájcban azonban Motolon márkanéven eladtak belőle valamennyit a Világgazdaság 1978-as tudósítása szerint. Tudjuk azt is, hogy a magyar engedély szerint ugyanakkora dózisban adták, mint Amerikában.
Különböző gyógyszeripari termékek forgalmazására és gyártására a magyar katonai elhárítás 1957-ben létrehozott egy svájci fedőcéget
– állítja Orbán-Schwarzkopf Balázs. A Labatec Pharma AG hivatalosan a magyar gyógyszer-külkereskedelmi vállalat, a Medimpex előbb 100 százalékos, majd 80 százalékos tulajdonosa volt. Amikor a Válasz Online egykori chinoinos dolgozóktól érdeklődött, mit tudnak a Labatec Pharmáról, úgy vélekedtek, az egy „rendes svájci cég” volt, és tiltakoztak, amikor fedőcégnek neveztük. (Napjainkban is létezik, de már nincs köze a magyar államhoz.) Kifelé tényleg egy „normál” gyógyszer-kereskedelmi cég volt, és a Chinoin egykori dolgozói semmit sem tudtak arról, hogy több piszkos ügylettel is lebuktak.
Svájc két okból is fontos volt a magyarok számára. Egyrészt korszakunkban ez a világ gyógyszer-kereskedelmi központja, másrészt a metakvalont ekkor még nem minősítették pszichoaktív anyagnak, ezért mennyiségi korlát nélkül lehetett exportálni. A készítmény így megbízható minőségű svájci importnak számított, elveszítette magyar jellegét.
A fennmaradt dokumentumok és háttér-információk szerint a készítmény Hamburg és Antwerpen kikötőin keresztül hajóval jutott el Amerikába. 1980 körül már elképesztő mennyiségben: csak az amerikaiak tudomására jutott tételek közel 35 tonnát tettek ki.
A mennyiség rendkívüli nagyságnak persze fel kellett tűnnie a Chinoinnak is. Még akkor is, ha nem ez volt a rekorder termékük, meg sem közelíti például a No-spa nevű gyógyszer gyártási mennyiségét. A csúcstermékükből a legjobb években 120 tonnát is eladtak a Szovjetunióba. Ám tőkés exportra évi 20 tonna óriási tétel, ez lehetett a 70-es években és a 80-as évek elején – a lebukásig – a legfontosabb nyugati gyógyszerexportcikk. A hatalmas mennyiség ellenére a gyárról szóló ipartörténeti mű, az Egy mindig megújuló vállalat: a Chinoin története (1910-1995) című kötet egy szót sem ejt a Motolonról vagy a metakvalonról, mindössze a függelékben szerepelteti a gyártmányok között.
A szégyenletes ügyekről persze inkább hallgatnak az emberek, de amikor egy történet büszkeséggel tölt el valakit, akkor sok részletet és kedvel mesél. Gene Haislip az amerikai kábítószer elleni küzdelem egyik legnagyobb sikerét érte el, amikor a cikkünk elején idézett drogfogásoknál felismerte, hogy „elefánt van a nappalinkban”. Mégpedig egy magyar elefánt.
Orbán-Scwarczkopf Balázs kutatásainak immár megvolt a váza, most már célirányosan kereshetett a levéltári forrásokban. Ez azért volt fontos, mert nagy összefüggő jelentések nem állnak rendelkezésre, töredékekből kell felépíteni a képet. A Magyar Nemzeti Levéltár Medimpexre vonatkozó, igen hiányosnak látszó, mindössze pár doboznyi iratai között talált is egy 1978-as feljegyzést, amelyben a Labatec Pharma 10 ezer kilogramm metakvalont rendelt a Chinointól 100 ezer dollár értékben. A Világgazdaság 1978-as cikkéből pedig azt is tudjuk, hogy ezt tiszta hatóanyagként kell érteni. A megrendelés több tízmillió tablettára elegendő hatóanyagot tartalmazott. A feljegyzés szerint 1 dollárért a magyar gyár nagyjából 300 tabletta hatóanyagát szállította le. Vagyis a Chinoin 30 doboz gyógyszerre elég hatóanyagot adott el egy dollárért. Nem kell hozzá drogszakértőnek lenni, hogy érezzük, ez mennyire kevés.
Persze ez az ár nehezen összevethető a maiakkal, a nyolcvanas évek elejéről pedig ilyen nem áll rendelkezésre, ezért mégiscsak ezzel próbálkozunk. Ma egyetlen doboz, 10 tablettából álló erős altató nagyjából hat dollárba kerül a magyar patikákban. Jól látható, hogy a Chinoinnak juttatott összeg még akkor is irreálisan alacsony, ha poralakban szállították a hatóanyagot, amit még tablettázni kellett.
Napnál is világosabb, hogy a haszon nem a magyar gyógyszergyárnál képződött, hanem a svájci cégnél, a Labatec Pharmánál, és ez az egyetlen megrendelés is nagyjából másfélszerese volt a nyugati világ legnagyobb gyógyszerpiacának számító Egyesült Államok teljes évi termelésének.
Mekkora lehetett a magyar állam haszna? A hetvenes évekre nem sikerült adatot találni az Amerikában Quaalude néven forgalmazott metakvalon feketepiaci áráról, de a 90-es évek elejéről igen. Akkor egyetlen tabletta nagykereskedelmi ára (vagyis az 1000 darab feletti rendelésnél számított ár) 0,5 és 5 dollár között alakult. A 10 tonna pedig 33 millió tablettának felelt meg, vagyis 17 és 165 millió dollár közötti összegért lehetett volna eladni. Valójában a hasznon osztozni kellett a kolumbiai maffiával és az amerikai terjesztőkkel is, ám így is hatalmas summáról van szó. (Az ár nem tűnik túlzónak annak fényében, hogy Quaalude attól vált gyanússá a hatóságok előtt, hogy hirtelen nagyon megugrott a patikai forgalma. Sorra buktak le az orvosok, akik dobozonként száz dollárt kaptak a receptért, mert recept nélkül nem lehetett kiváltani a patikákban. Vagyis egy szemet darabáron tíz dollárért adtak, a kilencvenes évekbeli adatbázisunk szerint – akkor már legálisan nem is volt kapható – is így volt ez, akkor a darabonkénti értékesítésnél 3-12 dollár volt az ár.)
Nem Haislip járt azonban először a magyar kormánynál. 1980. december 16-án John Francis Tefft, az Egyesült Államok budapesti nagykövetségének munkatársa felkereste a Külügyminisztériumot, és aggodalmának adott hangot a kábítószer alapanyagú gyógyszerek miatt, kifejezetten a metakvalon hatóanyagra utalva – derül ki az ÁBTL-ben megmaradt feljegyzésből. Tefft hírszerző tiszt volt, a bejelentést ennek megfelelően kellett kezelni. Nem álltak le, pedig a Labatec Pharmának ekkor már égett a lába alatt a talaj. Ekkor buktak le a cikkünk elején már említett ügyben, amelynek kapcsán 1980 novemberében a Német Szövetségi Köztársaság (NSZK) rendőrsége is nyomozást kezdett. Az Egyesült Államokba ugyanis tíz tonnányi hamis gyógyszer érkezett Mexikóból Németország érintésével. Mint Orbán-Schwarzkopf feltárta, akkor a pemolin nevű, ma már szintén pszichoaktívnak minősített pirulákra rányomtatták egy jóval erősebb, harci drogként is használt készítmény, a Captalon márkajelzésének számító egymásba forduló két C betűt. Emlékeznek rá, a cikkünk elején említettük, hogy ez a történet keltette fel a kutató érdeklődését.
Nem találtuk nyomát annak, hogy pemolint gyártottak volna Magyarországon. A szert egy Nyugat-Németországban bejegyzett török cégen, a Dilmenen keresztül vitték az Egyesült Államokba. A 11 tonna pemolinból 10 tonnát használtak fel illegálisan, a többit legálisan értékesítették.
1981 márciusában nem drogügyben, hanem a Pfizertól lekoppintott szerek miatt volt feszültség a Chinoinnál, egy szigorúan titkos jelentés „műhibának” minősíti, hogy a lemásolt szereket nyugatra is szállították, pedig ott azokat termékszabadalom védte. Júliusban maga Harry Earl Bergolt Jr. amerikai nagykövet kereste fel a Külügyminisztériumot, és a legnagyobb kereskedelmi kedvezmény visszavonása mellett kilátásba helyezte, hogy kormánya „diszkrét kéréssel fordul az amerikai bankkonzorciumokhoz, hogy a Magyarországnak nyújtandó hitelekben ne vállaljanak részt” – őrizte meg szavait egy hivatalos jelentés. A nagykövet is koppintásügyben érkezett és egy újabb műhiba miatt. A Chinoin Dél-Amerikába adott el egy eredetileg amerikai növényvédőszert.
Az i-re a pontot az tette fel, hogy a feszültséggel teli légkörben még ugyanabban az évben Budapestre érkezett Gene Haislip is, aki addigra pontosan ismerte, hogyan zajlott a gyógyszerügyelet. A CIA-nak ugyanis olyan adatbázisa volt a Chinoinról, amely a főkönyvelő nevét is nyilvántartotta. Haislip tudott a svájci fedőcégről, a magyar tulajdonosról, és ezt több interjúban részletesen is elmesélte. Egy amerikai kongresszusi jelentés szerint Magyarország 1979-ben 14 500, 1980-ban 21 500 kg metakvalont gyártott, és ezt mind exportálta. A magyar állam megértette, hogy ha nem akar elesni az amerikai és nyugati hitelektől, le kell állítania a nyugatra irányuló metakvalonszállítmányokat.
Meg is történt, egy 1982 júliusi találkozón, amelyen az amerikai nagykövetség mellett a DEA bécsi kirendeltsége, a Vám- és Pénzügyőrség Országos parancsnoksága és a Belügyminisztérium is jelen volt, Kuchen tanácsos kifejtette, hogy „a kormány a kereskedelmi forgalomban alkalmazott legnagyobb kedvezmény megújítását célzó kongresszusi előterjesztésében hivatkozott arra, hogy Magyarország határozott intézkedéseket tett a metakvalongyártás leállítására és erőfeszítéseket tesz a kábítószer-bűnözés felderítésére”– tartalmazzák a dokumentumok. Bayer professzor, aki a háttérből végig segítette az amerikaiak drog elleni küzdelmét, az ENSZ kábítószer elleni bizottságának elnöke lett. (Az üzlet lezárultában azért nem lehetünk teljesen biztosak, mivel 1984-ben Magyarországot az Egyesült Államok még mindig azon országok között tartotta nyilván, amely „nagy készleteket tart fenn metakvalon porból”, nyugati irányban azonban vélhetően többé nem próbálkoztak az eladásával.)
Ironikus, de miközben hazánk a világ legnagyobb metakvalongyártójává vált, amikor a botrány a Fehér Házat is elérte, arról a magyar sajtó is beszámolt. Az egész világ tudomást szerzett a drog járványszerű terjedéséről. Amikor a világhírű filmrendezőt, Roman Polanskit egy 13 éves kislány megerőszakolásáért 1977-ben elítélték az Egyesült Államokban, kiderült, hogy metakvalon hatása alatt követte el a tettét. A Wall Street farkasa című sikerfilm pedig élethűen mutatja be, milyen tömeges partikat tartottak a fehérgalléros bűnözők ezzel az eredetileg gyógyszerként törzskönyvezett szerrel. 1979-ben – legalább részben a magyar drog hatására – 40 százalékkal emelkedett a metakvalonnal való visszaélések száma, és a 80-as évekre az amerikai jelzőrendszer (Drug Abuse Warning Network, DAWN) szerint a drog miatt orvosi segítségre szorulók 83 százaléka metakvalont vett be, többnyire alkohollal, és ennek 85 százaléka a becslések szerint külföldről érkezett.
Orbán-Schwarzkopf Balázs szerint a drog azért is jó támadásra egy ellenséges országgal szemben, mert az ellenség így maga finanszírozza az ellene folyó harcot, ráadásul a demokratikus államokban a bűnözés terjedése gyengíti a kormányok pozícióját.
Ám honnan tudjuk, hogy az egész nem a svájci magyar cég vezetőjének vagy esetleg a Chinoin vezérigazgatójának magánakciója volt? Onnan, hogy a nyolcvanas évek elején egyikük ellen sem indult büntetőügy. Túl kockázatos lett volna a megbízóik számára. Az ügyet elsimították, pedig Csaplár esetében bizonyítottan mintegy 45 tonnáról volt szó. A drogügylet ugyanis a titkosszolgálat és azon belül a katonai elhárítás tudtával és támogatásával történt. (Ráadásul nem egyedi eset volt, mint az Orbán-Schwarzkopf Balázs kutatásaiból kiderül.)
Csaplár Gyulát, a svájci cég magyar vezetőjét az ügy miatt haza kellett hívni, és bár a Medimpex tovább foglalkoztatta volna, saját kérésére nyugdíjazták. Állambiztonsági vizsgálat is indult ellene, de ennek során mindössze azt firtatták, Csaplár vagyonosodása szúrhatott-e szemet. Csaplár a korszak több luxuscikkével is rendelkezett, Mercedes gépkocsi, lakókocsi, motorcsónak, szórakoztatóipari termékek, számítógép szerepel a listán, de végül arra jutottak, hogy ezek nem szokatlanok egy svájci vállalat igazgatójánál.
Nem csak ő vonult vissza, 1982-ban nyugdíjba küldték Mezey Barnát, a Chinoin vezérigazgatóját is. Mezey akkor már 64 esztendős volt, jóval túl az akkori nyugdíjkorhatáron, de az amerikai botrányig aktív maradhatott. Megbüntetése azonban szóba sem került, holott a gyár vezetésének tudnia kellett arról, hogy a súlyos pszichiátriai betegeknél alkalmazott szerből legálisan ilyen bődületes mennyiséget nem lehetett eladni.
A Chinoin a 80-as évek elejére a kieső bevételek miatt súlyos válságba került, a gyár történetéről szóló könyv szerint addigra az elmaradt fejlesztések miatt már nemcsak a nyugati, de már a magyar gyárak mögött is lemaradt, tömegesen hagyták ott a dolgozói.
De mi lett a gigantikus mennyiségű drogból befolyó összeg sorsa?
Bizonyos, hogy éves szinten legalábbis dollár tízmilliók folytak be a hamis ügyletből a magyar államkasszába, ám ez sokkal több is lehetett, mert csak azokról az ügyekről van tudomásunk, amelyekben a magyar fél lebukott valamelyik nyugati hatóság előtt. A dokumentumfilm kitér rá, hogy egyes ügynökjelentések szerint a magyar gyógyszeripar által előállított klasszikus drog is nagy tételben kerülhetett nyugatra már a hatvanas években. Ez azonban egy másik történet lehetne.
A bevétel olyan óriási volt, hogy komoly gondot okozhatott a visszahozatala Magyarországra. Átutalni ugyanis nem lehetett, mert az gyanút keltett volna, ügynökök százait pedig nem lehetett útnak indítani Dél-Amerikába, hogy bőröndszámra hozzák haza a narkóval szerzett dollármilliókat. A pénz egy része csempészáruként, főként márkás nyugati órák és aranyékszerek formájában kerülhetett vissza az országba, szintén a titkosszolgálatok szervezésében és tudtával, de ilyen irdatlan összeget még így sem lehetett visszahozni.
Orbán-Schwarzkopf Balázs szerint olyan befektetés után kellett nézniük, amely maga is keményvalutát termel, mert így tudták elfedni a keletkező fekete bevételeket. A kutató megvizsgálta a korszak jelentős magyar befektetéseit, és szembeötlőnek találta, hogy a hatvanas években jelentős szállodaépítkezések kezdődtek, amelyekhez az ingatlanokat a Belügyminisztérium biztosította. Különösnek találta, hogy néhány évvel az 1956-os forradalom után, a teljesen elszigetelt Kádár-rezsim az adott korban luxushotelnek számító szolgáltatásokkal próbált nyugati vendégeket csábítani a Balatonhoz. Az elkészült szállodákban rengeteg külföldi vendég fordult meg és hagyott itt jelentős mennyiségű nyugati valutát. Jellemző volt, hogy a külföldieket kifejezetten kedvező árakkal csalogatták Magyarországra. A hetvenes-nyolcvanas években az építkezés Budapestre is kiterjedt, sorra épültek a kiemelt kategóriájú idegenforgalmi egységek hivatalosan osztrák banki kölcsönből, Orbán-Schwarzkopf szerint pedig legalább részben a drogügyletekből.
Foglaljuk tehát össze a tényeket: a súlyos valutahiányban szenvedő magyar állam illegális eszközökkel, a kolumbiai drogkartellel együttműködve legkésőbb a hetvenes évek végétől egy állami tulajdonú magyar gyógyszergyár által előállított készítményt az Amerikai Egyesült Államokba juttatott egy svájci magyar cég közbeiktatásával – a magyar titkosszolgálat tudtával és aktív közreműködésével. Óriási összegeket kerestek. A lebukás után a történet egyetlen szereplőjét sem vonták büntetőjogi felelősségre. Minderről onnan tudunk, hogy a rendszerváltás kapcsán a titkosszolgálati iratok egy részét kutathatóvá tették. Az akták átadói nem gondoltak rá, hogy a magyar titkosszolgálati feljegyzések és ügynökjelentések információdarabkái az amerikai közlésekkel és a nemzetközi sajtóanyagokkal együtt értelmezhetővé válnak. Mégis ez történt.
