A Győri Járási Ügyészség három rendbeli lopás miatt emelt vádat egy büntetett előéletű férfival szemben, aki félmeztelenre vetkőzött annak érdekében, hogy a levetett ingével az ellopott termékeket eltakarja.
A vádirati tényállás szerint a 62 éves férfi idén februárban szabadult utolsó szabadságvesztés büntetéséből. Ezt követően idén nyáron egy üzletlánc különböző üzleteiből három esetben, egy vegyesboltban még egy alkalommal lopott. Az elvitt termékek köre széles: élelmiszer, alkoholos termékek és ruhaneműk is ide tartoznak 82 528 forint értékben.
A negyedik alkalommal a férfi egy győri barkácsáruházban ellopott egy tapétavágót, majd magához vett egy dekopírfűrészt és egy ütvefúrót. Ezt követően levetette az ingét, és azzal takarta el a termékeket, majd – a lopott dolgokkal együtt – távozott az üzletből.
A biztonsági őrök azonban távozását követően feltartóztatták, így az okozott 55 549 forintos kár megtérült.
Az ügyészség a vádiratban szabadságvesztés kiszabására tett indítványt a többszörös és különös visszaesőnek számító vádlottal szemben, közölték honlapjukon.
Az érdemi döntést az ügyben várhatóan a Győri Járásbíróság fogja meghozni.