Sajátságos "Himnusz-értelmezést" hallhatott a nagyközönség a londoni olimpián, Szilágyi Áron kardvívásban szerzett aranyérmének átadásakor. A "Nyújts feléje védő kart,/Ha küzd ellenséggel" rész alatt hallható dallam ugyanis alig hasonlított arra, amit mi a Himnusz dallamaként ismerünk. A televíziós felvételeken látszik, hogy maga Szilágyi is meglepődött – abba is hagyta az éneklést.
Az alábbi YouTube-videón a londonihoz hasonló előadás hallható:
Más nemzetek himnuszait is átírták
A BBC tudósítása szerint az olimpián részt vevő több mint kétszáz nemzet himnuszát a Londoni Filharmonikus Zenekar vette fel még tavaly év végén, az Abbey Road Studiosban, összesen 52 óra alatt. Ez azt jelenti, hogy egy-egy himnusz felvételére a zenészeknek mindössze 10-12 percük volt, vagyis blattolniuk kellett. A himnuszokhoz "kreatívan nyúltak hozzá": a mindössze 18 másodperces ugandai himnuszt például meghosszabbították, a több mint 7 perces uruguayit viszont "nagyon meg kellett szerkeszteniük".
Vázsonyi János zenész, szaxofonművész is értetlenül állt a londoni jelenség előtt: mint elmondta, a kérdéses két sort egy szexttel (hat hangközzel) följebb játszotta a kelleténél a zenekar, de azt nem tudni, miért – szerinte lehet, hogy ebben a változatban jobban tetszett a zenészeknek...
Zoom
"Az olimpiai díjátadón hallott magyar himnusz közvetlenül a Nyújts feléje rész után, a védő kart-tól volt hibás – írta Erős Csaba zeneszerző. – A védő kart sor alatt a zenekari hangszerelésben tercmenet van, tehát a dallamot egy terccel lejjebb kíséri egy másik hangszer. Valószínűleg ez az alsó szólam egy oktávval feljebb volt lekottázva a zenészeknek, így egy szexttel magasabban szólt az eredeti dallamnál. Így vált – tévesen – egy belső szólam dallammá."
Réthelyi vagy a Haditengerészet a bűnös?
Többen felvetették, hogy a Londonban előadott Himnusz-változatnak köze lehet a Réthelyi Miklós nemzetierőforrás-miniszter által tavaly életbe léptetett módosításnak. Az viszont nem érinti a Himnusz dallamát, csak a hangnemét: az akkor módosított változat "a könnyebb énekelhetőség kedvéért" egyszerűen lejjebb (mélyebben) kezdődik, mint az eredeti, Erkel-féle változat.
A legvalószínűbb lehetőség, hogy a Londoni Filharmonikusok az angol Wikipedián is elérhető, az USA Haditengerészetének zenekara által is előadott változatot vették alapul, amikor feljátszották a magyar himnuszt.
Frissítés: Himnuszcserét kért a magyar csapat
Az olimpiai csapat vezetése lecserélteti a magyar himnusznak azt a sajátos változatát, amelyet vasárnap játszottak Londonban Szilágyi Áron eredményhirdetésén. Ha lesz még aranyunk, már a helyes verziót fogják bejátszani.
A Magyar Olimpiai Bizottság közleménye szerint a küldöttség vezetése haladéktalanul kérte a helyenként nehezen felismerhető mű lecserélését, amit hétfőn a szervezőbizottság, a LOCOG nemzetközi igazgatója engedélyezett. A LOCOG azt ígérte, azonnal intézkednek, és teljesítik a magyar kérést.
A himnuszokat a londoni filharmonikusokkal (London Philarmonic Orchestra) vették fel még májusban. A zenekar honlapja szerint az Abbey Road stúdióban dolgoztak, a 205 himnuszt hat nap alatt vették fel, 15 ezer részletben. A szervezők szerint ennél a rohamtempónál elképzelhető, hogy hibák is becsúsztak.
(Index - Origó nyomán)