Izraelben eddig körülbelül hétezer koronavírus-fertőzöttről tudnak, de valószínűleg sokkal magasabb a számuk. A Maccabi Egészségpénztár egyik szakértője szerint az egyik ultraortodox városban, Bné Brakban alakulhat ki a járvány gócpontja, ahol egyes számítások szerint a lakosság 38 százaléka fertőzött lehet - írja Súlyos lehet a koronavírus-helyzet egy ultraortodox zsidó városban című cikkében az Index.
Az itt lakók a legutóbbi napokig csoportosan imádkoztak és tanultak, figyelmen kívül hagyva a gyülekezési tilalmat. A helyzeten csak ront, hogy a lakosok egy része nem tesztelteti magát, mert nem akar karanténban lenni a pészah (zsidó húsvét) alatt.
Zoom
Egy védőruhát viselő rendőr belép egy jesivába az izraeli Bné Brakban 2020. április 2-án (fotó: Jack Guez / AFP)
Ran Száár, a Maccabi Egészségvédelmi Intézet vezetője a Times of Israel cikke szerint az izraeli parlamentnek jelezte, hogy a Tel-Aviv egyik elővárosának számító, 200 ezer lakosú Bné Brakban több tízezer, tesztekkel eddig nem igazolt koronavírusos lehet. Száárék modellje szerint körülbelül 75 ezer emberről beszélnek, igaz,
eddig hivatalosan csak 900 fertőzöttet jelentettek a városból.
Azzal a világ legtöbb egészségügyi szakembere egyetért, hogy a statisztikákban közölteknél jóval több lehet a koronavírusos, de Száár arra nem világított rá, hogy náluk miért lenne ekkora nagyságrendű a különbség. Mindenesetre arra kérte a kormányt, hogy cselekedjen, mielőtt eldurvulna a helyzet.
Izraelt tekintve Bné Brak már így is kiemelkedik, ebből a városból jelentették a második legtöbb esetet, de lakosságszám-arányosan ez a település számít a legfertőzöttebbnek. Csütörtökön 173 új esetet jelentettek, egy nap alatt közel 25 százalékkal emelkedett a betegszám az egészségügyi minisztérium jelentése szerint, míg Izraelben 11 százalékos az átlagos növekedés. Izraelben összesen 7030 igazolt fertőzött van, és eddig 36 halálos áldozatot szedett a járvány.
A kórházigazgató egy hónapja figyelmeztetett
„Háborúban állunk. Egy hónappal ezelőtt figyelmeztettem rá, katasztrófa lesz a városban, ha nem szüntetjük be a gyülekezéseket, nem zárjuk be a zsinagógákat és a jesivákat. Akkor mindenki kiabált velem, hogyan merészelek ilyet mondani. Ma pedig már azt mondják, milyen kár, hogy nem hallgattak rám” – idézte a CNN Moti Ravidot, az egyik Bné Brak-i kórház igazgatóját.
Zoom
Rendőrök Bné Brakban 2020. április 2-án (fotó: Ilia Yefimovich / picture alliance / Getty Images)
Néhány napja ugyan életbe léptek kijárási tilalmak, és közösségi távolságtartást is bevezették, a népes családok és a nagy népsűrűség is indokolta ezt, de még mindig sokszor szegik meg ezeket a szabályokat: vallási okokból, imádkozásra sokan gyűlnek össze egy helyen. A tiltások ellenére nem zártak be a vallási iskolák. A vírus terjedését az ünnepségek, lakodalmak és temetések is segíthetik, mert esetenként több száz ember is összegyűlhet ezeken, pedig a szabályok most maximum tíz ember gyülekezését engedélyezik.
Izraelben és a világ más ultraortodox közösségeiben (például New Yorkban) is gyorsan terjed a vírus, Modiin Illitben egy nap alatt 18, Eladban 35 százalékos növekedést regisztráltak, igaz, esetszámban nem volt óriási az ugrás. Jeruzsálemben viszont már közel ezer igazoltan fertőzött van, és itt is az ultraortodoxok körében lehet sok eset.
Magát az egészségügyi minisztert, Jákob Litzmant is koronavírussal diagnosztizálták. A miniszter saját rendeletét szegte meg, három nappal kihirdetése után, írja a Times of Israel. Litzman szemtanúk szerint egy közös imádkozáson vett részt, ahol a résztvevők próbáltak távolságot tartani egymástól, de másfél órát azért együtt töltöttek összezárva. Hétfőn aztán az egyik zsinagógában is látták imádkozni. A miniszter hivatala ugyanakkor tagadta, hogy Litzman megszegte volna a korlátozásokat. A politikus miatt viszont a kormány nagy részének karanténba kellett vonulnia, maga Benjámin Netanjahu miniszterelnök is így tett.
A parlament koronavírus-munkacsoportját vezető Ofer Selah arról beszélt, hogy Bné Brak azért veszélyeztetett, mert nagyon sok idős él a településen, és ha nem készülnek fel, rengeteg halálesettel számolhatnak.
A városban próbálták növelni a tesztelések számát, de az egészségügyi szervezetek ellenállásba ütköztek, az ultraortodoxok egy része nem veti magát alá a vizsgálatnak, mert attól tart, hogy karanténba kerül, és így ki kéne hagynia az egy héten át tartó pészahot. Selah szerint határozottabb kormányzati intézkedésekre, akár a város lezárására is szükség lehet, ha meg akarják állítani a járvány terjedését.
Zoom
Tesztet végeznek egy Bnei Brakban élő férfin Ramat Gan városában 2020. március 31-én (fotó: Jack Guez / AFP)
Szerdán Netanjahu jelentette be, hogy szigorúan korlátozzák a Bné Brakba való be- és kiutazást, a betegeket pedig kihozzák, speciális orvosi hotelekben helyezik el őket, hogy ne fertőzzék meg a családtagjaikat. A teljes lezárás ötlete ellen a város polgármestere, Avraham Rubinstein is ágált, erről a Times of Israel is írt, szerinte nem lehet börtönné vagy egy új gettóvá tenni Bné Brakot.
Kövekkel is dobáltak rendőröket
Az ultraortodox negyedek olykor így is háborús képet mutatnak, rendőrök járják a várost, próbálják feloszlatni a nagyobb csoportosulásokat, és időnként erővel kell elvezetniük koronavírussal fertőzötteket. A rendőrökre hol köveket dobálnak, hol „nácik, gyilkosok" szidalmakat vágnak a fejükhöz a CNN cikke szerint.
A háredi közösségek nem igazán együttműködőek, vallási világuk erőszakos támadásaként élik meg az állami szabályozást, nem akarják feladni az autonómiájukat, az általános elképzelésük az, hogy ha azt csinálják, amit a megelőző kétszáz évben, akkor a külvilágtól is védve lesznek. A Tóra és saját szabályaik követése mindenen átsegíti őket. Hogy a rabbinizmus milyen erős lábakon áll, arra a Háárec újságírója is rávilágított, felidézve, hogy az 1991-es öbölválság idején sem zárták be iskoláikat, hogy majd a Tóra-tanulmányozás megvédi őket Szaddám Huszein rakétáitól.
Zoom
Rendőrök Bné Brak határában 2020. április 3-án (fotó: Ilan Rosenberg / Reuters)
A tájékoztatás is eleve nehézségekbe ütközik, mert az ultraortodoxok nem használják az internetet, a televíziót és a mobiltelefonokat, így ezekben a negyedekben plakátokon próbálják felhívni a figyelmet a járványveszélyre és a követendő normákra. Azért a háredi sem homogén csoport, az egyik vezető rabbi, Háim Kanievsky arra szólította fel híveit, hogy kövessék a kormány utasításait, sőt még azt is megengedte, hogy sábátkor, amikor egyébként szigorúan tilos az elektromos eszközök és a modern technológia használata,
felvehessék a telefonjukat, ha a koronavírusteszt eredményére várnak.
Kanievsky kiállása figyelemre méltó, korábban még ő is azt mondta, hogy a járvány ellenére továbbra is közösen tanulmányozzák a Tórát a hívek.
Az Index cikke után nézzünk meg egy öntudatosan nácizó és köhögő kis háredi huligánt:
 
 
Korábban írtuk: