A koronavírus-fertőzötteknek elkülönített kórházi helyek több mint háromnegyede betelt már Romániában és a fertőzések gyorsuló üteme miatt az ország jelentős részében korlátozásokat vezettek be, ugyanakkor Bukarestben idén is megtartották a Szent Demeter-napi nagyszabású zarándoklatot, az országos járványügyi operatív törzs (CNSU) pedig hétfőn a dohányosoknak tett engedménnyel lazított az óvintézkedések szigorán.
Miután az ortodox egyház hangos tiltakozását váltották ki azok a tiltások, amelyekkel a kormány az október elején Jászvásáron (Iasi) tartott Szent Paraschiva (Szent Piroska) zarándoklat járványügyi kockázatát próbálta korlátozni, a Szaloniki Szent Demeter ókeresztény vértanú tiszteletére hétfőre (és az előző két napra) meghirdetett bukaresti ünnepséget már meg sem próbálták megakadályozni a hatóságok.
Bár a jászvásári zarándoklat esetében az egyház a vallásszabadság megsértéseként értékelte azt, hogy a hatóságok betiltották (de megakadályozni nem tudták), hogy más megyékből érkezők is részt vegyenek az egyházi ünnepségen, Bukarestben a szervezők már csak a fővárosi személyigazolvánnyal rendelkezőket engedték a Szent Demeter-ereklye közelébe, az ereklyét elfedő üveglapot önkéntesek fertőtlenítették, a védőmaszkban sorban álló híveket pedig - több kevesebb sikerrel - megpróbálták rávenni, hogy ne tolongjanak, hanem tartsák be a másfél méteres biztonsági távolságot.
A december 6-i parlamenti választásokra készülő hatóságok a dohányosoknak is engedményt tettek. A CNSU hétfőn hozott határozatában lehetővé tette, hogy azokon a településeken, ahol a magas fertőzési kockázat miatt mindenütt kötelezővé tették a maszkviselést, rövid időre eltávolítsák a maszkot azok, akik a szabadban dohányoznak, sportolnak, a kerthelyiségeken kívül ételt, italt fogyasztanak, ha legalább kétméteres távolságot tartanak másoktól.
Romániában hétfőn meghaladta az 54 ezret a nyilvántartott aktív fertőzöttek, és a 10 700-at a kórházban kezelt Covid-19-ben szenvedő betegek száma. Immár több mint 800 súlyos állapotban lévő fertőzöttet ápolnak az intenzív osztályokon, ahol a fertőzöttek számára elkülönített helyek több mint háromnegyede betelt. A hétfői jelentésben a szokásosnál jóval kevesebb (8700) vasárnap elvégzett teszt kiértékelése nyomán 2844-gyel emelkedett a romániai fertőzöttek és 79-cel a halálos áldozatok száma. Újabb rekordot döntött a pozitív tesztek aránya: csaknem minden harmadik teszt pozitívnak bizonyult.
(MTI)