A kazahsztáni hatóságok bejelentették, hogy elfogadják a magyar, a thaiföldi és a mongol védettségi igazolványt, oltási útlevelet - derült ki az egészségügyi miniszterhelyettes, Erlan Kijaszov országos tisztifőorvos által szombaton kiadott rendeletéből.
A dokumentum értelmében az egészségügyi és járványügyi ellenőrző szervek a határátkelőhelyeken utasítást kapnak arra, hogy a három ország állampolgárait a védettségi igazolványok felmutatása mellett beengedjék Kazahsztánba.
Zoom
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Mukhtar Tileuberdi kazah külügyminiszterrel Nur-Szultanban (illusztráció; kép: KKM)
A rendeletben a hatóságok egyben szakmai ajánlásokat tettek a lakosság beoltására, valamint a vakcinák tárolására és szállítására.
Kazahsztánban február elsején kezdődött el az oltási kampány az orosz Szputnyik V-védőoltással. Április 26-ától megindult a koronavírus ellen helyben kifejlesztett vakcina, a KazVak beadása is.
Emellett április végén a kazah Nemzeti Jóléti Alapítvány a kínai Sinopharm gyógyszeripari vállalattól egymillió adag HayatVax típusú védőoltást vásárolt. Ezen kívül június elején az országba érkezett a kínai Sinovac Biotech gyógyszerpari cég által gyártott CoronaVac-védőoltás első félmilliós szállítmánya.
A koronavirus.gov. hu szerdán arról számolt be, hogy már tizenhárom országgal született megállapodás az oltási igazolványok kölcsönös elismeréséről - a Magyarországon használt valamennyi vakcinával történt oltás esetében -, valamint egymás állampolgárainak beengedéséről. Ezek az országok Bahrein, Ciprus, Csehország, Észak-Macedónia, Georgia (helyesen: Grúzia - a szerk.), Horvátország, Moldova, Mongólia, Montenegró, Szerbia, az ún. Szlovákia, Szlovénia és Törökország.
(MTI nyomán)
Kapcsolódó: