A The Centre for Media Monitoring (CFMM) nevű szerveződés képviselői konkrét példákon keresztül mutatták be a konferencián, miképpen bagatellizálják, vagy éppen hallgatják el a vezető nyugati médiumok a népirtás nyilvánvaló tényeit. Faisal Hanif, a CFMM egyik vezetője szerint a BBC az elmúlt esztendőben több mint száz alkalommal tiltotta meg a tudósításokban a genocídiumra történő utalásokat. Omar al-Ghazzi, a London School of Economics Média és Kommunikáció Tanszékének docense a „történelem ellen viselt háborúnak” nevezte a nyugati fősodratú médiában a gázai vérontásról bemutatott torz képet. Mint mondta, a hírközlő eszközök teljesen hamis narratívája alapján fognak a jövő nemzedékek visszatekinteni a Gázai övezetben lezajlott eseményekre. (Más szavakkal megfogalmazva: a győztesek írják a történelmet. Vajon korunk történészei milyen torz és hazug információk és tudósítások alapján mutatják be például a második világháború számos eseményét?)

A konferencián szó esett a nyelvi manipuláció tipikus megnyilvánulásairól is. Faisal Hanif rámutatott arra, hogy például a „mészárlás” („massacre”) szót 18-szor gyakrabban használják a BBC riportjaiban és híreiben a Hamász izraeliek elleni támadásaira vonatkoztatva, mint az izraeliek (összehasonlíthatatlanul több áldozatot követelő) erőszakos fellépéseivel összefüggésben. Mindez a gázai eseményekkel kapcsolatos súlyos elfogultságot és az izraeli kormány álláspontjának feltétlen elfogadását tükrözi – mutatott rá Hanif.

Rachel Shabi brit-izraeli újságíró arra hívta fel a figyelmet, hogy Izrael következetesen „biztonsági szempontokra” hivatkozva tiltja meg külföldi médiamunkások belépését a Gázai övezetbe, ugyanakkor a palesztin újságírókat a Hamászhoz fűződő kapcsolataik miatt kárhoztatja. (És tegyük hozzá: ugyancsak erre hivatkozva gyilkolják meg őket.) Shabi éles kritikával illette a nyugati médiumokat, mivel minden kétség nélkül elfogadják az izraeli propagandát a Gázai övezetben ténykedő palesztin, illetve az oda belépni nem engedett külföldi újságírókra vonatkozóan. „Alaposan belesétáltak ebbe a csapdába, anélkül, hogy észrevették volna” – tette hozzá a szókimondó brit-izraeli újságíró hölgy. (A helyzet persze valójában ennél is rosszabb: felső parancsra, utasításra, a lehetséges egzisztenciális következmények miatt hazudoznak, beszélnek mellé újságírók, elemzők, történészek, politikusok elsősorban a gázai, de egyre inkább a ciszjordániai palesztinokat sújtó rémségekkel kapcsolatban.) Rachel Shabi szerint továbbá a palesztinok szenvedéseit gyakran jelentéktelennek, elhanyagolhatónak állítják be a hírközlő eszközökben. „A média nem csupán kizárja a palesztinokat a tudósításokból, de amikor néha (nagy ritkán, teszem hozzá) meg is szólalnak, bűnösként, saját szenvedéseik megbízhatatlan, hiteltelen elmesélőjeként mutatják be őket” – mutatott rá Rachel Shabi.

Avi Shlaim történész is alighanem a lényegre tapintott, amikor az izraeli médiastratégiát „agresszív propagandakampányként” jellemezte, melynek legfőbb célja az izraeli kormányzatot és hadsereget érintő mindenfajta kritika elfojtása, az ellenvéleményeket megfogalmazók antiszemitának bélyegzése révén.

Martin Shaw professzor, aki vezető szaktekintély a háborúk és a népirtások kutatása terén, annak a véleményének adott hangot, hogy ez a fajta izraeli médiastratégia a „genocídium tagadás harmadik formája”, egyfajta „implikatív tagadás”, amikor is az események résztvevői (tettesek és áldozatok) elismerik ugyan a rémtettek bekövetkeztét, azonban senki nem tesz semmit a vérontás megállítása érdekében. „A média elkezdett ugyan lassan mozdulni, változni, azonban még mindig messze a valóság mögött kullog. De még amikor a kormányok és a hírközlő eszközök el is ismerik a Gázai övezetben zajló népirtás tényét, akkor sem tesznek semmit annak megfékezése céljából” – jelentette ki a professzor. (Amihez hozzátehetjük: sem a budapesti kormány, sem a hazai fősodratú média egyetlen részlege sem nevezi genocídiumnak a gázai öldöklést.)

Martin Shaw a továbbiakban rámutatott: a gyönyörű retorikai fordulatok, mint például a „védelem felelőssége”, a „humanitárius beavatkozás” és hasonló magasröptű szlogenek hangoztatásának ideje lejárt. „A hatalmasok azt teszik, amit akarnak, anélkül, hogy szép szavak mögé kellene rejteni cselekedeteiket” – fejtegette a professzor. A fentebb már említett Omar Al-Ghazzi pedig Martin Shaw kijelentéseivel egyetértett, de hozzátette: álláspontja szerint a Nyugat továbbra is uralja a „nyelvet és a történelmi narratívát”, önmagát az egyedüli „morális döntőbíró” szerepébe helyezve.

A konferencián több felszólaló is összekapcsolta a nyugati média bűnrészességét bizonyos geopolitikai törekvésekkel. Wadah Khanfar, az isztambuli székhelyű, politikai, gazdasági és szociális kérdésekkel foglalkozó Al-Sharq Forum elnevezésű szervezet elnöke (és az al-Dzsazíra hírtelevízió egykori igazgatója) arra hívta fel a figyelmet, hogy a Nyugat továbbra is egy „új Közel-Kelet megteremtésén fáradozik”, mindeközben pedig az arab érdekeket, törekvéseket mellőzi a régió jövőjének alakítása során. Khanfar kiemelte Benjamin Netanjahu miniszterelnök szerepét, aki szerinte „kiváltképpen arrogánsan” hangoztatja, hogy ő egyedül fogja megtervezni az „új Közel-Keletet”.

A rendezvényen felszólalók figyelmeztettek: az Izrael számára biztosított büntetlenség tovább fogja destabilizálni a régiót. Wadah Khanfar szerint a folyamatban lévő háborúk (Izrael és a palesztinok, valamint a húszik, a Hezbollah közt) egy „újabb sötét korszakba taszíthatják bele a világot”. Az Irán elleni izraeli légicsapások az eszkaláció veszélyének komolyságára figyelmeztetnek, mindez egyúttal vagy az atomfegyvermentes Közel-Kelet létrejöttéhez, vagy pedig a nukleáris elrettentés elfogadásához vezet – tette hozzá Khanfar. (Magyarán: vagy Iránnak, esetleg másoknak is lehet a térségben atomfegyverük, vagy senkinek ne legyen, de akkor Izraelnek sem!)

A konferencián megjelent Daniel Levy korábbi izraeli diplomata is, aki szintén megkérdőjelezte Izrael hosszú távú stratégiájának életképességét, amely – mint mondta - az országot az összeomlás küszöbére juttathatja. „Ez már a harmadik zsidó királyság?” – tette fel némiképp különös kérdést. Levy jogilag és stratégiailag is tévesnek nevezte továbbá a Nyugat Iránnal kapcsolatos politikáját is, mondván, tévedés azt gondolni, hogy Irán „megsemmisítését” követően beköszönt a béke a térségben. Továbbá az egykori izraeli diplomata felhívta a figyelmet az „izraeliek körében növekvő ellenérzésekre a katonai szolgálattal kapcsolatban”. „Széles körű kiábrándultság tapasztalható. Egyre több és több izraeli tekint úgy ezekre a (háborús) fellépésekre, mint amelyek elvezetik az országot oda, ahonnan már nem lesz visszaút” – fejtegette Daniel Levy.

Számos felszólaló figyelmeztetett: Izrael cselekedetei a nemzetközi rendszer alapjait ássák alá. Tayab Ali, az ICJP igazgatója szerint a nemzetközi jogi keretek és szabályok „elvben kiválóak, azonban a gyakorlatban egyoldalúan, részrehajlóan alkalmazzák azokat”. „Ez a részrehajlás, megkülönböztetés megerősíti Izrael hitét abban, hogy a jogai mindig biztosítva és védelmezve lesznek – még akkor is, ha erőszakot alkalmaznak a palesztinokkal szemben” – tette hozzá. Az Irán elleni izraeli légicsapásokat a nemzetközi jog egyértelmű megsértésnek nevezte. „A közvélemény növekvő kiábrándultsága – még Izraelen belül is – azt mutatja, hogy a katonai akciók hivatalos magyarázatai egyre kevésbé győzik meg az embereket” – jelentette ki Tayab Ali, a Gázai övezetben immár 20 hónapja zajló vérontás, valamint más közel-keleti események hivatalos nyugati narratíváját vizsgálat tárgyává tévő londoni konferenciát szervező szervezet igazgatója.

Gergely Bence - Middle East Eye nyomán