Méltó még a nevére?A Rádió új vezetése első lépésben megszabadult a magyarul szépen beszélő, értékes műsorokat készítő munkatársaktól, mint például Németh Miklós Attilától, Haeffler Andrástól, Nagy Katalintól, Sediánszky Jánostól. Ne feledjük, kiváló szakemberekről volt szó, távozásuk a rádiótól eleve minőségromlást jelentett: műsorban, hangban egyaránt. A mostani, második, "csoportos elbocsátási hullám" sem tekinthető pénzügyi karcsúsításnak vagy szakmai színvonalemelésnek. Sokkal inkább további tisztogatásnak, a be nem simulók eltávolításának, értékrend váltásnak.

Hiszen ha takarékoskodás indokolná az elbocsátásokat, akkor nem lenne ugyanakkor tömeges felvétel. Pedig minden nap újabb és újabb szerkesztők, műsorvezetők és bemondók bukkannak fel. A közös vonás az új hangokban, hogy hamisan szólnak: erőltetve "jópofiznak", bakiznak, énekelnek, és többüknek fogalma sincs a legegyszerűbb külföldi szavak kiejtéséről sem. Úgy tűnik, már nincs szükség mikrofonengedélyre.

Szegény Fischer tanár úr valószínüleg forog a sírjában. Az újonnan megjelentek mellett kiemelkedő szerepet kaptak olyan, korábban egyértelműen liberális töltetű műsorok, mint például a Gondolat-jel korábbi vezetője, Szénási Sándor, aki a PMobil vezetőjével, Schuszter Lóránttal készített interjújában azonnal le is tette a névjegyét. A közszolgálatiságot megszégyenítő módon, csúsztatások egymás utániságával, saját gyűlölködő véleményét nem is leplezve próbálta Schuszter Lóránt szájába adni, hogy Olaszliszkán egy szélsőséges, rasszista tömeg hallgatta a PMobil koncertjét.

Nem kell rádiós szakembernek, elég csupán józan, objektív hallgatónak lenni ahhoz, hogy feltűnjön az a nyilvánvaló és tudatos érték-változtatás, amelynek a lényege az, hogy a jobboldali riportalanyt szét lehet cincálni, a balliberálisokat meg áhítattal kell hallgatni, és akármilyen képtelenséget állítanak, arra nem illik rákérdezni. Ezen kívül pedig, hogy mindegy mit és hogyan mond a riporter, csak fecsegjen erről-arról, még akkor is, ha később kiderül, a hír nem volt igaz vagy nem volt egészen korrekt. Éppen úgy, ahogyan a kormány teszi.

Ez a Kossuth Rádió új hangja. Az unos-untalan ismételt, idegesítő reklámszöveg, a "Kossuth Rádió a szavak ereje" szlogen pedig tartalmatlan, nem mond semmit. Hiszen ennek az új műsorszerkezetnek és az ezt megjelenítő új hangoknak nem az ereje, hanem sokkal inkább az erölködése a feltűnő: a nagyon mást akarás, aminek az egyedüli közös része a korábbi értékek erőszakos kiirtása, és a neoliberális tónus felhangosítása. Ez az új műsor egyre inkább hallgathatatlan, az uralkodó politika kiszolgálója. Ha a balliberális hatalom valamit is adna a látszatra, akkor legalább leplezni próbálná ezt a nyilvánvaló hatalomátvételt, ami ebben a nyílt formájában csak újabb bizonyítékát adja a Freedom House legutóbbi jelentésének, amely szerint Magyarországon gyengült a demokrácia.

A demokrácia-deficit növekedés egyik nyilvánvaló jele a média nyilt megszállása. Ezt mutatja az is, hogy a Vasárnapi Újság műsorban megszüntették a betelefonálást: kizárva ezzel a hallgatói vélemény-nyilvánítás lehetőségét.

Egyébként sem kíváncsi a Rádió vezetése a hallgatók véleményére. A változásokkal kapcsolatban sem előzetes, sem utólagos felmérés eddig nem történt. Pedig, ha kíváncsiak lennének a hallgatók véleményére, akkor megtudhatnák, hogy a Kossuth Adó korábbi hallgatóinak többsége, fel van háborodva, és ezért egyre többen fordulnak el tőle. És ezen az sem változtat, hogy az új vezetés egy bántóan neoliberálist, Farkasházit is eltávolított. Lehet, hogy itt lenne az ideje a névváltoztatásnak is. Igaz, Kossuth liberális politikus volt: de demokratikus nemzeti liberális és nem diktatórikus neoliberális.

Dr. Csath Magdolna - Barikád.hu

** ** ** ** ** ** ** ** **

Javaslom vonassuk vissza ezt a nevet ettől a szennyáradattól. A jelenlegi adót csak interneten lehessen hallgatni, Herzl néven ,mint jelenleg a többi igaz MAGYAR adót.

A Herzl Rádiót támogassák csak a zsidók. Szlogenje, áthallással a jelenleg a Kossuthon hallhatóval: "Herzl Rádió, a SzarDéeSz (copyright by Adorján András) ereje.

J. P.