Hogy ez miért van mindmáig így, erre számos választ adhatnánk, cikkünk során csak a legfontosabbakat fogjuk érinteni. Maga a közterületek, esetleg intézmények átnevezése látszólag nem tartozik a legegetrengetőbb politikai feladatok közé, valamiért mégis úgy tűnik, hogy a jelenlegi kormányzat abszolút nem tesz komolyabb erőfeszítéseket e téren. Itt szeretném leszögezni a korrektség jegyében, hogy tudok hozni pozitív példákat is, például egy megyeszékhelyről, ahol jelen sorok írója is lakik. Ebben a városban már minden ilyen jellegű közterületet sikerült átnevezni az elmúlt években.

Az első számú válasz, s úgy gondolom, maga a probléma innen gyökerezik, az az emlékezetpolitika jelentős elhanyagolása a kormánypárt részéről. Tudom-tudom, ők most inkább a Brüsszellel vívott csatákkal vannak elfoglalva, elsősorban a jelenben élnek és mozognak, de sosem győztem elégszer hangsúlyozni, ahol lehetőségem nyílott rá, hogy csak egészséges múlttal, tiszta öntudattal rendelkező emberekre lehet szilárd jövőt építeni. Ebbe pedig nem fér bele az, hogy megtűrjük az országot megnyomorító, kisemmiző vörös ideológiához köthető neveket. Itt jegyezném meg, hogy a kormányzat az emlékezetpolitika mellett a kultúrát, mint olyat, szinte mindmáig baloldali kézben hagyta. Születtek az elmúlt években például olyan színdarabok, amelyek a liberalizmus ellenpólusaként a jobboldali értékeket viszik színpadra? Hasonló hibát a Horthy-rendszerben is elkövettek, táptalajt adva ezzel a baloldali erőknek...Végül a kört bezárva pedig, sok helyen hasonló a helyzet a felsőoktatás területén is.

Második pontként említsük meg a megfelelési kényszert. Európa-szerte, a magukat jobboldalinak aposztrofáló pártoknál is fel-feltűnik egyfajta kisebb-nagyobb mértékű megfelelési kényszer, politikai korrektség. Noha három évtized telt már el a rendszerváltás óta, valami oknál fogva soha senki nem lett megbüntetve, elszámoltatva azóta sem (ez természetesen igaz az azóta regnált baloldali kormányok alatt elkövetett gaztettekre is). Ahol ilyen szinten semmi nem történt ennek irányába, hogyan is várhatnánk, hogy a közterületekkel kapcsolatban más legyen a helyzet?

Harmadik válaszként a kényelmet mondanám, amely szorosan összefügg az előzővel. A demokráciában a politikai játszmákat szavazatokért játsszák, s ennek az oltárán számos olyan ügy van feláldozva, amely lehet, hogy nem hozna, sőt, vinne szavazatokat, de annak nemes mivoltát nem lehet megkérdőjelezni. Konkrét példát hozva, nem biztos, hogy XY lumpenproletár elégedett lenne, ha egy „felesleges” átnevezés miatt egy pár órát az okmányirodában kéne töltenie a drága életéből. Elégedetlenségét persze rögtön a mindenkori kormányzat kritizálásával fejezné ki, ami a demokraták számára hosszú távon „veszélyes” lehet, ha a következő választáson is nyerni szeretnének.

A felsoroltakon túl természetesen számos más oka is lehet a téma elhanyagolásának, én azonban ezeket tartottam a legfontosabbaknak és kiemelendőknek. Nem kívánom viszont nyitva hagyni a kérdést, így röviden arra is megpróbálok választ adni, milyen úton-módon érhető el tartós változás.

Az első pontban említett területeket nem szabad elhanyagolni/vissza kell szerezni, amelyek mentén az emberek szélesebb tömegeivel lehet megismertetni például azt, miért is fontos az ilyen közterület nevek eltüntetése. Ennek egy magasabb foka, amikor a helyes megismerés hatására már maguk az emberek szeretnének változást, és ők maguk kezdeményezik a szóban forgó területek átnevezését.

Ezen a ponton ragadnám meg az alkalmat, hogy gratuláljak a Mi Hazánk Ifjai kezdeményezéséhez, amely az átnevezés melletti harcban a lakosságot megmozgatva és bevonva kívánnak eredményt elérni az ügyben.

Ahhoz, hogy a kommunizmus nevű pestissel végleg leszámoljunk, még a legutolsó falu legutolsó vörös utcanév tábláját is el kell tüntetnünk!

Ábrahám Barnabás - Kuruc.info