Egészen bámulatos mestermunkával örvendeztette meg a világ műértőit egy fiatal olasz festőművész, aki a katolikus liturgia témáinak avatott és kiemelkedően tehetséges képi megjelenítője. A témaválasztásában alkalmanként ikonoklaszta, stílusában a legnagyobb barokk mestereket idéző, technikájában pedig egy Leonardo da Vincihez vagy egy Munkácsy Mihályhoz méltóan bravúros ecsetkezelésű Giovanni Gasparro ezúttal a zsidó rituális gyilkosság áldozatául esett Trentói Szent Simonka mártíriumát ábrázolta döbbenetes atmoszférájú, szinte fotografikusan élethű, 225x150 centiméteres olajfestményén (Martirio di San Simonino da Trento (Simone Unverdorben), per omicidio rituale ebraico). A dél-olaszországi Bari városában alkotó, 36 éves művész munkásságát hazáján kívül több külföldi kiállításon is megcsodálhatták az elmúlt 20 évben, például 2009-ben Párizsban egyéni kiállításon, 2011-ben pedig a velencei Biennálén, számos elismeréssel és művészeti díjjal honorálva, 2013-ban például a „fiatal és tehetséges művészeket” jutalmazó rangos Pio Alferano-díjjal.
A festmény témáját egy valós történelmi eseménysor ihlette. Az itáliai Trento városában 1475. március 21-én (vagy 24-én), a zsidó húsvét (pészah) környékén eltűnt a hároméves Simone Unverdorben (vagy Lomferdorm), akinek a holttestére három nappal később történetesen a helyi zsidók vezetője, egy Nürnbergi Sámuel (Samuel di Seligman) nevű uzsorás háza melletti kanálisban (más források szerint a raktárán keresztül folyó vízmosásban) bukkantak rá. Ezután az inkvizíció vette kezelésbe az összes zsidót, mintegy két tucatot, akik az akkoriban szokásos – és nemcsak zsidók, hanem eretnekséggel vagy köztörvényes bűncselekménnyel vádolt keresztények esetében is alkalmazott – szelíden rábeszélő tortúra hatására végül töredelmesen meggyónták a bűnüket, miszerint azért ölték meg a kisdedet, hogy vérét a húsvéti macesz sütéséhez használják fel. Bűnperük eredményeként, amelyben egy Giovanni da Feltre nevű neofita (keresztény hitre tért zsidó) is megerősítette, hogy húsvétkor egyes askenázi zsidó közösségekben szokás volt keresztény vért inni borral összekeverve, tizennégy (vagy tizenöt) zsidó férfi máglyák közbeiktatásával tért meg Jahvéhez.
Nyilván mondani sem kell, mert a Kuruc.info felvilágosult olvasótábora nagyon is tisztában van vele, hogy a „vérvád” csupán egy összeesküvés-elmélet, amelyet antiszemita gojok és öngyűlölő zsidók vagy kitért zsidók koholtak a semmiből az évezredek folyamán az ókortól napjainkig, bármiféle fantáziabeli és földrajzi határ nélkül, gyakran részletekbe menően megegyező elemekkel, nyilván telepátia útján egyeztetve a történeteiket – Apión, az időszámításunk kezdetén élt egyiptomi görög szofistától Ónody Géza országgyűlési képviselőn, a tiszaeszlári bűnügy „felplankolóján” keresztül Ariel Toaff izraeli nyugalmazott egyetemi tanárig. Ez utóbbi Véres húsvét – Középkori zsidó rituális gyilkosságok Európában? (2008) c. könyvét részben éppen Trentói Simonka esete ihlette.
Ami a kisfiú utóéletét illeti, e tekintetben „nüansznyi” eltérés tapasztalható a zsidó, illetve a nem zsidó források között. Az előbbiek nevében – Gasparro festménye kapcsán – megszólaló Aaron Reich, a The Jerusalem Post láthatóan alapos felkészültségű skriblere
szerint „a Vatikán IV. Sixtus pápa alatt megtagadta tőle a mártírságot, és nem volt hajlandó szentté avatni”, majd a gyöngébb felfogóképességű olvasói kedvéért ismét nyomatékosítja, hogy „igazán sohasem avatta szentté az egyház. Ezt 1755-ben világossá tette XIV. Benedek pápa egyik hivatalos levele.”
Mivel a zsidók egyik legfőbb erőssége, mondhatni genetikailag kódolt erénye köztudomásúlag az igazmondás, amelynek – Schopenhauer sommás és teljesen alaptalan véleményével szemben, miszerint „a hazugság nagymesterei” lennének – a történelem folyamán megingathatatlan következetességgel újra és újra tanújelét adták, elég csak az Ószövetség régészetileg és történettudományilag mindenben alátámasztott történeteire vagy a holokauszttúlélők abszolút megbízható és életszerű visszaemlékezéseire utalni, így aztán az égvilágon semmi okunk sincs kételkedni Aaron Reich információjának hitelességében.
Pusztán az érdekesség kedvéért nem árt megismernünk a gojok verzióját is Trentói Simonka kapcsán. Nem mintha bármi jelentősége lenne, hiszen egy sekecnek, ahogyan az askenázik egymás között előszeretettel becézték (becézik?) az „undorító nem zsidókat”, metafizikailag sohasem lehet igaza Jahve választottjával szemben, még akkor sem, ha az antiszemita tények történetesen őt igazolják. Lássuk tehát, hogy mit mond a katolikus ügyekben viszonylag jól értesültnek mondható olasz nyelvű szakirodalom a tematikus olasz Wikipedia-
szócikk által idézve: „IV. Sixtus pápa legátusa, akit a helyi püspök hívott a bűnper felügyeletére, nyíltan állást foglalt a zsidók meglapozatlan megvádolása ellen. A pápa azonnal megtiltotta Simonka boldogként való tiszteletét. A pápai tiltás ellenére Simonka kultusza gyorsan terjedt… egy nagy szónoki képességgel megáldott franciskánus prédikátornak, Michele Carcanónak is köszönhetően, aki a prédikációiban terjesztette Simonka kultuszát … Így ugyanez a pápa, IV. Sixtus végül kijelentette, hogy a bűnper korrekt módon zajlott. A Szentszék 1588-ban hivatalosan elismerte Simonka helyi kultuszát…” [...] „XIV. Benedek pápa 1755. február 22-i pápai bullája megerősítette a bűnper érvényességét, a Simonkának szánt nyilvános kultusz" korrektségét, és ismét azt állította, hogy mártíromsága a »Krisztus hitét gyűlölő zsidók« keze által következett be.”
Ugyancsak az érdekesség kedvéért lássuk, hogy mit mond a katolikus ügyekben szintén viszonylag jól értesültnek mondható német nyelvű szakirodalom ugyancsak a tematikus francia Wikipedia-
szócikk által idézve: „Az ifjú Trentói Simon kultusza elterjedt Itália- és Németország-szerte, és 1588-ban V. Sixtus pápa megerősítette azt (ami megfelel egy boldoggá avatásnak), majd mártírnak, valamint az elrabolt és megkínzott áldozatok szent patrónusának proklamálja. Ugyanabban az évben a pápa kanonizálja (szentté avatja) őt, és jóváhagyja, hogy különleges misét mondjanak a „kis Simon” tiszteletére a trentói egyházmegyében.” Ugyanezt egyébként Ariel Toaff is megerősíti: „Az immár üdvözült kis Simont halála után száz évvel Rómában szentté avatták.” (I. m. 189. old.)
Összefoglalva: a zsidó Aaron Reich szerint a Vatikán nem avatta szentté Trentói Simonkát, a katolikus ügyekben elvileg jól értesültnek számító – de egy zsidóval szemben (a dialektika modern korra adaptált törvényszerűsége alapján) gyakorlatilag mégis a priori tévedésben leledző – nem zsidó (eo ispo antiszemita), illetve öngyűlölő zsidó források szerint viszont igen. Ez tehát az említett „nüansznyi” eltérés a két narratíva között. Szóra sem érdemes.
Tekintettel arra, hogy az eddigiekből logikusan következve csakis Aaron Reichnek lehet igaza, a vallási ünnepeket meghatározó liturgikus naptár alapját képező Római mártírológium (Martyrologium Romanum) évszázadokon át abban a tévhitben ringatta a katolikus híveket, hogy március 24-én Trentóban Szent Simonka, „a zsidók által kegyetlenül legyilkolt gyermek” (fanciullo trucidato crudelmente dai Giudei) kínszenvedését ünneplik.
Miután a II. vatikáni zsinat nyomán Jézus Krisztus megfeszíttetői átvették a hatalmat Jézus Krisztus anyaszentegyházában (is), VI. Pál pápa 1965. október 28-án sietett megfosztani Simonkát nemcsak a nem létező szentségétől, hanem a mártír státuszától is, akinek azonban sajnálatos és fölöttébb antiszemita módon továbbra is festmények, szobrok, medálok, domborművek, metszetek és könyvillusztrációk tucatjai őrzik az emlékét Európa-szerte. Ezek sorát bővítette most Giovanni Gasparro alkotása, amely azonban nem igazán nyerte el a zsidó művészetkedvelő körök osztatlan tetszését. Legalábbis az alábbi megnyilatkozások ezt valószínűsítik.
Sohrab Ahmari, a The Jew York Post katolizált zsidó vezércikkírója: „Undorító ennyi sok antiszemita sztereotípiát látni egyetlen festménybe tömve.” Abraham Foxman, a B’nai B’rith zsidó szabadkőműves páholy Rágalmazásellenes Liga nevű gojterrorizáló osztagának nyugalmazott kápója: „Egy új vírus látja el üzemanyaggal az antiszemitizmus régi vírusát.” Abraham Cooper rabbi, a Los Angeles-i Simon Wiesenthal Gojmegkoppasztó Központ társguruja: „Ez nem művészet, hanem gyűlölet.” Dov Hikind amerikai turbózsidó aktivista: „Egyenesen a középkorból! Visszatért a régi stílusú antiszemitizmus! Ismét tombolnak a vérvádak! A művész nyilvánvalóan rettenetesen beteg, de a katolikus egyháznak el kell ítélnie az antiszemitát, akinek a művészetét egykor dicsérte és kitüntette!” Dexter Van Zile amerikai keresztény cionista agitátor: „Giovanni Gasparro a vérvádat reklámozza, és a milánói zsidó közösség megjegyezte.” (Ez mintha burkolt fenyegetésnek tűnne – egy sábeszgoj közvetítésével…) Rob Levinson amerikai zsidó hivatalos háborús uszító: „Érdemes megjegyezni, hogy a tavaly húsvéti zsinagógai lövöldöző külön megemlítette Trentói Simont a támadás előtti gyűlölködő gyalázkodásában. Ez a művészi munka nem ártalmatlan.” (De majd a Moszad ártalmatlanítja, hiszen a szavakhoz hasonlóan a művészi munkák is ölhetnek...) Ester Moscato olaszországi zsidó hisztérika: Gasparro „munkája tele van zsidóellenes gyűlölettel, mintha szükségét érezné annak, hogy egy olyan időszakban, amikor az álhírek megőrülnek, leporoljon (hasonló álhíreket) a sötét és nyomasztó múltból.”
Most pedig a további szószaporítás helyett élvezzük inkább ezt a rendkívül szuggesztív, provokatívan gondolatébresztő és kortalanul örökérvényű műalkotást, amely egyébként időközben önálló életre kelt az internet antiszemita mémkészítő közösségében (amint azt néhány példával is illusztrálom) – remélhetőleg inspiratív ihletforrásként szolgálva a Kuruc.info művészi hajlamú olvasói számára is.
Hep Titusz – Kuruc.info
Kapcsolódó:
