Bezár!
2020. július 4., szombat, Ulrik napja van.
Vakbarát/mobil
Látogatottság
RSS
Fórum
CSS váltás
Friss hírek
22:34 Az orosz egészségügyi miniszter szerint februárig nem lehet visszatérni a normális élethez22:23 Kanada felmondja a kiadatási megállapodását Hongkonggal22:11 Megölik a nőstény medvét, amely két embert támadott meg az olasz Alpokban21:51 Törvényt hoztak Németországban a szénalapú energiatermelés fokozatos leállításáról21:37 Franciaországban vizsgálat indul a távozó miniszterelnök és volt egészségügyi miniszterei ellen21:22 Pancsolással próbálják siettetni a partra szállást az élősködők21:18 Több mint 48 ezer új fertőzöttet jelentettek Brazíliából21:06 Szlovéniában megerősítette parlamenti többségét a jobbközép koalíciós kormány20:47 Veneto tartományban emelkedett a reprodukciós ráta, ismét szigorítanak20:23 Módosítani kellett a Nemzetközi Űrállomás pályáját, hogy ne ütközzön űrszemétnek20:03 Amerika szövetségi ünnepének napján lép érvénybe az orosz alkotmánymódosítás19:30 Jövő péntektől hazánkból is karanténkötelezettség nélkül lehet Angliába utazni 19:19 Fotók és videó a borsodnádasdi gyilkosság helyszíni tárgyalásáról18:38 "Heroizmus" a nyugati világban18:04 Alig vált muzulmánná egy angol nő, máris székesegyházat, szállodát és metrót akart robbantani
24 óra legolvasottabbjai

Publicisztika, Elcsatolt részek :: :: Hozzászólások

Igor Matovič trianoni beszéde és a szlovák-magyar viszony konnacionalista szemmel

Reklám

Hallottunk már a szlovjákokról és mozgalmukról? Nem, nem elírás. Nem szlovák, hanem szlovják. Egy betűnyi a különbség, és a valóságban sem oly hatalmas, csupán annyi, a szlovjákok a szlovák nyelv egy archaikus típusát beszélték, amely átmenetet képez a lengyel, a kárpátaljai ruszin és az ukrán nyelvek között. A modern kori cseh és szlovák nyelvészek archaikus nyelvként kezelték, melyet nem érdemes továbbfejleszteni. Mindenesetre a múlt század elején mozgalomba szerveződtek, és az első világháborút követő zűrzavaros időszakban igen markáns törekvéseik is voltak.
De mit is akartak a „szlovjákok”?
Sőt, már az 1870-es években is léteztek. Szlovják nyelven jelentek meg iskolákban tankönyvek és más egyéb könyvek, az 1867–1918 közötti időszak a szlovják nyelv aranykora volt. Adalék a mozgalom történetében, hogy az USA-ban sok újságot és könyvet adtak ki ebben a nyelvjárásban. Magyarországon önálló lapot is indítottak Nasa Zastava (Zászlónk) néven, amelynek első száma 1907. október 27-én látott napvilágot Eperjesen, és 1918-ig adták ki. Területileg a mai Szlovákia keleti felére koncentrálódtak, és ami fontos adalék, inkább voltak magyarbarátok, mint a cseheké. A magyar kormányok igyekeztek is támogatni őket. Ezt azért érdemes kiemelni, mert abban az időben a szlovák népelemek inkább kerestek még saját identitásukat, mintsem rendelkeztek volna azzal, ha úgy tetszik, két malom között őrlődtek, és a történelem – szempontunkból sajnos – úgy hozta, a csehek tudták magukhoz kötni, megnyerni őket. A további történések pedig már más lapra tartoznak. A későbbi csehszlovák időszakban nem is bántak velük túl kegyesen, a hatóságok a szlovják újságokat és könyveket betiltották, így csak külföldön jelenhettek meg írások ezen a nyelven. A szlovák, ruszin és szlovják értelmiségiek is követeltek egyfajta autonómiát Csehszlovákiától, de nem kapták meg, mivel nem szolgálta volna a központosító állam céljait. Továbbá a csehek mindig emlékeztették a szlovákokat, hogy a magyar Felvidéket a cseh légiósok foglalták el, szlovákok elenyészőbb számban harcoltak, azok nagy arányban a monarchia kötelékében szolgáltak.
Zoom
Forrás: elsovilaghaboru.com
Ugyanis a szlovják mozgalom hitvallása az volt, mint olvassuk Dessewffy István visszaemlékezéseiben:
Az volt a nézetünk, hogy népünk elég érett arra, hogy maga is belássa, hogy boldog, megelégedett jövője csak akkor lehet, ha a magyar népnek hű testvére marad.
Ennek igyekeztek is érvényt szerezni az első világháborút követő kaotikus időszakban. A szlovják értelmiségiek vezére, Dvorcak Viktor, 1918-ban Eperjesen megalakította a Keletszlovák Nemzeti Tanácsot, mely nem ismerte el a keleti területekre a Csehszlovák állam fennhatóságát. A Keletszlovák Nemzeti Tanács nevében azonnali függetlenséget követelt a szlovják nemzet számára. Dvorčak 1918. december 11-én Kassán kikiáltotta a Kelet-Tót Köztársaság létrehozását, aminek elismerését azonnal kérte Magyarországtól. Fennmaradása esetén ez a terület Magyarországon belül saját önkormányzattal és kulturális autonómiával működött volna. Jászi Oszkárék azonban ezt nem ismerték el, így hamvába holt a gondolat, Dvorčak a csehszlovák csapatok bevonulása elől magyar fennhatóság alá tartozó területekre menekült.
Mindezek után volt még egy sikertelen próbálkozás, azonban Dvorcak a 20-as, 30-as években, emigrációban is folytatta e tevékenységét, mely abban állt, hogy igyekezett megvilágítani a szlovákok előtt a Magyarországhoz való csatlakozás fontosságát.
Később sem szakadt vége a mozgalomnak, és természetszerűleg a magyar állam is igyekezett hol nyíltan, hol titokban támogatni jól felfogott érdekei miatt a szlovjákok törekvéseit.
A mozgalom propagandaanyagait magyar titkosszolgálat segítségével jutatták el szlovák területekre, melyben többek között célul fogalmazták meg,
hogy átitassa a szlovják népet azzal a tudattal, hogy annyi benne a magyar vér, mint a szláv vér, hogy a magyarnak a legközelebbi, ugyan más nyelven beszélő testvére. Ily módon teremtenők ki az úgynevezett magyaro-szlovják típust, amelynek meggyőződésévé válnék, hogy ha más nyelven beszél is, van annyira magyar, mint a csongrádi magyar. Elszakíthatatlan kötelékkel fűzzük így a szlovjákot a magyarhoz. (…) nem fog ellenállni a magyarosításnak, s idővel beolvad a magyar etnosba. (…) A tót nem egyéb, mint a magyarnak olyan tájfajtája, amelyik tót nyelven beszél, s egész összességében több ősszláv vér van benne, mint a magyarban. Egyéb népi tulajdonságaiban azonban a tót tájak népe közelebb áll a szomszédos magyar falvak népéhez, mint más tót tájak népéhez, vagy mint a magyarok különböző tájtípusai egymáshoz. A szlovákok a cseheknek csak nyelvrokonai, de nem nép- és vérrokonai. Ezzel szemben a magyarokkal ugyan nem nyelvrokonok, de nép- és vérrokonok.
Ha mai szemmel valóban szokatlannak és meredeknek is hangzanak ezek az állítások, annyit azonban mindenképpen el kell ismernünk, hogy az évszázadok alatt a felvidéki magyarság és a szlovákság kölcsönösen hatott egymásra kulturális és genetikai tekintetben is, aki kissé értőbb szemmel nézi a két nép tagjait, antropológiailag észrevehet bizonyos hasonlóságokat. Akár ma élő, híresebb szlovák közéleti szereplők, politikusok arcát nézve is. Bár megtámadható szubjektivizmus vádjával a következő állításom, de például meggyőződésem, a szlovák radikális oldal vezetője, Marian Kotleba (Mi Szlovákiánk Néppárt elnöke) is egész bizonyos, hogy bír magyar gyökerekkel, számos enyhébb fokú turáni vonás fedezhető fel arcberendezésén.
Zoom
Marian Kotleba (forrás: ujszo.com)
Igor Matovic „trianoni beszéde”
Az egészen biztos viszont, hogy Igor Matovic szavai mögött nem a szlovják előzmények álltak, ugyanis szó nincs nála Magyarországhoz való tartozásról, arról sincs tudomásunk, a szlovák kormányfő ismeretekkel rendelkezne róluk. Mindenesetre a szokásostól eltérően egy merőben békülékeny és barátságos hangot ütött meg magyar-szlovák kérdésben, éppen a trianoni békediktátum aláírásának 100. évfordulójához közeli napon, június 2-án. Elhangzott a pozsonyi várban, 100 meghívott felvidéki magyar és a szlovák kormány miniszterei, államtitkárai és az O·aNO parlamenti képviselői előtt.
Mint a címben jeleztem, egyfajta konnacionalista szemüvegen át fogom értékelni az elhangzottakat. A konnacionalista felfogás abból indul ki, igyekszik – amennyire lehetséges – szintézist alkotni. Egyrészt megfogalmazza, a magyar érdek az első, de tudatában van annak a történelmi sorsközösségnek, mely az itt élő népeket összefűzi, s az alapvetést ugyan szem előtt tartva, de mégis kooperációra törekszik velük, mivel nem kerüli meg azokat a realitásokat, hogy ez esetben mind a magyar, mind a szlovák nép az európai fehér emberek közösségének, a keresztény kultúrkörnek a tagja. Ezen túlmenően pedig keresi azokat a „közös halmazokat”, ami alapján egy olyan identitást tud konstruálni, amelyet mindannyian szívvel-lélekkel magunkának vallhatunk.
Egyébiránt erre mutat a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom társvezetőjének, Barcsa-Turner Gábornak a publikációja is, aki a valódi ellentétpárt a tradicionalitás és antitradicionalitás vonalán ragadja meg, mely szerinte egy közös gondolkodási alap lehet a környező népekkel. Ezt már csak én magam teszem hozzá, elméleti síkon is döntő valószínűséggel ebből kénytelenek vagyunk kizárni a románokat. Velük szemben más módszerek a működőképesek. Mindenesetre, ha van politikai elgondolás, amely pengeéles vonalon táncol, roppant szűkre szabott mezsgyén mozog, akkor ez az. Mert semmilyen megállapodás nem születhet meg az igazságosság elvét sutba dobva.
Matovic a szóban forgó beszédében többek között olyanokat állított, mint:
Tisztelt jelenlévők, a trianoni szerződés aláírásának 100. évfordulóján a kezemet nyújtom a közös cselekvéshez közös dolgaink megoldása érdekében.
(…)
Tényleg őszintén szeretném, hogy Dél-Szlovákiában az édesanyák mindenféle félelem nélkül taníthassák gyermekeiket az anyanyelvükre.
(…)
Olykor úgy érzem, ilyen találkozókat is szervezni kell, egyúttal felvállalni a történelmi Magyarországot is, mert azt gondolom, hogy ez a történelmi igazság. A történelmi Magyarország a mi közös államunk volt, ahol önök, magyarok többségben, mi, szlovákok kisebbségben voltunk.
(…)
Köszönöm, hogy eljöttek, és kérem, a mai találkozót tekintsék kinyújtott kéznek önök, szlovákiai magyarok, a Szlovákiában élő magyarok felé.
De mi változhat ezek után? – teheti fel a kérdést sok százezer magyar Felvidék-szerte és Magyarországon. Józan paraszti ésszel úgy állhat hozzá az ember, ha adatik egy ilyen őszintének tűnő gesztus, akkor a kölcsönös tisztelet jegyében bátran felvállalhatjuk, közölhetjük a szlovák féllel, melyek azok a neuralgikus pontok, amelyek minket bántanak, s amelyeket azonnal orvosolnunk szükséges.
Zoom
Igor Matovic (forrás: blikk.hu)
Az első eseménysor, ami beárnyékolta az esetet, az a különféle szlovák politikusok részéről érkező negatív reakció volt.
Nincs szükség arra, hogy speciális szerződéseket kössünk a szlovákiai lakosság egy részével, mi minden lakost képviselünk.
Ezt Peter Pellegrini, a parlament és a Smer-SD alelnöke jelentette ki csütörtökön, aki hivatalos állásfoglalást vár Igor Matovic (O·aNO) kormányfőtől ebben a kérdésben. Szerinte arra sincs szükség, hogy az ország a szlovák-magyar kapcsolatok terén más irányba mozduljon el. Hangsúlyozta: az elmúlt tíz évet tekintve most a legjobb a két ország viszonya – írja a ma7.sk.
Ezen talán még fenn sem akadnánk, hiszen csodára senki sem számított, de a beszéd után történt rosszabb is. Ugyanis annak végeztével a Magyar Közösség Pártjának képviselője átadott a szlovák kormányfőnek egy dokumentumot, amiről, mint mondják, az eddig ismert kéréseiket fogalmazták meg. A dokumentumban a felvidéki magyar közösség fennmaradásához és gyarapodásához elengedhetetlenül szükséges tényezőket írták meg. Ezek között szerepel egyebek mellett, hogy a szlovák alkotmány preambuluma államalkotó közösségként ismerje el a szlovákiai magyar nemzetrészt, tegyék lehetővé a magyar közösség nemzeti jelképeinek szabad használatát, tegyék egyenrangú hivatali nyelvvé a magyart a magyarok által lakott régiókban, a kormány biztosítsa a magyar közösség széleskörű önigazgatását, illetve az is, hogy a szlovákiai magyarok a magyar nemzethez tartozás kifejezéseként úgy vehessék fel a magyar állampolgárságot, hogy közben megőrizhessék szlovák állampolgárságukat is.
Látszólag a szlovák kormányfő szavaiból legalább az következhetett volna, hogy olyan választ ad ezekre a kérésekre, minimum megígéri, „beszéljünk róla”. Ehhez képest pár nap alatt éles változás állott be viselkedésében, és meglehetős durva hangnemben azt felelte:
Ez éppen olyan, mintha ahelyett, hogy megráznák, inkább leköpik a feléjük nyújtott kezet. Senki sem beszélhet így velem vagy a szlováksággal.
Két esettel állhatunk most már szemben, Matovic valamelyik „énje” nem valódi. Vagy a békülékeny szavai nem voltak igazak, és valójában ezt gondolja a kérdésről, vagy azok voltak igazak, de a politikai közhangulatnak engedve, annak mintegy megfelelve kiszolgálta szavaival azokat az igényeket, akik ezt akarták hallani. Egyik opció sem teszi alkalmassá arra őt, hogy őszinte és valós barátságon alapuló párbeszédet kezdeményezzen a felvidéki magyarsággal. Ráadásul az MKP követeléseiben még csak meg sem volt fogalmazva a 0. pont. A Benes-dekrétumok eltörlése, amely jogi – és akár még gyakorlati – értelemben a kollektív bűnösség fogalmi körébe kárhoztatja a magyarságot és a németséget mind a mai napig.
Az elmúlt évtizedekben, ha lett volna bátor kormányunk, ezt a kérdést már réges-régen fel kellett volna vetnie, főleg azok után, hogy az elmúlt hónapokban a gyakorlatban is alkalmazták egy esetben a dekrétumokat. Helyette néma csend honol Budapesten. Mintegy összegzésképpen, mérlegre téve tehát Matovic „trianoni beszédét” és az utána következő dühös nyilatkozatokat, még konnacionalista szemüvegen át sem látszik elégségesnek a pozitív elbíráláshoz.
Frissítés: a szlovák kormányfő azóta újra fordult egyet, nemrégiben azt írta ki Facebook-oldalára:
Kedves barátaim - akiknek fontos a békés szlovák-magyar együttélés Szlovákiában - őszintén bocsánatot akarok kérni tőletek azokért az igazságtalanságokért, amik életetekben amiatt értek benneteket, hogy nem voltatok hajlandóak feladni az anyanyelveteket.
Kanyargós a történet, biztos, fogunk még vele foglalkozni...
Lantos János – Kuruc.info
Reklám




Friss hírek az elmúlt 24 órából
Kereső
Időkép
Hőtérkép
Legolvasottabb hírek
Szavazás

Készült a Kuruc.info által, minden jog fenntartva © 2006-2020 | Impresszum | Hirdetési ajánlat | Privacy Policy | About Us
CSS váltás feketére CSS váltás fehérre
Hírfolyam Lapszemle ipv6 ready