– Mit zagyvál itt össze? – vakkantottak rá. – Színjátszás magyarul? Hiszen ez a nyelv csak kocsisok káromkodására alkalmas. El tud maga képzelni Hamletet magyarul?

– Hiszen van már példa – szólt öntudatosan a férfi. – Déryné hatalmas sikerei. Ez a mi álmunk: magyar színházban, magyar darabokban, magyar színészekkel, magyar nézőknek.

– Ugyan már, ne kacagtasson. A magyarok bunkók, majd mi megcsináljuk a német színházat, az kultúra. A nézőknek ez tetszik.

– Igen, mert fogalmuk sincs róla, hogy másmilyen színház is létezhetne. Sosem láttak magyar szívű előadást. Majd mi megmutatjuk, milyen az.

– Be sem eresztjük a magukfajtát a mi színházainkba. A világnak kialakult rendje van, és abba nem engedünk belepiszkálni. A német színház jó, korszerű és színvonalas. A magyar provinciális, gyenge és nem is létezik. Nem is fog, mert itt sosem lesz magyar kőszínház. Mit is játszanának benne, öregem? El tud képzelni egy magyar drámát? Magyar operát? Képes-e bárki magyarra fordítani Shakespeare-t?

– Most változások jönnek, figyeljen a szavamra. Olyan reformkorra ébredünk rövidesen, hogy arról koldulnak valamennyien! És lesz magyar színház. Lesz benne magyar dráma a történelmünkről, magyar költők és írók darabjai, magyar zeneszerzők, magyar színészek és magyar direktorok.

Faképnél hagyta a nagy tekintélyű gyülekezetet. Az egyik öregecske direktor a honfiú után kiáltott:

– Na, csak küldje ide azt a Dérynét, majd jól a szoknyája alá nézünk!

A honfiú visszajött, és orrba vágta a vén kéjencet.

– És ennek is vége lesz! – jelentette ki. – Pökhendi, önimádó, erkölcstelen bagázs!

Ungváry Zsolt - Demokrata