Az amerikai választások napján több ismerősöm is kreatív módját választotta a véleménynyilvánításnak a Facebookon, hogy mit várnak vagy éppen mit nem várnak az eredménytől. Rém egyszerűen csak kiírták, hogy bárki győz, a zászló marad, majd pedig odabiggyesztették azt a bizonyos „kék-fehéret”. Egyrészt csodálom, hogy a közösségi portál nem törölte őket rögtön, másrészt – épp ebből kifolyólag – fején találták azt a bizonyos szöget.
Noha nem viccből hívja a népnyelv az Egyesült Államokat „Nagy-Izraelnek”, a dolog azért ennél jóval bonyolultabb, még akkor is, ha alapvetően tényleg megállja a helyét a hasonlat. Persze az USA sem volt mindig ilyen, azonban a „nagy demokrácia” végül „meghozta a gyümölcsét”, és hosszútávon azok az erők érvényesültek, akik jól tudnak a „zavarosban halászni”.
Zoom
Szerintem ez a kép többet mond ezer szónál. Forrás: Olvasónktól
Akik Trumpban valami „fehér, nacionalista megmentőt” látnak, szeretnek arról megfeledkezni, hogy egyrészt nem tartotta be minden ígéretét, melyet a fehér amerikaiaknak ígért (erről majd a következő részben), másrészt pedig, ha nem is háborúzott, de diplomáciai lépésekkel rendkívül nagy károkat okozott a Közel-Keleten. Minden erejével Izrael „ősellenségét”, Iránt igyekezett elszigetelni, év elején még Szulejmáni meggyilkoltatásától sem riadt vissza, majd pedig az Ábrahám Egyezménnyel új alapokra helyezte a térség politikai vetületét. Talán emiatt a kedvező széljárás miatt is mert úgy beszélni Alan Dershowitz demokrata párti (!) ügyvéd, úgy, ahogy. Dershowitz volt az, aki a Trump ellen indult impeachmenteljárásban képviselte az elnököt, nyilván, nem hiába. Véleménye többet elárul a valódi politikai helyzetről, mint MINDEN MÁS, amit az elmúlt több mint egy hétben a világ összehordott a választásokról: „Trump volt Izrael szempontjából a talán valaha volt legjobb amerikai elnök, de Joe Biden is Izrael barátja. Ezért bármi is lesz a választások eredménye, Izrael jó kezekben van.”
Ezek a mondatok – ahogy a szövegkörnyezetből kiderül – pontosan a választások előtt hagyták el az ügyvéd száját. Mivel manapság egyre ritkább az ilyen őszinte beszéd (melyet egyébként témától függetlenül, mint publicista is és mint magánember is rendkívül nagyra értékelek), igen nagy forrásértékkel bírnak. Persze ebben az esetben, hogy egy vicces hasonlattal éljek, „az őszinte beszéd sincs ingyen”. Izrael helyzete jelenleg annyira kedvező, hogy a kiváltságosok (s csak ők!) nyugodtan megengedhetnek maguknak ilyen kijelentéseket. Ráadásul – nem mellesleg – Dershowitznak maximálisan igaza is van. Valahol ez az egész amerikai nagypolitika egy jól eladott bábszínház, ahol a közönség néha egymásnak esik, mert a nekik nem tetsző báb húzza a rövidebbet, de addig már nem lát el a szemük, hogy a bábmester a kezdetek óta ugyanaz az alak, akit a Der Stürmer címlapjain anno oly sokat láthattunk.
Ugyan az elnökválasztás eredménye még mindig messze nem hivatalos, nem gondolom, hogy Trumpéknak sikerül megfordítani a dolgot. Persze láttunk már „csodákat” és papíron van rá esélyük, de jelen téma szempontjából ez lényegtelen is. Az Izrael és a zsidóság felé tanúsított magatartás nyilvánvalóan egy jottányit sem fog változni, Joe Biden is lelkes alattvalóként fog funkcionálni, aki minden bizonnyal még önálló gondolatokkal sem nagyon rendelkező bábja lesz a „nem létező Deep Statenek”. Ilyetén a palesztin vagy iráni „reménykedés” is felesleges, s vélhetően az érintettek sem hisznek a változásban.
Trump közel-keleti rendezése elvetette azt a bizonyos kockát, így a kérdés már csak az, milyen ütemben fog nyomás helyeződni azon térségbeli államokra, akik nem értenek egyet a kialakult status quóval. Netanjáhuéknak Trump lett volna a jobb és gyorsabb megoldás, de azért Biden is megteszi.
Ábrahám Barnabás – Kuruc.info
Ui.: A körüljárt téma Magyarországot is érinti, itt David Cornstein leköszönő amerikai nagykövet szavaira érdemes odafigyelni, aki vérbeli neokonként lelkes trumpista. Erről többek között itt és itt lehet találni jó forrásokat.
Korábban írtuk: