Szeretem Faludy Györgyöt.
Mármint azt a Faludyt, aki 1938-ban – nagyon helyesen – úgy döntött, hogy elhagyja Magyarországot, és máshol kezd új életet (ez végül a "szabadság országa", az Egyesült Államok lett, miután rájött, hogy az Új Európában sehol sincs maradása).
Ha nagyon szeretnénk leegyszerűsíteni az egészet, akkor innentől kezdve mondhatnánk, hogy ő is egyike azoknak az utólagosan felmagasztalt (zsidó) személyeknek, akik kokettáltak ugyan a kommunizmussal, de ilyen-olyan okok miatt hosszútávon mégis a rendszer ellenségeivé váltak. A hivatalos történetírás nagyon szereti az ilyen alakokat, hiszen úgy tudják vele bemutatni az államszocializmus brutális korszakát, hogy az igazi áldozatokról nem szólnak egy árva szót sem. Ez a skála sokszínű, sok különböző életúttal rendelkező emberek tarkítják Nagy Imrétől egészen Faludy Györgyig. Utóbbi azonban túlélte a kommunizmust, és "művészete" egybeforrott az államszocializmus időszakának "hiteles bemutatásával", ahol mint egy munkatáborban fogvatartott áldozat jelenik meg (ugye érezzük a párhuzamot?).
A biszexuális Faludy galíciai "mosolyával" és második feleségével, Kovács Fannyval egy 2002-es felvételen (forrás: Wikipédia) |
Amíg Nagy Imre személyét és szerepét az utóbbi időben még a kormányközeli történészek, publicisták is erősen árnyalni kezdték, addig Faludy beszédes módon érintetlen. Sőt, továbbra is a kommunizmus áldozatainak oszlopos tagja, a kánon része. Múlt héten pénteken például a Magyar Nemzet (!) virtuális hasábjain jelent meg egy indokolatlanul magasztos cikk a "magyar Odüsszeuszról", amely – ismerve a görög hőst – igencsak degradáló Ithaka királyára nézve. Benne és Faludyban talán annyi a közös, hogy végül mindegyik visszatalált oda, ahonnan indult, több nemigen. A példák sora hosszú, nyilván nem ez az első eset, hogy Faludy pozitív figuraként jelenik meg a kormánypárti "kultúrharcban". Maga Orbán Viktor is idézett már tőle '56-os ünnepségen, ennyi erővel viszont Göncz Árpádtól is tehette volna ugyanezt.
Merthogy Faludy György bizony lelkesen éltette a kommunizmust mindaddig, amíg nem jött szembe vele a valóság. A "jó kommunista a párját ritkítja" elvnek áldozatul eső költő semmilyen aggályt nem mutatott az államszocializmus természetét illetően, míg papírforma szerint ő maga nem lett ellenség a hatalom szemében. A szovjet típusú államokban sokszor még a legrafináltabb politikusok sem tudták elkerülni, hogy kegyeltből közellenség legyenek, olyannyira kiszámíthatatlanul őrjítő volt a rendszer működése. Nyilván egy lelkes társutasnak, aki jelen esetben egy költő, műfordító, még ennyi esélye sem volt fordítani a szerencséjén.
Pedig megtett ő mindent és "jó zsidó" módjára igyekezett hozzádörgölőzni az új rendszerhez. Így született meg a Felszabadulás című okádék, amit egyesek versnek neveznek. Ezt a milliók emlékébe arcátlanul beletipró "művet" portálunk jóvoltából mindenki akár most rögtön el is olvashatja, de beszélhetünk az elpusztított Prohászka-emlékműről is. A Károly-kertben felállított szobrát ugyanis a "nagy humanista" vezetésével döntötték le 1947. április 26-ról 27-re virradó éjjel (igazából az is csoda, hogy a világháború elvesztése után még két évet kibírt). Az "antikommunista" Faludy mindezek ellenére a Nemzeti Alaptantervben is helyet kapott, anélkül, hogy akár a Felszabadulást, akár a szobordöntést megemlítenék. Erre több mint 8 évvel ezelőtt éppen Dúró Dóra hívta fel a figyelmet, de a Magyar Nemzet cikke jól példázza, hogy nem igazán állt be érdemi változás ebben az ügyben sem.
A Fidesz-KDNP vélhetően nem gondol bele, hogy ezek a "jelentéktelennek" vélt tények mekkora kihatással lehetnek a jövőre nézve. Ugyanis, ahol Faludy György a "kommunizmus áldozatának" számít, ott az égvilágon semmilyen érdemi változás nem történt sem a politikában, sem az emberi fejekben. Így talán annyira már nem is meglepő, miért a Momentum tarol a fiatalság körében.
Pedig nekünk, magyaroknak, bőven vannak olyan alakjaink, akikre tényleg érdemes büszkének lennünk. Nincs szükségünk rá, hogy feltöltsük a sorainkat galíciaiakból.
Faludy György tehát nem volt sem a "kommunizmus áldozata", sem pedig "antikommunista ellenálló". Csak egy beteglelkű művész, aki kissé elszámította magát a jakobinizmust idéző államszocialista terrorban.
Ábrahám Barnabás – Kuruc.info
Ui.: Faludy György 1993-ban megkapta a Soros Alapítvány Életműdíját is. Ha más nem, legalább ez zavarhatná a kormánymédiát.
Kapcsolódó: