Ezekben a borongós, ködös novemberi napokban igazán jólesik az embernek, ha valamin egy jót derülhet. S hát valljuk be, Kunhalmi Ágnesben ebben a tekintetben nem lehet csalódni, rögvest szerez nekünk néhány vidám pillanatot, ha csak felmegyünk a Facebook-oldalára. Ott ugyanis az alábbi bejegyzés fogadott minket:
Zoom
Ez már-már arra hajaz, mikor néhány évvel ezelőtt párttársának, Mesterházy Attilának megártott a sok akciófilm. Ő ugyanis arról vizionált, hogy Raul Wallenberg marhavagonok tetejéről, miközben lövik az SS-katonák, élete árán is nyújtogatja be a zsidóknak a menleveleket. Aki ismeri Wallenberg életútját, igencsak megmosolyogja az efféle kitalációkat, másrészt a marhavagonban sokra már nem lehet menni egy menlevéllel. Valahogy így viszonyul a valósághoz Kunhalmi Hamilton-ábrázolása is: az elnyomott, szegény sorból, pusztán önnön erejéből feltörekvő pilóta.
Ne csak az ő kedvéért, hanem mindenki más miatt is, ezt azért tegyük tisztába: ez nincs így. Lewis Hamiltont (aki egyébként az Egyesült Királyságban született) soha az életében semmiféle hátrány nem érte a bőrszíne miatt, éppen ellenkezőleg!
Merem állítani, nálánál jobban „felépített” karrier nem is létezik a Forma-1-ben, lépésről lépésre, terv szerint haladt előre, olajozottan egyengették azt a projektet, amit úgy hívnak, végre legyen színesbőrű versenyző is a száguldó cirkuszban. Ennek megfelelően már gyerekként kiszemelték a küldetésre, 12 (!) éves korában szerződést kötött vele a McLaren-Mercedes.
Így hát 2007-ben ő lett az első színesbőrű pilóta a Formula–1-ben. A McLaren csapatfőnöke, Ron Dennis – akit Hamilton már régről ismert, és még gokartos korszaka alatt kijelentette neki: „Ron, egyszer a te csapatodban fogok versenyezni!”. Így is lett. Ron Dennis egyébiránt cáfolta az esetlegesen faji hovatartozásra összpontosuló reklámkampányokat, de ez mit sem számít. Özönlettek a milliárdok Hamilton egyengetésébe. És azt is el kell mondani, a Forma-1-be bekerülve sem kellett semmilyen ranglétrát végigjárnia, rögvest az egyik legjobb csapat istállójában találta magát.
Összehasonlításképpen: a szintén hétszeres világbajnok, Michael Schumacher fia, Mick Schumacher, aki most kopogtat a legfelsőbb kategória ajtaján, nem is álmodhat róla, hogy kezdő F1-es versenyzőként rögvest az élcsapatok versenyautójának valamelyikébe üljön. Pedig a Ferrari akadémiájának tagja, mégis valószínűleg az egyik sereghajtónál állhat rajthoz, amivel első évében még a pontszerzésre sem lesz túl nagy esélye.
Zoom
A térdepeltetésben is élen jár… (fotó: Pinterest)
Nyilván butaság lenne azt állítani, hogy Hamilton ne lenne jó versenyző, véletlenül azért nem lehet hét világbajnoki címet nyerni, még akkor sem, ha történetesen a technika mindig kegyes volt hozzá. Ám azt is legalább akkora hülyeség állítani, hogy ne részesítették volna pozitív diszkriminációban, tehát csak azért lépdelt könnyedébben előre, mert néger. A sportban nincs „ha”, így nem tudjuk meg, egyenlő feltételekkel mire jutott volna…
Lantos János – Kuruc.info