2022 távlatából valószínűleg nem kell magyarázni, hogy a tengernyi, minket körülvevő probléma mellett mennyire felesleges is a társadalom e témakör mentén való megosztása, már ami a vérre menő vitákat jelenti. Merthogy véleményt alkotni, meglátásokat közölni szabad, de az elmúlt évek tapasztalatai alapján nem egy olyan személlyel találkoztam, akit olyan szintén elragadott a hév az államalapítás kérdését illetően, amin – lévén több mint ezeréves téma – őszintén elcsodálkoztam. Szintén érthetetlen, amikor valaki úgy érvel egyik vagy másik oldal mellett (vagy ellen), hogy történeti tényszerűségeket hagy figyelmen kívül, vagy éppenséggel módosítja őket úgy, hogy a számára kedvező végeredmény szülessen (ez persze más egyéb, történelmi kérdésnél is felmerül).

Ironikus amúgy. Merthogy az államalapítás egyik fő üzenete pontosan a nemzet egységének megteremtése, az ezeréves Magyar Királyság egyik legfontosabb vívmánya. Persze, erre most rögtön lehet rákontrázni, hogy ez az egyesítés, ez az egységteremtés vérrel, erőszakkal járt. Erre az érvre viszont az a rossz hírem van, hogy bizony kevés olyan nagy jelentőséggel bíró jelenet van a történelemben, ahol ne folyt volna akár egy kis minimális vér, vagy ne lett volna legalább ugyanennyi erőszak. Nem azt mondom, hogy ez jó, hanem azt, hogy ezek sajnos tények.

A X. század során egyértelművé vált, hogy azok a keretek, amelyek a Kárpát-medence meghódítása (vagy visszahódítása) után csontosodtak meg a helyét kereső magyarság körében, a rendkívüli erőnk ellenére sem tarthatóak fenn örökre. Egyetemes történelmi mértékkel is egyedülálló az, ahogy Géza ezt akkor és ott felismerte, sőt, nem csak felismerte, de képes volt cselekedni is a változtatások érdekében. Utólag – főleg ennyi évszázad után – könnyen okoskodik az ember, ám Géza azt ismerte fel a saját jelenében, amit sokan még 2022-ben sem hajlandóak elfogadni, nevezetesen, hogy a keresztény Magyar Királyság megalapítása volt az egyetlen lehetőség arra, hogy Európában maradásunk legyen.

A dolog egyébként ott válik érdekessé, hogy az "ősmagyar vallást" megtestesítő Koppány sem magát a kereszténység felvételét nehezményezte, egyszerűen politikai érdekellentétek miatt feszültek egymásnak Istvánnal. Mivel egy helyre ketten meglehetősen nehéz "udvarolni" – legalábbis akkor, ha viszonylagos sikereket szeretne elérni az ember – a Nyugat felé közeledő Istvánt úgy volt a legcélszerűbb "megkerülni", ha Koppány Bizánc felé teszi ugyanezt. Az eredmények ismeretesek.

Nem szeretném azonban, ha a mai ünnepnapot István és Koppány csatározására silányítanánk, azt pedig végképp nem, hogy virtuális asztalborogatás legyen az eredmény. E helyett inkább arra szeretnék idén (is) megemlékezni, hogy a Magyar Királyság megalapítása, Géza váteszi felismerése és István szervezőzsenije milyen erős államalakulatot teremtett, nevezetesen egy olyat, amely több mint ezer év távlatából is – kiherélve, megcsonkítva, megalázva, testileg-lelkileg kisemmizve ugyan, de – létezik. Merthogy, ha körbenézünk a minket körülvevő világban, manapság már a puszta létezés is egy kisebb "csodával" érhet fel.

Azok a keretek, akár társadalmi, akár közigazgatási, vallási, politikai stb., amelyek évszázadokon át európai középhatalommá, illetve Közép-európai nagyhatalommá emeltek minket, szinte kivétel nélkül István uralkodása alatt születtek meg. Erre pedig joggal lehetünk büszkék akkor is, ha az ezt kísérő sajnálatos belháborúkra, csatározásokra gondolunk. Az a fajta államiság, amely a XI. század Európájában való boldogulásunkhoz kellett, a X. század félig letelepedett, félig nomád rendszerében nem jöhetett volna létre, s ha nem a keresztény országok söpörtek volna el, akkor valószínűsíthetően a még mindig nomád népekkel való folyamatos összetűzéseink vezettek volna felmorzsolódásunkhoz, majd eltűnésünkhöz.

Az István-Koppány-vita helyett azonban van valami más, amin tényleg érdemes aggódni. Mégpedig a jelenünk. Jelenleg ugyanis az istváni örökséghez, az istváni úthoz méltatlan vezetése van az országnak, amelynek rövidtávú "eredményeit" érzékeltük és érzékeljük, hosszútávú hatásait pedig érezni és tapasztalni fogjuk.

Augusztus 20-án éppen ezért az ellentétek helyett pontosan erőt kell merítenünk az államalapítás sikeréből, mert ha az elkövetkezendő években valamire nagyon nagy szükségünk van, az pont az erő, a fegyelem, az alázat és a vasakarat.

Éljen a keresztény magyar állam!

Ábrahám Barnabás – Kuruc.info