Mindketten úgy mozognak a magyar identitást érintő területeken, mint a klasszikus idegen. Csak rájuk kell nézni, sugárzik valami az aurájukból, valami nem idevaló, van bennük valami a colombói idétlenségből, amikor a felügyelő nyomozás közben nagy igyekezetében belenyomja a szivarcsikket a kétezer éves porcelánba, rálép arra, amire nem kéne, leönti az értékes szőnyeget, a rozsdás koporsónak kinéző autójával nekimegy az új Mercedesnek, a magyarázkodással pedig még nagyobb káoszt okoz. Amolyan kedves, művelt figurák ezek a Szalay-Bobrovniczkyk, csak éppen azt nem lehet érteni, miért azt csinálják, amit.

Szegény Vince barátunk nem is olyan régen bécsi magyar diplomataként két emlékezetes esetet hagyott maga után, az egyik, amikor betonrészegen balesetet okozott. Ezt természetesen a magyar nemzeti keresztény külügy minden módon megpróbálta eltussolni. Nem jött össze. Aztán következett egy kínosabb ügy.

Történt ugyanis, hogy 2013 decemberében az osztrákok éppen udvari bolondot kerestek, szegény Vince pedig pont kéznél volt, így jelentkezés nélkül hamar be is hívták egy, az ORF csatornán futó show műsorba. (Milyen ideális hely ez egy magyar nagykövetnek…) Jött ott minden, poén poén hátán, amolyan jó osztrák stílusban, amitől a humorérzékkel megáldott magyar ember legfeljebb nyihogni tud, mint egy ló, hogy Úristen, de borzalmas. Kevésbé intelligens osztrák sógoraink Vincét körbeülve fokozták a tréfákat. Majd az egyik „humorista” egy szemeteszsákból elővette a magyar Szent Korona műanyag másolatát, felvette a fejére, majd mindenféle ökörségeket művelt vele. Mindezt azért tette, mert nem sokkal korábban fogadták el azt a magyar törvényt, ami büntethetővé tette a nemzeti jelkép megsértését.

A humorzsák Vince először kínosan mosolygást mímelve vicsorgott, majd ahogy egy csörgősapkás bolondhoz illik, jól elnevetgélt az eseten, sőt még asszisztált is hozzá. „Elmondta, hogy ő megértéssel van a kabaré iránt, mert a kabaré így működik. Az egyik humorista ekkor megkérdezte, hogy ezek szerint, ha valaki börtönbe kerül, ő közbenjárna-e érte, hogy szabadon engedjék. Majd a „humorista” szándékosan leejtette a kezéből a koronát a földre, átdobta az asztal másik végén ülő társának, aki a korona másolatát az arca elé téve grimaszolt, s közben dedósan csúfolódva mondta, hogy „na-na-na-na-na-na, hülye Szent István-korona…” (Köszönet a Kuruc.info akkori olvasójának, aki elküldte a felvételt és annak fordítását.)

Szegény Vince nem értette ezt a „szent koronás dolgot”. Fel se fogott belőle semmit, majd miután országos botrány lett belőle, akkor természetesen tiltakozott, hogy őt mennyire provokálták a csúnya bácsik. Nem tudom, talált-e azóta vigasztalást a gonosz világ eme ármánykodásaira, de mostanában a Szalay-Bobrovniczky család másik ágára is igencsak rájár a népmesei magyar botocska…

Kristóf egy jó ideje honvédelmi miniszterként építi a magyar nemzeteszmét. Próbálkozásának egyik eredményeként az egykori dicső Hadtörténeti Intézet és Múzeum intézményét sikeresen szét is verte (ők úgy mondják, hogy fejlesztették, és jobb lett), mert őkelme kiszemelte az épületüket, hiszen egy miniszternek mégicsak a várban a helye. A szétszedett intézmény falai közé beköltözött a jó magyar káosz, a munkatársak pedig mindenhol keringenek, mint az a gólyamicsoda a levegőben. Aztán majd csak lesz valami, de ha nem lesz semmi, az is valami.

Most viszont sokkal fontosabb, hogy honvédő Kristóf is rálépett a vincei útra. Pontosabban sikerült úgy belegyalogolnia a védendő magyar érzésbe, mint régen a paraszt, amikor kijött az istállóból, és elfelejtette levenni a csizmáját, úgy lépett be a tiszta szobába vacsorázni. Csakhogy a Fidesz konyhájában nincsenek jó fakanálos harcias háziasszonyok, legfeljebb papucshuszárok, akik jól vannak idomítva, inkább szagolják vacsora közben a Kristóf csizmájára ragadt istállómaradékot, minthogy felhívják a figyelmet a bűzre.

Novák Előd, a Mi Hazánk országgyűlési képviselője és Grundtner András, a párt főpolgármester-jelöltje kellett ahhoz, hogy valami közéleti figyelemfelhívás kerekedjen abból, igencsak szaglik a miniszter csizmája, de annyira, hogy létezni sem lehet a közelében. Mert aki olyan döntést hoz, hogy a Habsburgok ellen harcoló magyar szabadságharcosról, Petőfi Sándorról elnevezett laktanyát – pont a Petőfi-emlékévben, a „bensőleg idegen” érzékével – a Habsburg Mária Teréziára „keresztelje” át, nos, az igencsak bal lábbal kelt fel, és jól láthatóan közben belelépett az ágytálba is. Egy jó érzésű magyar ember erre legfeljebb csak annyit tud mondani, hogy Jézus Mária!

Most nem is mennék bele a történelmi kérdésekbe, Mária Terézia megítélésébe, tetteibe, hogy mit csinált a székelyekkel stb. stb. De az nyilvánvaló, hogy akinek a leghalványabb fogalma van a magyar történelemről, annak egyértelmű kell legyen, itt durva blaszfémia történt, ami vérlázító. Ez akkora tahóság, mint ide Bécs.

Természetesen kizártnak tartom, hogy Szalay-Bobrovniczky Kristóf provokálni szeretett volna, sőt bizonyára a jó döntés illúziója lebegett a szeme előtt. Ő csak jót akart, olyan nevek pedig nem juthattak az eszébe, mint például Zrínyi Ilona. De hát egy miniszter feje sem lehet káptalan... Ő csak egy kedves, bensőleg idegen… nem tehet róla, hogy ott is rombol, ahol építeni szeretne. És pontosan ez a Fidesz lényege is. A kérdés csak az, hogy a többség rájön-e erre időben, vagy csak akkor, amikor már késő.

(Nyitókép: Bloomberg / Getty Images)