Húsvét kapcsán gyakran hallani, olvasni a farizeusokról, akik Jézus Krisztust kereszthalálra adták, ám kevesebbet hallunk a korabeli másik jelentős zsidó irányzatról, a szadduceusokról. Egy érdekes szellemi kalandra hívok mindenkit. Nem állítom, hogy nem bírja a kritikát az alábbi gondolatmenetem, azt viszont ki merem jelenteni, hogy elgondolkodtató és releváns következtetéseket lehet belőle levonni.
A teljes történeti hűség kedvéért, mielőtt ismertetem a szadduceusok elveit, előbb szólnom kell a farizeusokról is.
 Jézus és a farizeusok |
Kik voltak a farizeusok tehát?
A farizeusok egy zsidó vallási csoport volt a második templom korában (kb. i. e. 2. századtól i. sz. 1. századig), különösen aktívak Jézus korában. A nevük a héber „perusim” szóból ered, ami azt jelenti: „elkülönültek” - utalva arra, hogy különösen nagy figyelmet fordítottak a törvény (Tóra) és a hagyományok megtartására.
Főbb jellemzőik:
- a Tóra szigorú értelmezése és betartása: nemcsak a Mózes öt könyvében található törvényeket tartották fontosnak, hanem az úgynevezett „szóbeli törvényt” is - ezek voltak a hagyományok, melyeket később a rabbik rendszereztek;
- hittek a feltámadásban és a túlvilági jutalomban/büntetésben - ellentétben például a szadduceusokkal, akik tagadták ezeket;
- erős befolyásuk volt a zsinagógai életben és a köznép körében, szemben a szadduceusokkal, akik inkább a papi arisztokráciához tartoztak.
Ennél is fontosabb azonban, hogy a farizeus gyakorlatilag a képmutatás szinonimája. Már az Újszövetségben - különösen az evangéliumokban - is olvashatjuk, hogy Jézus gyakran bírálja a farizeusokat a kétszínűségük miatt. Olyan emberekként jelennek meg, akik külsőleg szentnek és törvénytisztelőnek mutatkoznak, de belül nincs meg bennük az irgalom, alázat vagy őszinteség. Nem szükséges különösebben megerőltetni a fantáziánkat ahhoz, hogy a történelemben és ma élő zsidó származású emberek között igen sok ilyent találjunk. Jellemzően ezek mindig a legnagyobb „humanisták”.
 Julius Wellhausen: A farizeusok és a szadduceusok |
De kik voltak akkor a szadduceusok?
A szadduceusok egy „aranyifjakból”, főpapokból, gazdag nemesi családokból álló csoport volt, akik a jeruzsálemi templomi kultuszhoz kötődtek. A nevük valószínűleg Cádók főpap nevéből származik, aki Dávid és Salamon idején papi tisztséget töltött be - innen a „cádokiak” vagy „szadduceusok”.
Főbb jellemzőik:
- csak a Tórát (Mózes öt könyvét) fogadták el hiteles forrásként, elutasították a „szóbeli törvényt”, amit a farizeusok fontosnak tartottak;
- nem hittek a feltámadásban, angyalokban, szellemekben vagy a túlvilági jutalomban/büntetésben, számukra a vallás földi életre korlátozódott;
- szoros kapcsolatban álltak a római hatóságokkal, hiszen politikai hatalmuk és templomi befolyásuk miatt érdekükben állt a status quo fenntartása;
- a főpapok közül sokan szadduceusok voltak – például azok is, akik Jézus kihallgatásában részt vettek.
A farizeusok és a szadduceusok tehát két szembenálló zsidó csoport volt, ami azt jelzi, hogy csakúgy, mint ma, akkor is volt törésvonal a zsidóságok belül. De ez a törésvonal merőben más koordinátarendszerben mozog, mint azt mi, nem zsidó gondolkodással bírók elképzelnénk.
Két fontos közös pont mindenképpen volt közöttük, ezek pedig az alábbiak:
1. Politikai és vallási befolyással rendelkeztek: mindkettő nem csak vallási, hanem politikai tényező is volt. A szadduceusok inkább „hivatalos” hatalommal (pl. főpapi címek), a farizeusok pedig inkább népi támogatással és tanítói tekintéllyel bírtak.
2. Ellenségesek voltak Jézussal szemben: mindkét csoport konfliktusba került Jézussal, bár más okokból:
- a farizeusokat Jézus a képmutatásukért és törvényeskedésükért bírálta,
- a szadduceusok pedig féltek attól, hogy Jézus népszerűsége felkeléshez és a templomi rend széteséséhez vezet.
A rómaiak Krisztus után 70-ben aztán lerombolták a templomot, ezzel a klasszikus értelemben vett farizeus és szadduceus zsidó vallási mozgalom véget ért. Ám közel sem végérvényesen. Az az állításom, hogy a zsidó mentalitást, lelkiséget, szellemiséget, fajiságot nagyobb részt lefedi ez a két irányzat a mai napig. A közös pontok pedig ugyanúgy megvannak a felszín alatt, bármennyire is látszódnak a nyilvánosságban az ellentétek, mint ma az úgynevezett konzervatív zsidóság és a progresszívek között. Az éremnek természetesen mindig két oldala van. Hol jobban, hol kevésbé, de valójában ez a kettősség, ami lényegét tekintve egy, végigvonult az elmúlt 2 ezer év történelmén.
 |
De most kanyarodjunk vissza egy gondolat erejéig a szadduceosokhoz, akik magukat vallási csoportként tüntették fel, ám valójában színtisztán materialisták voltak, mint fentebb írtam, tagadták a túlvilág létét, a szellemi világot, ilyen értelemben, ha Istenről beszéltek, annak valójában semmi máshoz nem lehetett köze, mint saját maguk istenítésének, bálványozásának, amelynek Istenhez semmi, a Sátánhoz annál több köze van. De ezek a materialista doktrínák évszázadokkal később ismét igencsak koncentrált formában tűntek fel egy ideológia alapjainál, s e mozgalom alapítói, fenntartói között igen „érdekes” módon csak úgy hemzsegtek a zsidók. Ez volt a bolsevizmus, melyből a Szovjetunió is megszületett. Nem érdekes egybeesés?
Valamiképpen itt is megjelent benső faji jellegük, a kommunisták mintegy „ellenhagyomány” szimbólumaival szinte már-már „vallásos” külsőségekkel, rituálékkal éltek. Számomra itt sem okoz nehézséget észrevenni a hasonlóságokat a Krisztus korabeli szadduceus „vallási” külsőségek és a bolsevikok között, természetesen Istennek mindkettő ellensége volt. Középpontja pedig a zsidó szupremácizmus. Jézus Krisztushoz természetesen éppúgy ellenséges módon viszonyultak mind a zsidó szadduceosok, mint a kommunisták.
De mi a helyzet a farizeusi hagyományokkal?
Érzésem szerint túlvilágképük és minden, szellemi szférába sorolandó irányultságuk hamisítatlanul és visszavonhatatlanul magán hordozza a mély materialista, anyagias és evilági, „lefelé” konvergáló létszemléletet, erőteljes babona-központú jelleggel. Keresztény nézőpontból és magasságból nézve legalábbis egész biztosan. Ebben is inkább látszólagos az ellentét a szadducesokhoz képest.
 Orbán Viktor és Köves Slomó a siratófalnál |
Viszont ahelyett, hogy hasonló történelmi fejtegetésekbe kezdenék - persze ok és példa lenne rá sok -, nézzük csak meg, kik ma Magyarországon a „zsidó reneszánsz” képviselői, ezek meglátásom szerint a farizeusok szellemi utódai. A „konzervatív zsidóság”, ennek az irányzatnak hű csahosa a kóserkonzervatív Orbán Viktor és a NER. Ők tehát sokkal inkább vallásos köntösben igyekeznek tetszelegni, de valójában erős politikai hatalommal bírnak, míg korábban a balliberális oldalhoz tartozó zsidók, akiket döntően a Mazsihisz fémjelzett, erőteljesebben világi, politikai arculattal bírt, de a különbözőség itt is látszólagos.
Jézus Krisztushoz a viszonyulás ugyanaz, mindkét irányzat éjjel-nappal az „antiszemitákat” keresi, és dominanciára törekszik Magyarországon. Jól mutatja egyébként az, hogy mikor Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök, akit Orbán Viktor úgy fogadott, mint helytartót, Magyarországon járt, kéz a kézben ott volt a találkozókon Köves Slomó a „konzervatív” (Fidesz-közeli) zsidóság képviseletében, a balliberális (mazsihiszes) zsidóságéban pedig Grósz Andor is.
Ez a „munkamegosztás” pedig világszerte is éppígy működik, efelől senkinek ne legyen kétsége.
Henney Viktor – Kuruc.info
